Péntek van. Most végeztem Selyem Zsuzsa nagyszerű, új novelláskötetével –, sőt, a héten még arra is találtam időt, hogy a vele készült interjúkra figyeljek. A Margó Irodalmi Fesztivál online zajlott – amiként annyi minden. Megjegyzem, ebben a tekintetben is átestem a tűzkeresztségen, első online konferencia-előadásomat kellett megtartanom, hiszen ilyen időkben (ideillően: a világvégén) még a tudományos találkozók is nagy adatátvitelű kábeleken zajlanak.

Visszatérve a Margóra: ott Nagy Boglárka beszélget a szerzővel, és éppen azzal kezdi a szerző faggatását, hogy elmondja, „az első világvége” mintha programozottan erre az aktuális élethelyzetre reflektálna, legalábbis címében. Erről aztán megint eszembe jutott valami egészen más. A bejóslások mindig különösen érdekesek – mert ha tudjuk, visszatekintve a jelenből, hogy mi is történt a múltban, akkor az azt a múltat megelőző idők történései, állításai, gondolatai, írásai másként kerülnek olvasásra. Hirtelen jóslatnak tűnik fel az, ami sejtés, vágy, vagy egyszerűen ötlet, közlés stb., ha rá lehet olvasni, összefüggésbe lehet hozni egy rá következő eseménnyel. Jaj, mennyire bonyolultra írtam ezt az egyszerűt is. Mondom: az Egy gondolat bánt engemet… kezdetű Petőfi-vers más fénytörésben jelenik meg annak tudatában, hogy tudjuk (sejtjük) Petőfi Sándor halálának körülményeit. És, persze, megint másként, ha nem tudjuk, vagy még inkább, ha spekulációink elhelyezik a tovább élő, új családot alapító költőt. Vagy a Honvágydal, amely az ’56-osok emigrációs himnuszává vált, valójában még a szerző és előadó emigrációja, mi több, a forradalom kitörése előtt íródott. Na, így.

Selyem Zsuzsa tehát írt egy könyvet, novellák sorozatát, melyek kiváló, különvilágú történetek, még ha ciklusokba is szerveződnek.

Engem egyszerűen lenyűgözött az a mesélőkedv, amely a történetekben érezhető. A narrátor, az aktuális, a történetben szereplő narrátor szeret beszélni: viccet, anekdotát, ruhakölteményt, ahogyan rögtön a második novella felütésében az elbeszélő mondja: „Mindegy, csak folytatódjon valahogy” (18). És a mesélés sodró ereje végtére is az, hogy ami mellett elhaladnak a megírt és nem-megírt sorsok, azok mind belesodródnak, beleakadnak a szövegbe. Például a dalok a száguldó Teslában, az utopisztikus road-movie-ban, amik aztán a szöveget kezdik el szervezni. Ugyanis a szimpla vénuszos dal történelmi távlatot nyit: rendszerváltás, Radnóti, Hawelka (egyébként én ott speciel nem szeretem a kávét, nem vagyok bécsi kávés, inkább javaslom a Bécsbe látogatóknak – majd – a Kärtner Str. vége felé azt a mellékutcát balra, ahol egy príma olasz kávézó van), Kennedy, Hirosima és Nagaszaki, és sorolhatnám.

És a mesélő hang képes a sokféleségre, Selyem Zsuzsa megannyi hangot, még inkább ehhez a hanghoz kapcsolódó identitást képes hitelesen megszólaltatni.

Az állatok hangját is a Semmi nesz egység novelláiban: bár az állatok belső monológjait általában nem szeretem, van benne valami felesleges eltolás, miközben az érzelmek illúziói nem tudnak nem-emberi formát, értékeket felvenni. Mégis, ahogy ezek az állathangok összeszólnak a néma állatokkal, hörcsöggel, az elütött őzzel, a szurikáta-metaforával (és persze az általam nem olvasott előző Selyem Zsuzsa-könyv állataival, feltételezem), különös feszültséget teremtenek, és korántsem válnak idétlenné, olyanná, mint az ostoba családi mozik szájszinkronos háziállatai. 

A szövegek határsértők, éppen úgy, ahogy az első novella szereplői. Allúziók, idézetek, nevek kerülnek bele a szövegekbe különböző művészeti ágakból, különböző regiszterekből. Ennek az ömlesztett írásnak a címéül választott idézet a könyvből maga is idézet – a Megáll az idő nyitójelenetében mondja az anya, az ablakban állva. Az idézetek egy részét egyébként sorra vette Károlyi Csaba értő recenziója az ÉS hasábjain, és majd sorra veszik jónéhányan irodalmárok, kritikusok.

Nagyszerű könyv ez, jó olvasni, van humora, reflektált, és keserű is, meg játékos, és ez, amikor annyi időt tölt az ember barátok nélkül, különösen nagy öröm.

Néhány nap Selyem Zsuzsa könyvével a világvége után, vagy közben, mert permanens világvége van, ami szakaszolható legfeljebb, jó, kihagyhatatlan ajánlat és élmény.