Rémült sikoly húsz kötetben – Heine szerint ebből állt E. T. A. Hoffmann életműve. A német romantika egyik legnagyobb hatású szerzője olyan ellenállhatatlanul keverte a valóságot a fantáziával, a groteszket a finom humorral, hogy olvasó legyen a talpán, aki pontosan kiigazodik a világában. Legismertebb művét, a Diótörő és Egérkirály című meseregényt Csajkovszkij balettje tette világhírűvé, igaz, a színpadi változat jóval kevésbé sötét és hátborzongató. Hoffmann valódi polihisztor volt: írt, rajzolt és zenét szerzett, és amikor épp nem a művészetben bontakoztatta ki határtalan fantáziáját, ügyvédként praktizált. Bohém életében a műveihez hasonlóan keveredett a tragikum és a kaland.
Vékony, púpos termet, hosszú, köpenyszerű fekete kabát és cilinder – E. T. A. Hoffmann, a német romantika egyik legnagyobb hatású alakja maga is olyan volt, mint képzeletének figurái. Hoffmann sokoldalú tehetség volt, polihisztor, aki elsősorban zenésznek vallotta magát, nevét az utókor mégis elsősorban prózai alkotásai miatt ismeri. Írásművészetében összemosódott a valóság és a képzelet: varázslók, démonok, természetfeletti erők és groteszk alakok alkották kísérteties univerzumát, amelyben finom humorral az emberi lélek elfojtott vágyait fogalmazta meg. Heine szerint Hoffmann „egész életműve nem más, mint egy rémült sikoly húsz kötetben”.
Ernst Theodor Wilhelm Hoffmann 1776. január 24-én született Königsbergben, az akkori Kelet-Poroszország fővárosában. A Wilhelm helyett később az Amadeus keresztnevet vette fel művészi eszményképe, Wolfgang Amadeus Mozart után. Szülei válása után Hoffmannt anyai nagybátyja nevelte, a kisfiú a szomorú valóság és a magány elől a fantázia világába menekült:
meséihez saját maga készített illusztrációkat, de zenei tehetsége is igen korán megmutatkozott, így nevelői zongorázni taníttatták. Művészi vénája ellenére Hoffmann felnőve ügyvéd apja nyomdokaiba lépett, és jogot tanult.
1802-ben – egy többéves eljegyzés felbontását követően – végül feleségül vette Maria Thekla Rorer-Trzynskát, akitől egy lánya született. A család Varsóba költözött, ahol Hoffmann bírói munkát kapott. A női nem elkötelezett rajongójaként Hoffmann kicsapongó életet élt, szeretőket tartott, éjszakánként bohém társaságokkal járta a várost. Feltehetően egyik alkalmi partnerétől kapta el a szifiliszt, amely később halálát is okozta.
Magánéletét tragédiák sora árnyékolta be: 1806-ban, a Napóleontól elszenvedett vereség után a porosz tisztviselői kart feloszlatták, így Hoffmannn is munka nélkül maradt. De ennél sokkal nagyobb tragédia volt számára lánya halála, a kisgyermek elvesztésébe felesége belebetegedett. Két évvel később Hoffmann a helyi színház karmestere lett, itt írta meg Undine (Sellő) című operáját, amelyet 1816-ban nagy sikerrel mutattak be Berlinben. Zenei pályája felívelőben volt: 1813-ban Drezdába költöztek, ahol Hoffmannt zeneigazgatónak nevezték ki.
Élete utolsó évtizedében az irodalom felé fordult, több mint ötven novellája három nagy gyűjteményes kötetben jelent meg,
de két kétkötetes regényét – Az ördög bájitala, Murr kandúr életszemlélete – is ekkor írta meg. Művei nagy hatással voltak kortársaira: A homokember című története, amelyben gonosz feltalálók egy robotlányt hoznak létre, ihlette Léo Delibes Coppelia című komikus balettjét, a Szerápioni testvérek történeteit Wagner használta fel A nürnbergi mesterdalnokokban, Hindemith Cardillac című operája a Scudéri kisasszony feldolgozása. Az Éjféli mesék című kötetében kapott helyet többek között Az arany virágcserép, a Kis Zaches, más néven Cinóber, a Scudéri kisasszony, és a legismertebb és legtöbbet fordított Hoffmann-mese, a Diótörő és Egérkirály is, amelyből Csajkovszkij megírta Diótörő című balettjét.
A történet 1816 karácsonyára jelent meg az E. W. Contessával és Friedrich Baron de la Motte Fouquéval közösen írt Kinder-Mährchen (Gyermekmesék) című kötetben Hoffmann saját illusztrációval. A két gyerekszereplőt, Marie-t és Fritzet az író barátjának, Julius Eduard Hitzignek a gyermekei ihlették. A Diótörő és Egérkirály hamar rendkívül népszerűvé vált Németországban, ám világhírre valójában csak az orosz zeneszerző, Csajkovszkij balettzenéje révén tett szert. Ivan Vszevolozsszkij, a Cári Színházak főigazgatója Marius Petipát kérte fel a koreográfia elkészítésére, aki a Hoffmann-mese Alexander Dumas által 1844-ben átírt változatát vette ahhoz alapul.
A Diótörőt 1892. december 18-án mutatták be először a szentpétervári Mariinszkij Színházban, de azóta is elmaradhatatlan része a karácsonyi időszaknak. Magyarországon csak 35 évvel később, 1927 decemberében állították színpadra az Operaházban.
A csillogó és álomszerű balett csak nagy vonalakban követi Hoffmann meséjét, amely sokkal sötétebb és hátborzongatóbb a Petipa által színpadra álmodott történetnél. Hoffmann a korát megelőzve lemondott a gyerekmeséket jellemző erkölcsi nevelésről, de már abban is újítónak számított, hogy közel ötven évvel Lewis Carroll története, az Alice kalandjai Csodaországban című mű megjelenése előtt a célközönséget is a mű szereplőivé tette. Mint Hoffmann sok más meséjében, itt is elmosódnak a határok a fantázia és a valóság között, de nemcsak a történet főszereplőjének, Marie-nak, az olvasónak is nehézséget okozhat a két világ megkülönböztetése.
A baljóslatú történet szerint a Stahlbaum családnál karácsony éjszakáján Marie egy diótörőt kap ajándékba Drosselmeier keresztapától, a játékot azonban bátyja, Frici, csúnyán megrongálja. A kislány látva a bábú sérüléseit, megfogadja, hogy mindentől megvédi. Éjjel, mikor a gyerekszoba valamennyi játék a Diótörővel együtt életre kel, hogy harcba induljon a gonosz hétfejű Egérkirály ellen, Marie is váratlanul a csata részévé válik. Együtt indulnak útnak kimondatlan vágya birodalmába. Marie mindent megtesz, hogy segítsen Diótörőnek – akinek valódi kilétét a mese végéig homály fedi – a csatában: feláldozza macipánfiguráit és cukorbabáit, de a hős fabábúnak csak egy kardra van szüksége az Egérkirály legyőzéséhez. Végül elvezeti a kislányt a maga birodalmába: a Kristálycukor-mezőn, a Karácsony-erdőn, a Narancs-patakon és Mézeskalács-falván át Tortavárba, a fővárosba. Marie ekkor mély álomból ébred, és senki sem hiszi el, merre járt, az idő azonban őt igazolja.
Hoffmann 1814-ben tért vissza eredeti foglalkozásához, és Berlinben, az igazságügy-minisztériumban vállalt állást. Költözése után néhány évvel, 1822. június 25-én halt meg gerincsorvadásban.
Kiemelt kép: Hoffmann saját illusztrációja a Diótörőhöz 1816-ból / studiomatters.com
