Egy hétvégét Ajkán töltöttünk. Ez az a város, ahol felnőttünk, bár úgy volna pontosabb: a város, ahol gyerekek voltunk. Nálam volt Rakovszky Zsuzsa új regénye, a Célia, olvasnivalónak a koncert másnapjára. Hűvös vasárnap ígérkezett. Így esett, hogy álltunk délelőtt Epi gyerekszobájában – a volt gyerekszobában – a könyvespolc előtt, ahol a szülei könyvei sorakoznak, leginkább azok, amiket már kiolvastak. (Ez a kiolvasás jött elő bennem, azt kérdeztük egymástól az osztályban, hogy kiolvastad-e.) Akárhogy is, de hagytam, hadd lepjen meg arcpirító szentimentalizmussal a múltam, elképzelt gyerekkorom.

A legnagyobb kalandok a meddőhányókhoz kötnek, a városba benyúló kopár hegyekhez. Ezekről az itt élőkön kívül aligha volt tudomása bárkinek 2010 októberéig, mikor is a tízes számú tározó átszakadt, és a vörösiszap Kolontárra, Devecserre és Somlóvásárhelyre zúdult.  Én úgy emlékszem a tározókra, hogy a zagytéri garázssor után, ha átmásztunk (igazából egyensúlyozni kellett) a mészpatak felett átívelő csövön, a bozótoson átvágva értük el a hegy lábát. A meredek és porladó oldalfalon másztunk fel a salakdomb tetejére, a tóhoz. A tó fölé egy óriási cső nyúlt be, arra álltunk: szörföztünk a világ legszebb, azúrtükrös tengerén. Dr. Sándor Zsuzsa könyve a vörösiszap-katasztrófát követő jogi útvesztőbe kalauzolja olvasóját. Megkísérli feltárni a baleset hátterét, mindezt abban a komplex viszonyrendszerben, ami egyszerre jelent politikai-hatalmi akaratot, manipulációt, tényleges élethelyzeteket és személyes, átélt és olvasva átélhető tragédiát. Az az egzisztencia is izgatja, amelyben egy ember – álljon bármely oldalon – értelmezi saját magát, ahonnan az eseményekre és magára tekinteni képes. Izgalmas tárgyalótermi oknyomozás tehát a könyv, van némi összeesküvés-elméleti zöngéje, de annál jóval érdekfeszítőbbek a vallomások közzétett szövegei és azok magyarázatai, a bírói szerep emberi elevensége.

Volt idő, éppen akkor, amikor gyerek voltam, hogy két NB-2-es csapat volt Ajkán: az Alu meg a Bányász. Én az Aluban voltam serdülő játékos, az öcsém is később. A gumik (a bányász játékosait hívtuk így) pályáját egy út meg a parkoló választotta el a miénktől. És emlékszem, ha városi rangadó volt, akkor a nagycsapat a saját pályáján beült a buszba, a busz átment az úton, be a szemközti kapun, aztán a játékosok egyenként leszálltak a buszról. Úgy érkeztek meg, ahogyan mindig: nem sétáltak át, és nem az ötven méter miatt. Matthäus életrajzi könyvének legizgalmasabb része kétségtelenül a gyerekkorról szóló első néhány fejezet. Kissé túltagolt könyv ez egyébként, aminek első részében arról a kölyökről kapunk képet, aki egy puritán munkáscsaládban arról álmodik, hogy futballista lesz. Mindez a hatvanas évek Németországában, némi történelmi körülírással, amelyben megelevenedik megannyi nem németországi német család sorsa a világháborút követő időszakban. Találkozunk ebben a gyerekkorban Adi és Rudolf Dasslerrel, azzal a testvérpárral, akik az Adidas és Puma márkák alapítói, mert a Matthäus-család felnőtt tagjai, apa és anyu épp itt, a Puma gyárban kapnak munkát. Szóval ez a gyerekkor egyszerre német sporttörténelem is, ez a kis Lothar valósága. A helyi csapat, aztán később a Mönchengladbach játékosa innen indul világhódító útjára. Az írás azért érdekes, mert közben világossá válnak ennek a fickónak a motivációi, világlátása, önképe és frusztrációi. És nem lesz szimpatikusabb, de jobban értem az önértelmezésnek azokat a stratégiáit, amelyeket működtet, még ha megírni nem is ezt akarta.

Veszprém volt a mi világvárosunk. Ott ettem először hamburgert, a Kossuth utcán, ott volt hangszerbolt, ahol gitárhúrt meg pengetőt vettünk, oda jártunk koncertekre és ott vásároltunk a kirakodóvásáron. Budapestről semmit se tudtam, tizennégy éves koromig talán nem is jártam ott. A Célia, Rakovszky Zsuzsa könyve budapesti történet, a megírás és olvasás jelenében, pont most, 2017-ben. Egy lány története. Pontosabban egy lány, és a lányát egyedül nevelő anya története. Pontosabban egy férfi története. Pontosabban egy férfi története, aki talán a lány biológiai apja. Pontosabban egy történet, amit egy férfi mesél. És ez a férfi annyit tud elmesélni a világból, amennyit ő maga érzékel, és úgy tudja csak elmesélni, ahogyan ő értelmezi ezt a világot. Egy olyan férfi, aki nem csinálja az életet – hanem megtörténik vele az, amit saját életének mesél. Rakovszky Zsuzsa könyve a nem vállalt felelősségek könyve, ahol sem veszteni, sem nyerni nem tudnak a szereplők, mert valójában nem szálltak be a játékba, sem tárgyként, sem cselekvő alanyként. Az jutott eszembe, hogy volt kiskoromban egy Skolnyik típusú biciklim, persze elsősként kaptam. Állandóan kihagyott, szóval hiába tekertem a pedált, a lánc nem hajtotta meg a kereket. Egyszer a bringán ülve vállammal nekidőltem a kavicsbeton házfalnak, és csak tekertem, úgy, egyhelyben állva. Nem bicikliztem, úgy bicikliztem.