– A halottnak pedig helyreigazító, tükörvillantó szerepe van. Életútjának áttekintésére hív, és ezzel a továbbélőket saját életútjuk felmérésére ösztönzi. Figyelmeztet az elmúlásra, a hiábavaló tettekre, mulasztásokra, az élet értelmetlenségére-értelmére, azaz önmagunk és mások megítélésére, megmérésére – írja Polcz Alaine pszichológus, írónő, a halál- és gyászkutatás magyar úttörője. A halál a legtöbb társadalomban tabutémának számít, a felnőttek saját maguk is nagyon nehezen birkóznak meg a veszteséggel és gyásszal, de még nagyobb kihívást jelent számukra ezekről a témákról beszélgetni a gyerekekkel és fiatalokkal.

Adam Silvera amerikai ifjúsági könyves szerző Mindketten meghalnak a végén című debütáló regényében azonban nyíltan és őszintén beszél a halálról, és azon keresztül olyan fontos és aktuális témákkal is foglalkozik, mint az elfogadás és az önazonosság. A 2017-ben megjelent regény óriási siker lett, a TikTokon több mint 74 millió bejegyzés született róla, felkerült a The New York Times sikerlistájára, de a Netflix is opciós jogot szerzett egy, a regényből készülő sorozathoz. Októberben pedig érkezik Silvera legújabb kötete is, a The First to Die at the End, amely a Mindketten meghalnak a végén előzményregénye.

A képen Adam Silvera a Mindketten meghalnak a végén című könyv szerzője.
Forrás: Adam Silvera, Facebook, Fotó: Seth Abel

Adam Silvera története egy utópisztikus világában játszódik: ebben a nem túl távoli jövőben létezik egy titkos technológia, amelyet a Halál-Hírek csapata működtet, és amely száz százalékos pontossággal képes megjósolni, kit és mikor éri el a halál. A 18 éves Mateo és a 17 éves Rufus ugyanazon az éjszakán tudják meg, hogy huszonnégy órán belül meg fognak halni, az pedig egyedül csak rajtuk múlik, mivel töltik el az utolsó napjukat.

Silvera kötetének legnagyobb erénye, hogy egy olyan univerzumot épít fel, amelyben a halál a mindennapok elválaszthatatlan része, nem lehet nem foglalkozni vele. És ezzel arra figyelmeztet, hogy a saját valóságunkban is erre kéne törekednünk, mert akkor talán komolyabban vennénk az életet is.

Elkerülhetetlen, hogy Mateo és Rufus útjai keresztezzék egymást. A szorongó, introvertált Mateónak szinte egyedül kell szembenéznie, hogy egyik percről a másikra kiszakítják az életből: apja kómában fekszik, egyetlen barátja egy fiatal lány, aki otthagyta a gimnáziumukat, amikor terhes lett. Tisztában van vele, hogy el kellene búcsúznia az apjától, Lídiától és a gyerekétől, de nem akarja őket a gyásszal terhelni.

A lázadó Rufus kényszerűségből marad egyedül az utolsó napján. Mateotól eltérően neki sok barátja van a nevelőotthonban, ahol megrendezi saját temetését, ám váratlanul megérkezik a volt barátnője az új pasijával, aki egy korábbi verekedés miatt kihívja a fiúra a rendőrséget. Rufus inkább elmenekül, mintsem, hogy börtönben töltse azt az időt, ami még megadatott neki.

A képen Adam Silvera Mindketten meghalnak a végén című könyve.
Forrás: konyvertlelkemet, Instagram

Az Utolsó barát applikáció hozza össze a két fiút, ez a szolgáltatás segít a Kilépőknek, hogy találkozzanak a sorstársaikkal vagy csak segítőkész idegenekkel, és ne kelljen magányosan meghalniuk. Találkozásuk örökre megváltoztatja életüket, kitörnek a saját maguk építette burokból, és megpróbálnak őszintén élni elkerülhetetlen haláluk előtt.

Ha szembesülünk saját halandóságunkkal elég bátrak leszünk ahhoz, hogy azzá váljunk – még ha csak pár órára is – akik mindig is lenni akartunk? Ezt a kérdést járja körbe a regény,

amely bármennyire is a halálról szól, az életet ünnepli. Érzékenyen és megindítóan írja le a halállal való szembenézést, a tehetetlenséget és a felszabadulást, a búcsúzás fájdalmát és szépségét, az elvesztegetett élmények hiányát, a valódi énünkkel való azonosulás nehézségét, de a Mindketten meghalnak a végén a barátság fontosságáról is szól, azokról a kapcsolatokról, amelyek segítenek jobb emberré válnunk.

A regény másik nagy erénye, hogy Silvera a megszokottnál közelebb merészkedik a mellékszereplőkhöz: ezeken az pillanatnyi epizódokon keresztül megmutatja, milyen hatást tud gyakorolni az életünkre egy utcán elkapott pillantás, vagy egy ember, aki épp elsuhan mellettünk a járdán.

„….akkora szívás, hogy azért növünk fel, hogy meghaljunk. Igen, közben élünk, vagy legalábbis a lehetőséget megkapjuk rá, de a félelem miatt néha nehéz és bonyolult dolog élni” – mondja Silvera hőse. Bármennyire is nyilvánvaló A mindketten meghalnak a végén történetének végkimenetele, mégis felkészületlenül éri az olvasót mindaz, ami a fiúkkal történik. Pont mint a való életben: mi is tisztában vagyunk vele, hogy egyszer meghalunk, de bármikor is történik meg, túl korai lesz. Addig azonban még van időnk őszintén élni az életünket.


Még több cikk a témában: