Mindannyiunknak vannak karácsonyi történeteink, jók és rosszak, szomorúak és vidámak egyaránt. Olyanok, amelyek nem feltétlenül csak meghittségről, örömről, lecsendesülésről, áhítatról, átlényegülésről és együttlétről szólnak, hanem ezekhez kapcsolódva, velük összefüggésben indukálnak érzéseket, helyzeteket és történéseket. Legyen szó akárcsak olyan apróságról, mint egy elfuserált ajándék, vagy éppenséggel egy nem várt eseményről, az érzelmek különösen felerősödnek az ünnep idején, aminek következtében ezek a történetek nemegyszer azáltal válnak különösen emlékezetessé, mert pont karácsonykor, szenteste környékén, avagy kimondottan a karácsonyhoz köthetően következnek be.
Az Athenaeum Kiadó immáron hagyományosnak mondható, az ünnepre és az ünnepi készülődésre szánt antológiája – ismét Papp Sándor Zsigmond összeállításában és szerkesztésében – ezúttal a magyar és a világirodalom nosztalgikus hangulatú novelláiból válogat. A Régi idők karácsonya című kötet, ahogy címe is sugallja, az előző generációk ünnepeit idézi meg, sorrendben Csehov, Maupassant, Dosztojevszkij, Rilke, Dylan Thomas, Andersen, Lagerlöf, Jókai, Sande, Fallada, Krúdy, Lázár Ervin, Páskándi, Gion és Erdős Virág tollából.
A hol megkapó, hol szomorkás, hol felemelő, hol keserédes ihletésű történetek három, részben tematikus ciklusba rendezve mesélnek reményről, csodavárásról, megváltásról,
vagyis mindarról, amit a karácsony ünnepként és eseményként az ember lelkében, gondolataiban és cselekedeteiben létrehoz vagy éppenséggel megerősít.
A történetek és a bennük elbeszélt sorsok, a felvonultatott figurák különbözőek, ám a kötet novellái valahol mégis csak egy nagy közös dologról szólnak.
Arra keresik a választ, hogy miért fontos nekünk a karácsony, illetve a hozzá kötődő érzések és tettek hogyan és miért mutatnak túl a faállítás és az ajándékozás nemzedékről nemzedékre továbbörökített szertartásain.
„Hogyne volna karácsonyi emlékem – jelenti ki például Maupassant novellájának elbeszélője, Bonenfant doktor –, nem is mindennapi eset, kísérteties történet. Csodát láttam, igen, hölgyeim, csodát láttam karácsony éjszakáján!” A történetből aztán kiderül, hogy miféle különleges, a karácsonyhoz kötődő megszállottságot okozhat egy különleges, az ünnephez hasonlóan nem mindennapi tojás. A két orosz klasszikus, Csehov és Dosztojevszkij pedig a tőle megszokott módon a lelki mélységekbe hatolva, látszólag könnyed, ugyanakkor magabiztos kézzel felskiccelve, tűpontosan és borzongató hitelességgel számol be arról, hogy bizonyos, a karácsonyhoz akár időben, akár más módon kapcsolódó események mögött miféle emberi szándékok és belső titkok húzódhatnak meg. (Csehov a novella nagymestere és virtuóza, a sokak számára azonban elsősorban nagyregényeiről ismert Dosztojevszkij esetében ez a novella akár meglepetésnek is tekinthető.)
„A halál nem más, mint számcsere” – fogalmaz Rainer Maria Rilke az antológia egyik legmegindítóbb elbeszélésében, amelyben a (magyar nevű) kis Horváth Elisabeth tragédiája mögött fölsejlik a karácsony igazi, a lélek mélyén, a csodában megbúvó, de némi akarattal és jószándékkal viszonylag könnyen észrevehető szépsége. Dylan Thomas (mielőtt novellájának szereplője nekivág a Hasznavehetetlen Ajándékok listájának összeállításához) pedig az alábbi sorokban foglalja össze a karácsony semmi máshoz nem fogható különlegességét, amely egyszerre nyilvánul meg egyediségében, és abban, hogy unikális mivoltában is egyformán szólít meg mindnyájunkat a csodavárás és a meghittség keresése, vágya és átélése közben: „Minden karácsony úgy tekergőzik le a kettősláng-nyelvű tenger felé, mint egy hideg, fejvesztett Hold tekercselődik végig az égbolton – mely nem volt más, mint a mi utcánk, és a jég-rojtos, halfagyasztó hullámok peremén belemártom kezem a hóba, s kiemelek sok minden csudát.”
Fehér vagy fekete karácsony köszönt ránk ez évben? – a kérdés manapság rendre megjelenik a híroldalakon, és noha a karácsonyhoz csodaváró képzeletünkben szorosan hozzátartozik a behavazott táj, mostanában sajnos egyre kevesebbszer részesülünk ilyesmiben. Karácsony este című elbeszélésében viszont Krúdy is föltette a kérdést, majd a tőle megszokott érzékletességgel és érzékiséggel összeszedte, mi jellemző még a szeretet ünnepére – például az, hogy ez „a mák és dió napja”. Páskándi Géza novellája nyelvi megformáltságában is megidézi a karácsony ízeit, Gion Nándor történetében pedig egyszerre furcsa és megrendítő módon kerül szóba az ünnephez kapcsolódóan a csernobili tragédia.
A Régi idők karácsonya című antológia a múltat idézi, de a benne felsorakoztatott magyar és a világirodalom fontos szerzőitől származó történetek ma is érvényes kérdéseket tesznek fel, a reájuk adott válaszaikban pedig hozzánk, a ma emberéhez is szólnak,
akik a karácsony előtt különösen felpörgetett rohanást követően még inkább szeretnénk legalább ebben a két és fél napban kicsit megállni, megpihenni, és átélni a csönd és a meghittség örömteli, megnyugvást hozó pillanatait. Akár úgy, hogy a fenyő- és süteményillatú szobában, a feldíszített fa melletti karosszékben hátradőlve, gyertyafény mellett lapozgatjuk ezt a külcsínben és belbecsben egyaránt megkapó és magával ragadó, valóban tartalmas kötetet.
