A családregények örökzöld népszerűsége minden valószínűség szerint javarészt arra vezethető vissza, hogy ezek a művek sok tekintetben egy vagy több történelmi korszaknak a hétköznapokra, a mindennapi életre gyakorolt hatásairól és lenyomatairól szólnak. Persze az is világos, hogy már az egyén, az egyes emberek életét eleve regényekbe lehet foglalni, elvégre hősünk megszületett, tanult, családot alapított, dolgozott, gyereket nevelt és meghalt, mindezt olyan környezetben, amelyet jó vagy rossz sorsa kanyarított háttér gyanánt a valóság formálta dramaturgiához – és ez már önmagában véve elegendő egy hiteles regényhez.
Erre azonban jócskán rátesz legalább egy lapáttal, ha a műben nem is egyetlen személyről, hanem többről, egymást követő generációkról és azok elágazásairól esik szó. Közben nem mellékesen a történelem szakadatlan hullámzását is nyomon követjük: háborúkat és békéket, forradalmakat és megszállásokat, birodalmak felbomlását és országok születését. Ezek az események óhatatlanul is formálják az egyének és a családok életét, akik, ha akarnának, akkor se tudnának elrejtőzni a történelmet alakító erőknek a hétköznapokra gyakorolt számtalan hatása alól. (Márpedig nemegyszer elbújnának vagy elfutnának azok elől, jó messzire.) A különösen véres 20. században végképp rengeteg sorsfordító esemény történt, amelyek olyan gyors változásokat indukáltak, hogy azok folyományaként az egymást követő generációk gyakran gyökeresen más körülmények között élték le az életüket, mint az elődjeik.
Náray Tamásnak nem a Barbara az első családregénye. A nagysikerű Zarah történetfolyama is részben hasonló történelmi korszakban kezdődött, mint ez a mostani, amelynek első kötete A végzet címmel látott napvilágot, a folytatás pedig (A találkozás) őszre várható. A téma kimeríthetetlen, a világháborúk szabdalta, véráztatta Közép-Európa 20. századi históriája időnként tragikus, időnként viszont fölemelő, reményt keltő családtörténeteket hordoz magában. Ahogyan ebből az új regényből is kitűnik, a nem ritkán követhetetlenül gyors politikai és gazdasági változások a családok életére is érzékelhető hatással vannak, mint ahogy az is kiderül, hogy az erő és az akarat képes dacolni a történelem akár legviharosabb forgószeleivel is.
A Barbara sztorija az új évezredben indul, egy 2001-es álomesküvővel, hogy aztán onnét egy hatalmas ugrással máris az első világháborút követő időszakban találjuk magunkat.
A történet egy lengyel–osztrák család körül bonyolódik. Tagjai nemrég még ott voltak az Osztrák–Magyar Monarchia és vele együtt a régi világ szétesésénél, és most másokkal egyetemben keresik a helyüket a megváltozott, és nem kis részben ijesztővé váló új világban. Bár hosszú idő után ismét létrejött a független Lengyelország, annak létét az egykori cári Oroszországból és a hozzácsatolt területekből kinövő kommunista világbirodalom, a Szovjetunió veszélyezteti. Nem sokkal azután, hogy az időkerékkel visszagördültünk a száz évvel ezelőtti események sodrába, az esküvőre készülő lengyel földbirtokoscsalád kastélyát máris lerohanják a vörösök, ami a família menekülését és kényszerű szétesését is magával hozza.
A történet színtere ezután az az Ausztria lesz, amely a Habsburg Birodalom megszűntét követően, a kedélyesen nosztalgikus és generációk számára kényelmesen megszokott császár-királyi miliő után köztársaságként igyekszik megtalálni újbóli önmagát. A lengyel szálakat azonban nem veszítjük el, sőt az első kötet végére egy olyan fordulat is bekövetkezik, amely visszaadja a reményt a tekintetben, hogy a történelem kegyetlen viharait a család összefogásával igenis át lehet vészelni.
A regény központi figurája, Barbara Sobol a vörösök támadása idején még kisgyerek, később a tanulóéveit követhetjük figyelemmel.
Van egy gyönyörű porcelánbabája, amelyet édesapja Bécsben, a Bergmann-féle játékkereskedésben vásárolt, és amelynek egyik karja még Lengyelországban eltörött. A bécsi száműzetésnek annyi hozománya mégis van, hogy Bergmannék sikeresen kicserélték a sérült végtagot, úgyhogy a porcelán Barbara ismét a régi fényében ragyog. Közben viszont az is tisztán érződik, hogy a fegyverek nyugvása a nagy háborút követően nem lesz tartós, a régi világ, a boldog békeidők már nem térnek vissza, Európa ismét fegyverkezik, és a küszöbön áll a következő világégés.
„Három kielégítetlen vágy él az emberek jó részében – hozza föl részben ennek indokaként az egyik szereplő, Lukasz. – A hatalom, a gazdagság és a híresség. Vagy amibe ez rendszerint átcsap, a hírhedtség. Ezekből soha nem elég! Ha egy országa van, kettő kell, ha az is megvan, három, aztán egy egész földrész! Az mindegy, hogy már semmit sem tud kezdeni vele, akkora. De legyen! Bármi áron! Bármilyen tettek árán!” Az efféle kielégítetlenség ugyanakkor a mindennapokban és az idő múlásában is tetten érhető. A napok peregnek, úgy tűnik, teljesen egyformán döcög egyik a másik után, és miközben a mélyben fortyognak a kitörni készülő indulatok, a felszínen még látszólag mozdulatlanul lebegnek az életnek a nagypolitika és a történelem által szétszórt, fölaprózott szilánkjai.
„A legtöbb ember élete egyébből sem áll, mint várakozásból! – jelenti ki erre reflektálva az egyik női szereplő, Gretha, immáron Bécsben. – Várja, hogy felnőjön, várja, hogy befejezze az iskolát, várja, hogy férjhez menjen, vagy megtalálja a nőt, akit keres, várja, hogy gyermeke szülessen, aztán hogy az is felnőjön, hogy elkészüljön a háza, vagy megkapjon egy rangot, egy elismerést, és akkor egyszer csak azon kapja magát, hogy megöregedett, ha rútul jár, mert megbetegszik, akkor onnantól már csak a halált várja. Ennek mi értelme volna? Hol van a pillanat? A perc öröme és boldogsága? Mi végre várják az emberek folyton az időt? Édes gyermekem! Az idő nem eljön, hanem éppen hogy elmegy.”
A Barbara című családregény szereplői mindazonáltal nemcsak várnak, hanem cselekednek is: nem nézik ölbe tett kézzel és nem hagyják, hogy mindenestül felülkerekedjék rajtuk a történelem nehéz szorítása.
Ennek is köszönhető az az örömteli fordulat, amely már az első kötet végén bekövetkezik. Természetesen a folytatásra is jócskán maradnak izgalmak, kérdőjelek és elvarratlan szálak. Így például az, hogy vajon mi történt Barbara bátyjával, Krzysztoffal, akit egy lengyelországi erdőből hurcoltak magukkal lovas katonák. A második kötetben erre a rejtélyre is fény derül, mint ahogy abban is biztosak lehetünk, hogy a történet valamelyik szála Magyarországra fog vezetni.
Új családregényét Náray Tamás Jerger Krisztina művészettörténész emlékének ajánlotta.
