Nemsokára lezárul a Libri irodalmi díjak jelöltjeiről szóló szavazás, és megtudhatjuk, hogy a tavaly megjelent szépirodalmi művekből, melyek nyerték el leginkább a zsűri és a közönség tetszését. „Az olvasás, a színház, a kultúra feladata, felelőssége, hogy a közlésen túl, türelemre és nyitottságra nevelje az elkövetkező generációkat” – vallja Köles Ferenc, a Pécsi Nemzeti Színház színésze, aki szerint rendkívül fontos a kultúra támogatása, a kortárs irodalom szeretete.
Mi volt az első „kulturális sokk” az életében, ami mélyen megérintette, ami máig emlékezetes?
Ez az élmény Velencéhez kötődik, amikor tizenéves kamaszként anyukám válása után a „műpapám”, – hogy kicsit bevágódjon nálam és az öcsémnél – elvitte a családot egy társasutazásra Olaszországba. Ott botlottunk bele, Rialto környékén egy Dali kiállításba. Egy keveset már tudtam a festőről, de az ott látottak teljesen letaglóztak. Még most is emlékszem, ahogy percekig álltam megbabonázva a spanyol zseni Krisztusa előtt. Szinte földre nyomott az élmény.
És a legelső könyvélmény?
Biztosan már nem emlékszem, de talán valamelyik Kolibri Zsebkönyv volt, ami a kezembe került. Mozdonyok, léghajók, dinoszauruszok, ilyesmi. Aztán jöttek a Delfin könyvek, az ifjúsági kalandregények: a Puskák és galambok, a Gombháború, és Robin Hood története. A Tarzannal aztán végképp bevonzottak a könyvek. Később átmerészkedtem édesanyámék könyvtárába is, ahol természetesen a legvastagabb gerincű könyvek jelentették a legnagyobb kihívást. Az Északnyugati átjáróra meg a Sógunra a mai napig emlékszem.
Miket olvas mostanában?
Nem mentegetőzésből mondom, de a gyerekek mellett már nem tudok ekkora könyvekbe belevágni. Egy időben külön táskába gyűjtöttem az évközben elmaradt olvasnivalót, hogy majd a nyaralás alatt pótoljam, de mostanában leginkább a mesék kárpótolnak. Esténként, elalvás előtt ugyanis mindig olvasok nekik. Meglepően sokszínű a kortárs magyar meseirodalom.
Melyik a legutóbbi könyvélménye, mi volt önre mostanában nagy hatással?
Harmadjára futok neki Cserna-Szabó András Extra Dry című regényének, de az előbb említettek miatt, sajnos még nem sikerült a végére érnem. Amúgy a munkámból kifolyólag, ha az évad úgy hozza, kortárs és klasszikus irodalommal egyszerre van szerencsém találkozni. Ilyenkor, ha valamelyik szerző jobban felpiszkál, bevásárolok belőle, és bekerül nyárra abba a bizonyos hátizsákba. Fontos ismerni a kortárs szerzőket, gondolatokat, hiszen az ő írásaikon keresztül kapjuk a leggyorsabb, legfrissebb, legintenzívebb reflexiókat a jelenről. A színház feladata pedig az, hogy a felvetett kérdéseket, kétségeket színpadra álmodja, interpretálja.
Melyik műfajt szereti, élvezi legjobban?
Ha egyáltalán létezik ilyen, akkor nagy kedvenceim a „beszélgetőkönyvek”. Bérczes László találta ki ezt a műfajt, ami egyszerre színház és irodalom. Általában kivételes életpályájú művészekkel, színészekkel beszélget, a maga utánozhatatlan, hétköznapi, mégis furmányos módján. Baromi olvasmányos könyvek ezek.
Tágabb értelemben véve, miért fontos, hogy a kultúra minél több emberhez eljusson?
Amikor fiatal voltam, az ember szinte rákényszerült, hogy az ingerszegénynek tűnő valóság elől, a könyvek színesebb, kreatívabb párhuzamos világába meneküljön. Magyarán „ráfanyalodtunk” a könyvekre. Ma már minden ember minimum élete felét egy virtuális valóságban éli. Az információáramlás és annak fogyasztása rendkívül felgyorsult. A fiatalok rengeteg előemésztett, gyors élményt kapnak, ezáltal felhígul, lanyhul az igazi tartalom és az igazi befogadás iránti vágy.
Az olvasás, a színház, a kultúra feladata, felelőssége, hogy a közlésen túl, türelemre és nyitottságra nevelje az elkövetkező generációkat. Ezáltal pedig mélyítse és szélesítse azt a tapasztalati faktort, ami a kultúrafogyasztás alapfeltétele, lényege: maga a személyesség, a jelenlét, a találkozások.
A színház jó esetben korokon, nyelveken, határokon, vallásokon, politikai nézeteken átívelő piactér. Kulturális agóra, ahol a jelenlévők a médium (szerző, darab, színész) rezgéseit átvéve, egy kollektív szeánsz mentén – időlegesen, vagy tartósan – megszabadulnak a hétköznapoktól, megtisztulnak és kicsit talán más emberré is válnak. Talán ez a katarzis. Kicsit patetikusan hangozhat, de ha jól emlékszem, valami ilyesmi misszióra esküdtem fel annak idején, amikor a színházat választottam hivatásomként.
A Libri irodalmi díjak jelöltjeire a www.libri.hu/irodalmi_dij oldalon adhatja le szavazatát.
Még több cikk a témában:
„Ez a regény egy nagy műtét” – interjú Gerlóczy Mártonnal
Az idei Libri irodalmi díjak döntősével Gerlóczy Mártonnal beszélgettünk identitás thrillernek nevezett könyvéről a Fikció 1. – A katlanról.
„Szerzőként minden visszajelzés fontos” – interjú Bartók Imrével
Bartók Imrével a 2022-es Libri irodalmi díjak egyik döntősével beszélgettünk Lovak a folyóban című könyve kapcsán.
Bodoky Márk: Szerintem a művelődés kezd újra divatba jönni
Művészbejáró című cikksorozatunk második részében a Libri irodalmi díjak kapcsán Bodoky Márkkal, a Miskolci Nemzeti Színház színészével beszélgettünk.
Darabont Mikold: Kultúra nélkül az élet sivár és élhetetlen
Művészbejáró című cikksorozatunk második részében a Libri irodalmi díjak kapcsán Darabont Mikolddal, a Pécsi Nemzeti Színház színészével beszélgettünk.
