Nem emlékszem, volt-e még másik olyan mese, amely gyerekkoromban annyira magával ragadott, mint az Óz, a nagy varázsló. Akár felnőttek olvasták fel, akár nagyobbacska fejjel újra meg újra elolvastam magam, minden alkalommal az érzelmek gazdag skáláját éltem át. Rajongtam Dorothyért, egyszersmind féltettem őt, és nevettem a kutyája, Totó bohóságán. Irigyeltem a magát butának tartó Madárijesztőt az eszéért, a nagy varázslóhoz szívért igyekvő Bádog Favágót pedig a jóságáért. Csodáltam a Gyáva Oroszlán bátorságát, akárcsak a Smaragdváros pompáját, és mélységesen megdöbbentett az Óz mögött megbúvó figura valós kiléte. Féltem a Nyugati Boszorkánytól, sőt a Keletitől is (hiába hal meg a regény elején), de kicsit a mumpicoktól és a szárnyas majmoktól is. Közben magamnak sem mertem bevallani, hogy időnként mennyire vágyom arra, hogy a mi házunkat is elrepítse egy forgószél ebbe a varázslatos birodalomba, vagy én is utazhassak léghajón
Óz mellett.
Valószínűleg nem voltam egyedül: Óz, a nagy varázsló története a világ minden táján mind a mai napig lebilincseli gyermek, de felnőtt olvasóit is. Népszerűsége lassan egy és negyed évszázada töretlen. Írója viszont hosszú és kanyargós utat tett meg a sikerért. Lyman Baum néven született 1856-ban, a New York állambeli Chittenangóban. Nagybátyja után kapta a keresztnevét, de mivel nem tetszett neki, inkább második nevét, a Franket használta. Tehetős családban nőtt fel, hordókkal, olaj-, és ingatlanügyletekkel foglalkozó apja katonai akadémiára küldte, amit a kamasz Frank olyannyira rosszul viselt, hogy szívproblémák miatt abba kellett hagynia. Érettségi vizsgát sem tett. Az apja vett neki egy nyomdát, részben ezért kezdett el írni. Henry nevű öccsével füzeteket adtak ki, igen változatos témában, a bélyeggyűjtéstől kezdve a baromfitenyésztésen át a katalógusokig.
L. Frank Baum ismerősei szemében színes és szórakoztató egyéniségnek számított, rengeteg mulatságot talált ki és szervezett meg közvetlen környezetének, de nemegyszer azon túl is.
Kreativitását egy ideig a színház közelében próbálta kiteljesíteni, színészként, színdarabíróként és jelmezbeszerzőként egyaránt dolgozott, mi több – megint csak atyai segítséggel – Richburgben színházat is alapított. Az épület porig égett, Baum számos kéziratával egyetemben, amit ő akár jelnek is tekinthetett, miszerint másféle utat kell keresnie. Ekkor már nős volt, 1882-ben feleségül vette Maud Gage-t, a híres szüfrazsett, Matilda Joslyn Gage lányát. Baum újságíróskodott is, és két cikkében különösen rosszakat írt az indiánokról. Egyesek szerint ebben az anyósával való rossz kapcsolata játszhatott közre, Matilda Gage ugyanis a mohawkok törzsének tiszteletbeli tagja volt. Ennek ellentmond, hogy Matilda és Maud hatására Baum is feminista nézeteket vallott.
A párnak négy fia született, egyikük, Harry visszaemlékezése szerint a házasságban az álmodozásra hajlamos férjével szemben a pragmatikus és realista Maud viselte a nadrágot, aki nemcsak Baum első kritikusa volt, hanem a könyvek megjelentetése körüli ügyeket is intézte. Mindazonáltal természetesen ő is részt vett a közös esti, családi zenélgetésekben.
L. Frank Baum a gyermekeinek és azok barátainak kezdett el először mesélni (időnként egész gyereksereg gyűlt össze náluk mesét hallgatni), ebből nőtt ki ez az időnként abszurdba és szürrealizmusba hajló, számos fantasyelemet felvonultató jellegzetes írói világ.
Baum első két mesekönyve mérsékelt feltűnést keltett, amiben az is közrejátszhatott, hogy a korabeli amerikai kiadók inkább az európai és a brit meséket preferálták, az amerikai meseirodalom még gyerekcipőben járt. Az 1900-ban megjelent Oz, a nagy varázsló azonban végre meghozta a sikert, és Maud megelégedésére jövedelmezőnek is bizonyult. (A könyv első példányát Baum nyomdászati tapasztalatait felhasználva saját kezűleg készítette el.)
A meseregény alapjául szolgáló történeteket Frank ugyancsak gyermekeinek mesélte először, és amikor az egyik fia rákérdezett a varázsló nevére, Baum a szemközti iratszekrény O–Z rekeszeire pillantva rávágta, hogy Oz (mások szerint ez a nemesfémek mértékegységeként használt ounce-nak, azaz az unciának a rövidítésére /oz/ utal), Dorothy pedig Maud nővérének csecsemőkorában elhunyt kislányáról kapta a nevét. A meseregény világában egyesek Andersen, a Grimm fivérek és Lewis Carroll hatását vélik felfedezni, de például a madárijesztő figurája az egyébként Dickens-rajongó Baum gyerekkori álmaiban bukkant fel állítólag először.
A könyv sikerében nagy szerepe volt William W. Denslow rajzainak is, akivel Baum az újságírói pályája kapcsán ismerkedett meg. Sokat lendített népszerűségén az is, hogy rögtön 1902-ben zenés darab készült belőle, amelyet Chicagóban mutattak be, egy évvel később meg már a Broadwayen játszották. 1939-ben pedig elkészült a máig nagysikerű film, Judy Garland főszereplésével. A meseregényt és folytatásait egyébként többször vászonra vitték, először, még némafilmként, 1910-ben.
Baum összesen 13 folytatást írt az eredeti Oz-történethez, némelyiket kiadói elvárásoknak engedelmeskedve, míg némelyek alapjául az Oz-rajongók egyre népesebb táborából levélben érkezett ötletek szolgáltak.
Azt, hogy nem mindegyik könyv született lelkesedésből, jelzi, hogy 1910-ben Baum egy olyan kötettel akart elbúcsúzni Oz világától, amelyben Dorothy, Emmy néni és Henry bácsi a Smaragdvárosba költöznek, ám más témájú művei sikertelensége és a fenyegető csőd okán három évvel később a sorozat egy életre kelt plüsslány történetével folytatódott. Külön sztorikat kapott a Madárijesztő és a Bádog Favágó, de Emmy néni és Henry bácsi is. Utóbbiakról a folytatásokból sem derül ki, milyen módon rokonai Dorothynak, aki Baum tizennégy Oz-könyvének egy kivétellel mindegyikében legalább egy jelenet erejéig felbukkan. Ám újabb szereplőkkel is megismerkedhetünk, például Ojóval, a mumpiccal, vagy a Nyugati Boszorkány utáni fő gonosszal, Nome Királlyal, és a köteteken kívül novellákban, sőt képregényekben is megjelent Oz alakja. Ezeknek a könyveknek nem Denslow, hanem John R. Neill volt az illusztrátoruk. Az utolsó a Baum halálát követő évben, 1920-ban jelent meg.
Baum a Smaragdváros és Oz világának megépítését is tervezte, egy hatalmas játszópark formájában, az Oz-történeteken kívül pedig más könyveket is írt, többnyire meséket, de novellás- és versesköteteket, továbbá ifjúsági, illetve felnőttek szóló regényt is.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett, műtétek sorát és hosszas ágyban fekvést követően 1919-ben hunyt el. Oz, a nagy varázsló világából és a figurák kalandjaiból további folytatások készültek, Ruth Plumly Thompson például 21 Oz-könyvet írt 1921 és 1976 között.
A klasszikus meseregény először 1940-ben jelent meg magyarul, Beöthy Lídia fordításában, ezt számos más kiadás követte, ezek némelyikében Ozként, másokban Ózként szerepel a varázsló neve.
A Libri az elmúlt években megjelent díszkötet-sorozatában több fontos és értékálló gyerekkönyvet mutatott be. Tavaly E. T. A. Hoffman 1816-ban megjelent, Diótörő és Egérkirály című könyvével bővítette ünnepi könyveinek sorát, és idén is egy világhírű mesét, méghozzá az Óz, a csodák csodáját rendezte egyedi, gazdagon illusztrált kötetbe.
További információk: libri.hu/csodak-csodaja
Kiemelt kép: L. Frank Baum olvas nyári házának teraszán. / Forrás: The Holland Sentinel
