Mi lehet annál nagyszerűbb, mint feküdni a tóparton – és a tó alatt itt értek medencét, kertet, folyót vagy tengert –, szóval leginkább azt, hogy semmit sem tenni (amit az olasz úgy mond: dolce far niente), és ennek a semmittevésnek mégis valamivel értelmet adni. Kevésbé cizelláltan: állati jó olvasni és napozni, vagy olvasni árnyékba húzódva, ahol lágy szellő fúj, a zsivaj körülvesz, valami hangkollázs ez, ami jelzi: a valóságban vagyunk, de nem a megszokottban, hogy bele-belealszunk a szövegbe, de nem azért, mert unalmas vagy érdektelen, hanem éppen azért, hogy beleálmodjunk kicsit a magunk álmából is. A valóság összemosódik az éppen olvasott krimivel, ha hirtelen körülnézünk, csodálkozunk, hogy nem a tizenkilencedik század második fele vesz körül bennünket, hogy miért nincsen az urakon hosszúnadrág, és pláne, ha a bikinikre vetődik a tekintetünk, akkor azt gondoljuk, Hummel József díszzsebkendője méretesebb textíliából készült, mint azok, amelyek ezeken a nőkön vannak.

Hogy érthető legyen a zagyvaságom: Milbacher Róbert új, második könyve egy tizenkilencedik századi krimi, pontosabban, korhelyesen, bűnregény. Hummel József a budapesti Sherlock Holmes – még Sherlock előtt egyébként, mivel a szabadságharc környékén járunk: a halál előtte, az (újra)nyomozás utána. Tehát inkább van úgy, mert mi magyarok aztán mindenben elsők vagyunk, hogy Holmes az angol Hummel.

És ha krimi, akkor jön a leírás zavara: mert mit lehet és szabad elmondani, hogy ne járjunk úgy, mint az utálatos szomszéd a moziban, aki előre bemondja a poénokat és történéseket, vagy szól, hogy „majd ne nézz oda, az nagyon durva lesz, amikor…”. Egy krimit éppen elmesélni nem szabad. Mondom az alaphelyzetet: Czakó, a szuicid alkatú, romanticus költő öngyilkos lesz, legalábbis a dokumentumok és a nyomozati eredmények ezt látszanak alátámasztani. A nyugdíjba vonult alkapitányt (Hummel) pedig szivarozás közben – mert úgy szerette a szivart, mint Presser Pici bácsi – egy véletlen névazonosság a reggeli újságban kimozdítja biztonságos és monoton napi routin-jából, és nyomozni kezd: hátha mégsem volt ez öngyilkosság, vagy legalábbis nem egészen úgy történtek a dolgok, mint azt akkor, aktív nyomozóként elgondolta. Mindeközben bejárja saját pszichéjének összes zugait, előítéleteit és hitét kell folytonosan újraértelmeznie, kezdenie kell valamit a ratio-val, mely úgy tűnik, mégis megcsalá. Olyannyira, hogy egyszerre az öngyilkos író drámái is valósághelyei lesznek a nyomozásnak.

Mindez játszódik koraősszel fővárosunkban, a Magyar és Czukor útcza sarkától a Reáltanoda utcáig és az Arany Jánost is lenyűgöző Duna-parton. Így aztán ott, a rakparton olvasni vagy a Margit-szigeten – az tényleg csodás lehet.