Az ember nélküli létezés félelmetes izgalma ott vibrál minden posztapokaliptikus alkotásban: milyen lehet a világ utánunk – nélkülünk? Ki írja meg az emberiség síron túli emlékiratait? Závada Péter Gondoskodás című verseskötete egy (ön)felszámolási kísérlet lezárulásának nyomait rejti, az eltűnést követő üresség bizonyítékait. Úgy tudósít a hiányról, hogy a megszólalás paradoxona nem akasztja meg a befogadást, vagyis nem merül fel problémaként, hogy a versek egy ember utáni tájat tematizálnak sőt, talán ez a kötet legfőbb erénye.
„A széleken lassú átrendeződés, / a pupillányi tágulásban élesedő fény. / Fejem fölött ernyő, hangtalanul hámló, / a levelek közt sűrű kategóriák.” A Mérőállomás a Vogézekben már a címével egyértelművé teszi a felmérés szándékát, és egyben kijelöli a tekintet irányát, amely a tudományos vizsgálat precizitásával tapogatja le a természetet: „Kétszáz hektárnyi szirterdő / betelepítve szenzorokkal, / digitális erek vérbő hálózata. A talaj pulzusát akarom kitapintani.” Az akarat azonban nem ölt testet, az imaginárius kutató mindvégig rejtve marad, az utolsó versszakban pedig feloldódik a megfigyelésben: „Minden tajték egy adat, mérhető, nedves. / Egy távoli felelősség lökései elérnek sorban.”
Ugyancsak a természetre tekintő szubjektum felszámolásának lehetünk tanúi a Szaturált völgy című versben: „Kameraállvány a letarolt gleccservölgyben. / A kijelzőn fölkavart, pixeles kövek. / Hunyorgásom előterében, a bepárásodott / optika mögött az olvadás képpontokká rögzül.” A rögzítés technikai feltételei adottak, „De aki kétezer év múlva a táblahegy / hasadékában memóriakártyát talál / úgyse tudja majd, mire való.” Nem kell azonban kétezer évet várni, a vers beszélőjének jelenében sincs jelentése a memóriakártyának, a felvétel éppen a megismerni és megőrizni kívánt tájból hiányzó rögzítőt dokumentálja: „A kijelzőn figyelem a pixeles követ: / felszínén a jég marásnyomai. / Tulajdonságai elvékonyodnak. / Látom alattuk a tiszta fogalmat.”
Első látásra úgy tűnhet, hogy a fenti állítások kizárólag a hat részből álló kötet Beporzás címet viselő, a klímaválság árnyékában az ökokritikai és ökopoétikai belátásokat kiemelten kezelő ciklusa esetében érvényesek. Csakhogy az ismerősségében is idegen látványt dokumentáló tekintet mögül szép lassan mindenhol felszívódik a beszélő. És ez nem a szerző halála, feltámadása, majd újbóli meggyilkolása, nem bizonytalan, véletlenszerű, önreflexív beszélő: Závada Péter munkái túl vannak a késő modern és a posztmodern népszerű elméletein, itt már a poszthumanizmus körvonalai tűnnek elő, és foglalják keretbe a költészetet. Vagyis
a Gondoskodás alapvetően kritikai szemléletű kötet, amelynek fókuszában az ember utáni környezet emberi általi elbeszélhetősége került.
„Az egykori birtokon, juharfák alatt / körém gyűlnek mind a címerállatok.” A nyitóvers (Április eldurvul) első jelenete az elmúlás felidézésében a visszatérés érzetét kelti, míg a címerállatok a vélt hierarchiát feltételezik, amit a második versszak igazol: „Boldog vonyítással ünneplik érkezésem, / a leigázottak otthonos szervilizmusával”. A régmúlt azonban újraírja a rendszereket: „Valaha pórázon sétáltattam kedvenceimet, / a teraszon gőgös pávák irizáltak. / De hol van a ház? Most fekete folt. / Máig terhes vagyok a sötétjével.”
Az egykori birtokon túl kőkapu magasodik, magányának megfejthetetlenségében, akár Shelley Ozymandiásának romjai: „A talpkövön kevély igék sora: / »Király légy bár, jöjj és reszketve nézz: / Nevem Ozymandiás, urak ura.« / Más semmi jel”. Závadánál: „A pusztában áll egy kőkapu. / Körüllengi a hatalom emléke. / Ha belépnék rajta, egy büszke, / de eltékozolt múltban találnám magam. // Következmények nélküli romkapu. / Az előbb kihajítottak rajta egy követ. / Megkerülöm, de senki sincs mögötte. / Átlátszó, korszakokat összekötő hiány. (…) A szemöldökkövön felirat. (…) Mire kibetűzöm, mást jelent.” (Az allegória természetéről) Amikor valaki követ dobott át a kapun, a másik oldal a hajító számára ugyancsak üresen állt, vagyis a létezést mindkét helyen a hiány váltotta fel, csak a kő repülését érzékelhetjük.
A természet és az ember egymásra hatására, a finom rezdülésekben testet öltő kapcsolatra már Závada előző, Roncs szélárnyékban című verseskötetében is kiemelt figyelem jutott, a Gondoskodás azonban egy időközben fellelt végpontig viszi ezt a reflexiót:
„Elcsépeltük ezeket a szavakat is, / a gondolatok drága, szálas gabonáját, / és ami a végén megmaradt, / ugyanúgy ránk rohadt, mint minden télen” (Érkezés) A „szavak” a kötet esetében olyan poétikai és bölcseleti hagyományok kreatív vegyítését idézik, amelyeknek Babits Mihály és Nemes Nagy Ágnes költészete ugyanúgy része, mint Husserl fenomenológiája.
„Elcsépelésük” a tradíció lebontását, a filozófia és poétika felszámolását ígéri, ám ez a folyamat a rögzítés pillanatában már lezajlott, a követ áthajították a kapun, és a másik oldalon senkit sem talált. Ez a két nemlét között elmozduló, „korszakokat összekötő hiány” szimbolizálhatja azt a nyelvet, amelyen az emberen túli létezésről érvényes kijelentéseket tehetünk. Pontosabban: amin érvényesen szólhat a vers – hiszen a Gondoskodás szövegei az olvasót a dokumentált látványnál nem nagyon engedik közelebb. Nincs helyünk ebben a térben, így megszólalni sem tudunk.
Még akkor sem, ha a hétköznapok banális jeleneteiben felbukkan az ember: „A kültéri uszoda buboréksátra / sorban megszüli a vizes hajjal hazaindulókat. / A szemközti oldalon a síneket hegesztik, glória fénylik a munkások arca körül.” Mert a valódi feltárulásban, a felszín mögött már egy mélyebb és az embernél ősibb értelem rejlik, ami a civilizációnk bukását követő létezést is meghatározza: „A szirtfokon rozsdás vaskorlát, / az illesztéseknél forrasztásnyomok. / Mintha az atomok közt támadna rés, / a szakadékot a korlátban látom megnyílni”.
Závada Péter kötete a megszólalás talán legradikálisabb lehetőségét, a beszélő felszámolását dokumentálja, amit az alkotó személye és szerepe a kortárs kulturális életben izgalmasan ellenpontoz.
A szerzőt rapperként és slammerként éppúgy ismerhetjük, mint költőként és drámaíróként, munkássága szorosan kötődik a jelenléthez, a Gondoskodás így mintha az alkotói pozícióra is folyamatosan rákérdezne, dekonstruálva az elmúlt években szinte intézményesített Závada Péter-i kereteket. Izgalmas kérdés lehet, hogy ezek után hogyan tovább?
A Libri irodalmi díjak gálaműsora visszanézhető az RTL Most! felületén!
Kiemelt: Wertán Botond
