
Arvid szerint a világ – Per Petterson Szájában hamu, cipőjében homok című könyvéről
Vékonyka kötet, ami, ha nem is írja felül mindazt, amit a norvég Per Petterson világáról eddig tudtunk, kiegészíti és magyarázza azt.

Vékonyka kötet, ami, ha nem is írja felül mindazt, amit a norvég Per Petterson világáról eddig tudtunk, kiegészíti és magyarázza azt.

Sir David Attenborough, a Föld valamennyi élőlényét szenvedéllyel és szeretettel, bemutatja meg az olvasó közönségnek.

Kim Thúy regénye a múlt és jelen összefonódásáról, háborúról, menekülésről és az újrakezdés reményéről szól.

Houellebecq életrajzi esszéje Lovecraftról megidézi a horroríró pesszimista világát, kiemelve művei félelmetes zsenialitását.

Salman Rushdie könyvet írt az ellene elkövetett brutális merényletről, melyben majdnem elvesztette az életét.

Megjelent az Orgia ikerregénye, az Ólomszív. A könyv egy nyomozás történetét járja keresztül a nyilas uralom borzalmai közepette.

A brit sorozat, mely népszerűbb lett Magyarországon, mint szülőföldjén: idén két új könyv emléket szentel a Csengetett mylord?-nak.

Annie Ernaux 2022-ben nyerte el az irodalmi Nobel-díjat. Most a legutóbb megjelent című kisregényét Az eseményt ajánljuk, amelynek filmváltozata elnyerte a Velencei Filmfesztivál fődíját.

Tavaly jelent meg a Harry Potter filmekkel híressé vált Alan Rickman Őrülten, mélyen című naplója, amelyben a 2016-ban elhunyt színész bevezet minket életének kulisszái mögé. Nem is akárhogy.

Még tart Budapesten a Salvador Dalit bemutató kiállítás. Ennek kapcsán vettük elő a művész néhány éve megjelent naplóját, amelyben egy kicsit beleláthatunk egy zseni fejébe.
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!