Pablo Escobar fiának második könyvét (az elsőt, az Apám, a drogbárót eddig nem volt lehetőségem elolvasni, de ezek után biztosan sort kerítek rá) 2022 egyik első olvasmányának szántam, amit egy percig sem bántam meg. A ma már – hivatalosan Sebastián Marroquín néven – építészként dolgozó szerző tizenévesen vesztette el az édesapját, a 80-as és 90-es évek egyik leggazdagabb és legrettegettebb drogbáróját. Kétes örökségét a mai napig a vállán cipeli, és valószínűleg egy életen át fog ő is vezekelni azokért a bűnökért, amiket nem ő követett el, amiknek ő és családja is csak áldozatai lehettek. Ennek a tehernek a feldolgozásáról is szól ez a könyv, és ezért is olyan érdekes. 

Pont ez a téma motivált engem is a könyv elolvasására – hogy megtudjam, megismerjem egy olyan ember családjának az életét és szembesülését a sötét múlttal, ahol a családfő életét már filmek és sorozatok sokasága dolgozta fel. Mi igaz ezekből a történetekből? Valóban úgy történtek az események, ahogy a szalagcímek írják, vagy azoknak inkább csak a klikkvadászat volt a célja? Ez a kérdés különösen aktuális a Netflixen az elmúlt években megjelent Narcos sorozat miatt, amiről maga a szerző is külön posztolt a közösségi médiában, és a könyvben is külön fejezetet szentelt a pontatlanságok, ferdítések tisztázásának. 

Juan Pablo Escobar felkeresett több olyan személyt is, akik édesapja egykori ellenségeinek, áldozatainak vagy szövetségeseinek a leszármazottjai, mert fontos küldetésének tartja a megbocsátást és a múlt bűneivel való szembenézést.

Hisz benne, hogy az új generációnak nem szabad abban a mederben és azokkal a sérelmekkel élnie, amikre nincsen már ráhatásuk. Így történt ez Barry Seal fiával, akinek az apja egykor Escobar drogfutárja volt, vakmerő pilóta, és akivel Escobar később leszámolt. A két fiú sokat levelezett egymással, majd személyesen is találkoztak, és megbocsátottak egymásnak az apák bűneiért, ami, úgy gondolom, a könyv egyik fő üzenete.

A képen Pablo Escobar és fia Juan Pablo Escobar a Libri Magazin Apám titkai című könyvajánló cikkében.
Forrás: nydailynews.com

Annak sem kell csalódnia, aki a kulisszatitkok és akciódús történetek felidézése miatt venné kezébe a könyvet, hiszen bőven szerepelnek benne ilyen elmesélések is. Engem leginkább annak az olajozott, korrupt rendszernek a bemutatása kötött le, amikor az úgynevezett vonat működését mutatja be. A vonat egy olyan bejáratott repülőjárat volt, amivel alkalmanként 4-500 kilogramm kokaint tudott becsempészni Miamiba az átlagosan 10 fős futárcsapat a helyi bevándorlási és drogügynökség hathatós segítségével. Ezek a sztorik mind azt a narratíváját erősítik az írónak, ami a mai napig teljesen megállja a helyét: a drog mindaddig az egyik legjövedelmezőbb és legveszélyesebb piac lesz, amíg létezik korrupció, és a kábítószerek teljesen illegálisak. 

Fontos missziója és üzenete az írónak és a könyvnek is, hogy a drogok legalizálása igenis a fogyasztás, valamint az ebből nyerhető vagyon egyik legnagyobb ellensége lehet.

Erre személyes példát is hoz a könyvben: még gyerekként az apja odavezette egy drogokkal teli asztalhoz, elmagyarázta neki, hogy minek milyen hatása van, és hogy bármikor szólhat, ha ki szeretné valamelyiket próbálni, mert akkor próbálják ki együtt. Az apja nevelési célzattal tette ezt, ami bevált: Juan Pablo 28 éves koráig rá se nézett a drogokra, ezt követően is csak a marihuánát próbálta ki. Mivel engedélyt kapott, és többé nem tiltott gyümölcsről volt szó, érdeklődése is veszített erejéből. 

Számomra mondanivalója, valamint a történetek mögött meghúzódó vezeklés, útkeresés és fejlődés miatt igazán tanulságos a könyv, de azok sem fognak csalódni, akiket a kor maffiatörténetei kötnek le inkább.

Kiemelt kép forrása: Reddit, reddit.com

Mr. Escobar - Apám titkai
Juan Pablo Escobar

Kiadó: Művelt Nép Könyvkiadó

Kiadás éve: 2021

Ár: 3 990 Ft