Végül mégis megjelent Moldova György utolsó könyve – bár meglehet, fogalmazhatunk úgy is, hogy a poszthumuszok közül az első, hiszen a tavaly nyáron elhunyt író köztudott termékenységét tekintve nem lenne meglepő, ha további kiadatlan kéziratok kerülnének elő az asztalfiókjából vagy a számítógépe merevlemezéről. A mostani kötetről a Moldova halála utáni napokban többször szó esett a hírekben, elsősorban az, hogy özvegye kívánságára nem fog megjelenni. A feleség még annak életében kérte erre a férjét, amit ő tudomásul vett és elfogadott. „Nem felejtem el, hogy amikor elmondtam neked, nem akarom, hogy ez az írás megjelenjen, azt mondtad: akkor nem jelenik meg, mikor akartam olyat csinálni, ami neked nem tetszik? Nem jelenik meg és kész! – írja a kötet végén Dr. Palotás Katalin. – Nagyvonalúan lemondtál a sok-sok írással töltött óra eredményéről, a könyv megjelenéséről. A sok egyéb mellett ezt is köszönöm.” A rövidségében is megható búcsúlevél végén pedig ezt olvashatjuk: „Szóval megjelenik, nem dolgoztál hiába.”
A kiadás tényében fontos szerepe van a kiadónak és egy barátnőnek, „akik elmagyarázták külön-külön, de egybehangzóan, hogy ez az írás újszerű hangvételű, érzelemgazdag, és nem szabad megfosztani a híveidet, az olvasóidat ennek a megismerésétől”. A szöveg eredetileg egy kétkötetes mű második feleként készült el. Az első rész Két szerelem I. címmel jelent meg 2021-ben, Moldova György az első feleségének, Zsuzsának, illetve a szerelmüknek, a házasságuknak, a kapcsolatuknak állított emléket benne. A második rész pedig egy eredetileg angol nyelvű grafiti nyomán kapta meg a végleges címét: Ha elhagysz, veled mehetek? Ami egyfajta jelzés is arra vonatkozóan, hogy nem kimondottan folytatásról van szó, mint ahogy némi távolságtartás is érzékelhető a címválasztásban.
Mégpedig szemérmes és megindító távolságtartás az előző könyvtől és annak tárgyától, főszereplőjétől. Bajban vagyunk, ha akár ezt a művet, akár amazt műfaj tekintetében be akarjuk skatulyázni. A legtöbb helyen mindkettőt regényként emlegetik, ami a narráció módját és a szöveg dramaturgiáját tekintve voltaképpen helytálló. Ugyanakkor egyik sem fikció – tényleg azt lehet mondani, hogy az élet írta őket, az érzelmes és a drámai fordulatokkal egyetemben.
Valamint természetesen Moldova György. Aki – mint a szerzői előszóból is kiderül – négyszer vágott neki ennek az életében utoljára elkészült könyvnek. Háromszor kudarcot vallott, mivel (ahogy fogalmaz) „nem sikerült megtartanom a szükséges távolságot az élmény és az ábrázolás között”. Ettől függetlenül úgy érezte, be kell számolnia élete legjelentősebb kapcsolatáról, két szerelem egybefonódásáról, nehogy az „nyom nélkül tűnjön el az időbe”. Ennek a különböző címek alatt megjelent, mégis egymáshoz tartozó két könyvnek tehát fontos jellemzője és ismérve a személyesség: míg Moldova a többi munkájában általában arra törekedett, hogy saját maga a háttérben maradjon, addig ezeknél a kvázi ikerműveknél ő az egyik főszereplő. Valamint természetesen a szerelem.
„Örülnék, ha az olvasó érdekesebbnek találná a történetet egy sablonos szerelmi háromszög leírásánál” – ezzel a mondattal zárul a már emlegetett szerzői előszó.
Szerelmi háromszögnél valóban többről van szó. Moldova György 1974 őszén ismerkedett meg az akkor épp a Szerzői Jogvédő Hivatalnál dolgozó Palotás Katalinnal. A hetvenes évek derekán vagyunk, túl a hatvanas évek dolce vitáján és a kádári értelemben vett reformok pislákoló reménysugarain, amikor a Magyar Népköztársaságban is erőteljesen érzékelhetővé vált a brezsnyevi pangás időszakának semmitmondó mivoltában is fojtogató szürkesége. Moldova ekkor már elismert és népszerű író volt, amiért nemcsak keményen megdolgozott, hanem sok mindent túl is kellett hozzá élnie.
Tízéves korában, a nyilas rémuralom alatt megtapasztalta a gettólétet, az 1956-os forradalom idején tanúsított magatartásáért kirúgták a Színház- és Filmművészeti Főiskoláról. Ezt követően fizikai munkásként kereste a kenyerét, részben innen is eredt a kétkezi dolgozók iránti empátiája, illetve az a szociografikus érdeklődés, amely műveiben is megmutatkozott.
Első kötete 1963-ban jelent meg, több mint 100 követte. Regényeket, novellákat, szatírákat, humoreszkeket, tárcákat, színdarabokat és forgatókönyveket egyaránt írt, a legnépszerűbb és talán az általa is legkedveltebb művei pedig az irodalmi ihletésű riportok és a szociográfiák voltak.
Abban az évben, amikor Palotás Katalinnal megismerkedett, jelent meg például az egyik jellegzetes figurája, H. Kovács köré írt történeteinek első gyűjteményes kötete. H. Kovács vérbeli Moldova-figura, a 8888-as italbolt törzsvendége, Fradi-szurkoló, a Kádár-kor Háry Jánosa, ezért is kapta a H., azaz „hazudós” megjelölést. A Ferencvárosi koktél az egyik legnépszerűbb könyve volt írójának, aki egy külföldi konferenciameghívás miatt ment raportra a Szerzői Jogvédő Hivatalba, a Vörösmarty téri hírhedt „Elizélt palotába”. A kiutazást ahhoz a feltételhez kötötték, ha Moldova jelentéseket ír a külföldön tapasztalt dolgokról. Amit ő nem vállalt. A besúgást érthető módon nem tudta volna összeegyeztetni a rendszerkritikus szociográfiák és szatírák írásával. A konferencián való részvétel meghiúsult, Moldova György viszont megismerte Katalint, amiből – némi, nem is annyira rövid, 22 éves megszakítással – egy hosszú évtizedeken átnyúló szerelem lett.
Ahogyan az első feleségéről, Zsuzsáról szóló regényében, úgy a Katalinról írottban is megjelenik nem csupán háttérként, hanem a valóság megkerülhetetlen lenyomataként a közelmúlt, ideértve ez esetben leginkább a rendszerváltás utáni időszakot, amikor már szabadon lehetett utazni (pl. Párizsba, az a közös út különösen emlékezetes módon szerepel a könyvben), és miközben az újonnan kiépülő politikai rendszer igyekezett megtalálni önmagát, a kapcsolattartást pedig mobiltelefon tette könnyebbé, Moldova György népszerűsége megmaradt, sőt változatlanul az egyik legolvasottabb magyar írónak számított.
A sikereket viszont magánéleti nehézségek árnyékolták be: egyrészt a szívproblémái – a könyvből érzékletes kép bontakozik ki a kórházi történésekről is –, másrészt Zsuzsa betegsége és halála, valamint az a helyzet, amelyet Moldova így fogalmazott meg: „Nem láttam kiutat, pedig tudtam, ha valaki nem tud döntést hozni, a lehető legrosszabb történik vele”. Az író életének utolsó negyedszázada a Zsuzsa és Katalin iránti párhuzamos szerelem jegyében telt el. (Utóbbi időközben Moldova könyveinek szerkesztője és a Digitális Irodalmi Akadémia Moldova György-szakértője lett.) Ez a regény ennek a vergődésnek, az emésztő vívódásnak a krónikája, ami Zsuzsa halálával ért véget. A Katalin való tényleges közös életre viszont kevés idő adatott meg: Moldova György a gyászév letelte után feleségül vette másik szerelmét, fél évvel később azonban ő is örökre lecsukta a szemeit.
„Szinte semmiben nem értek vele egyet, és szinte mindenben mesterként tekintek rá” – írja a kötet elején annak szerkesztője, Szunyogh Szabolcs.
Ebből a könyvből is az derül ki, hogy ha nem is értünk egyet minden megnyilatkozásával és elvével (mert hát miért is kellene az olvasónak egy író minden megnyilvánulásával egyetértenie?), Moldova György megrendíthetetlenségét, állhatatosságát, kitartását senki nem vitathatja. De a hűségét sem, ahogyan egy ilyen nem könnyű – ugyanakkor, tudjuk, sokak számára ismerős – élethelyzetben kitartott azok mellett, akiket szeretett. És akik nem mellesleg viszontszerették őt.
Kiemelt kép: Végh László, Magyar Hang
