A francia Serge Bloch ma a világ egyik legelismertebb grafikusa. Az 1956-ban született művész olyan lapoknak rajzol rendszeresen, mint a Le Monde, a New Yorker, a New York Times vagy a Washington Post, illusztrációi több száz kötetet gazdagítanak. Sokan a világ legjobb ma élő rajzolójának tartják.
Nemrég jelent meg világszerte, és most, a Scolar Kiadó jóvoltából Magyarországon is az a könyv, amelyben Frédéric Boyer „meséli újra” a Bibliát. A kötetben hangsúlyos szerep jut a rajzoknak is – a játékos és lefegyverzően őszinte művek Serge Bloch keze munkái. Ezek funkciójukban némiképp azokra a barlangrajzokra emlékeztetnek, amelyek a közösség számára fontos történeteket mindenki által jól érthető, átélhető módon mesélték el.
Serge Bloch elzászi zsidó közösségből érkezett, az Ószövetség történetei tehát nem voltak számára ismeretlenek, magától mégsem jutott volna eszébe, hogy a Bibliát dolgozza fel. Kellett hozzá Frédéric Boyer, hogy rájöjjön, nagyon is érvényes értelmezést tud adni ezekről a réges-régi sztorikról. Meggyőzte az író tapasztalata is: Boyer korábban már dolgozott egy francia Biblia-fordításon. Bloch most hozzátette a magáét, hogy a könyv még elevenebben hasson, még jobban illeszkedjen a kortárs közegbe. Az illusztrátort többek között arról is kérdeztük, személyesen hogyan viszonyul a Bibliához, és volt-e már gondja egyik vagy másik rajzából.
– A világ legjobb újságjainak készít grafikákat. Mennyivel nagyobb a teher a vállán, amikor épp nem egy napilap illusztrációját készíti, hanem egyenesen a Bibliához rajzol?
– Ami azt illeti, sokat hezitáltam, mielőtt elvállaltam volna a munkát. Nem voltam benne biztos, hogy ebbe most tényleg érdemes belevágnom. De aztán arra jutottam, hogy abban a korban vagyok, amikor megpróbálhatom már elmesélni ezeket a történeteket. Felidézve gyermekkoromat is, ami azzal telt, hogy tátott szájjal hallgattam ezeket vagy egy idős rabbi, vagy épp az édesanyám előadásában.
– Máshogy is viszonyul ehhez, nagyobb tisztelettel, mint a többi munka során? Vagy épp ellenkezőleg, igyekszik könnyednek maradni, így közelebb hozva a történetet?
– Igazából mind a kettő egyszerre érvényesül. Igyekeztem világos, érthető lenni, ugyanakkor a lehető legtiszteletteljesebben is fordulni a szöveg felé. Végiggondoltam, és arra jutottam, hogy ezt a témát csak ezzel a kiegyensúlyozottsággal szabad megközelíteni. És ez nemcsak rólam szól, a kiadás gondozói is ezzel a céllal kértek fel engem. A korábbi munkáim ismeretében, tudván, hogy mindig is igyekeztem közérthetően fogalmazni, és közben komolynak maradni.
– Frédéric Boyer-vel hogyan ismerkedett meg?
– Korábban is közel dolgoztunk egymáshoz, így adott volt, hogy még szorosabbra fűzzük a szálakat. Nem is bántam, csodálatos szerzőről beszélünk. Megfogott, hogy milyen költőien áll ezekhez a szent szövegekhez. Ez egyszerre nyűgözött le, és könnyítette meg a munkámat. Ilyen jó szöveghez nem nehéz viszonyulni.
– De mi újat tudnak ma adni számunkra?
– Újat? Örök történetekről beszélünk, olyanokról, amelyek a kultúránk alapját jelentik. Mindegy is, hogy valaki hívő vagy ateista, ezek az írások el tudnak csendesíteni minket. Ahogy inspirálni is bárkit, hittől megint csak függetlenül. Hosszú évszázadok óta indítja be a fantáziánkat, inspirál olyan műalkotásokat, amelyek kereszténynek sem feltétlenül mondhatóak.
– Olyan tévhitekkel is szembemennek, mint hogy Szodomának és Gomorrának az erkölcstelen életmód miatt kellett pusztulniuk, miközben valójában azért, mert nem fogadták be az idegeneket. Ez például aktuális üzenet lehet ma is, nem?
– Igen, ez főleg Frédéric érdeme, aki számára fontos volt, hogy kortárs értelmezési kereten belül is működjenek ezek az ősi történetek. Nagy hangsúlyt fektetett a száműzetésre, az idegenek befogadására vagy épp a javak megosztására, amik az Ótestamentum hangsúlyos üzenetét jelentik. Egyébként meg miről olvashatunk? A nomád életvitelről, háborúkról és meneküléskényszerről, fáradságos bolyongásról a sivatagon át… Szinte nem is lehet olyat mondani ebből, ami ne képezné az élet részét ma is sokat számára.
– A vallási történetekkel kapcsolatos rajzok, akár karikatúrák közzététele viszont nem mindig egyszerű, gondolok itt például a Mohamed-ábrázolásokra. Önnek adódott már problémája egy-egy rajzából, kellett már ilyennel szembesülnie?
– Nem, ilyen problémám még soha nem adódott. Nyilván nem függetlenül attól, hogy a mi Biblia-értelmezésünk nagyon tiszteletteljes, nem a karikírozás, az ironizálás volt a célunk. Persze, ettől még fontos volt számunkra az értelmezés, a kifejezés szabadsága. Az, hogy a saját képünket nyújtsuk a Bibliáról. De közben semmi olyan nem volt benne, ami alkalmas lenne mások megsértésére.
– Korábban azt nyilatkozta, hogy a magyar grafikus, Réber László miatt is kezdett rajzolni. Hogyan hatott ő az ön munkásságára?
– Réber egyike a mestereimnek, más francia vagy épp amerikai és német alkotók mellett. Hogy mi fogott meg ebben a magyar zseniben? Elsősorban a humora, ami párosult egyfajta végtelen gyengédséggel, a téma iránti érzékenységgel. Ez a fajta kettős megközelítés mindig is rendkívül közel állt hozzám.