Nehezen tudtam elképzelni A démoni kultiváció nagy mesterét olvasva, hogyan lehet ezt filmre adaptálni. Az elmúlt évek egyik kiemelkedően népszerű fantasy története dúskál a különféle szörnyekben és démonokban, istenségekben és csodás amulettekben. A történet jellegzetesen keleti, túlrajzolt és meseszerű.
Nem a karakterek és események megvalósítása tűnik nehézkesnek. A Trónok harca-sorozat, az Avatar– és Marvel-filmek korában hogyan is gondolhatnánk ezt? A The Untamed alapjául szolgáló történetet olvasva viszont rögtön attól féltem, hogy mindezt nehéz lenne komolyan venni élőszereplős megvalósításban. Amikor a rendkívül népszerű sorozatot elindult, gyanúmat helyenként igazolva is éreztem. Amivel jó eséllyel persze a kisebbséghez tartozom.
A démoni kultiváció nagymestere I. borítóján is azt olvassuk, hogy a regény több százezres példányszámban fogyott, e-könyvként sok milliós letöltésnél járnak, míg a sorozatot több milliárdszor töltötték le.
Az arányokat ez jól mutatja, és nemcsak film és könyv vonatkozásában. Mo Xiang Tong Xiu regényeinek elsődleges platformját már az internet jelenti. Sokkal többen olvasták ezeket a sztorikat virtuálisan, mint nyomtatott kötetben. Mindenesetre a papírkötés számomra – meglehet, ez generáció kérdés is – kifejezetten jót tesz neki. Hasonló lelkesedéssel és tempóval olvasom, mint kamaszkori kedvenceimet. Jó ideje nem értettem már, hogyan tudtam hét- és nyolcszáz oldalas Harry Potter-köteteket néhány hét alatt kiolvasni. Azóta legalábbis, hogy a nehezebb szépirodalmi szövegek lelassítottak engem is, de ezeket a főként kamaszoknak írt fantasyköteteket újra gyorsabban olvasom én is. Ami már csak azért is lehet meglepő, mert kifejezetten könnyű elveszni a klánok és a kultivátorok rengetegében.
Afféle ázsiai fantasybe ágyazott akció-szappanopera ez, nagy árulásokkal és szenvedésekkel, hőzöngésekkel és leszámolásokkal. Mondhatni, teljesítik a műfaj minden íratlan szabályszerűségét. Fiatalon faltam Darren Shan horrorkönyveit, de a párhuzam valóban jogosabb lehet itt a Harry Potter-féle fantasyvilággal. Az a kamasz, aki leginkább borzongató fordulatokra, ijesztően valószerű misztikumra vágyik, inkább másik kötetért nyúljon. A démoni kultiváció nagymestere-, illetve Az égi hivatalnok áldása-sorozat is úgy lesznek kevésbé nyomasztóak, hogy a valóságtól mégis csak jóval elemeltebbnek tűnnek.
A Trónok harca rendkívüli népszerűsége után nem meglepő, hogy van igény a hatalmi harcokkal megpakolt, kardos-szenvedélyes varázslatokra.
Számomra mondjuk Esőistennek, Árny Tábornoknak és a valódivá imádkozott szoboristennőnek inkább a papírlapokon (vagy e-könyvben) van keresnivalójuk. De a jelek szerint a szerző világa rendkívül népszerű képernyőn is. Az erősebben hájpolt ázsiai műfajokat tekintve – ideértve mondjuk a j-rockot és a k-popot is – ezen annyira mégsem csodálkozhatunk. A The Untamed sorozatból például kitelne egy ázsiai férfimodell-bemutató is. Nem lep meg, ha kamaszlányok különösen szívesen nézik az erőteljes érzelmeket kifejező, tipikus férfihősöket megtestesítő színészeket.
A többszörös újjászületések, sétáló holttestek és transzgenerációs szenvedéstörténetek inkább az olvasmányélményhez járulnak hozzá. Nagy irodalmi revelációt nem feltétlenül itt érdemes keresni. A hasonló sztorik viszont így is sokat adhatnak az olvasónak: a képzelőerőt és a koncentrációt mindenképp fejlesztik a szerteágazó történetszálak, a több százoldalas köteteken keresztül hömpölygő események. A neveken, tárgyakon és mítoszokon keresztül kapunk egy jellegzetesen keleti világot, noha nem árt azért óvatosan állnunk a kérdéshez. A kínai kultúra is jóval sokrétűbb annál, hogy a halottidéző fuvolaszóra és a kilencszirmú lótuszra leegyszerűsíthessük azt. Viszont fontos és érdekes ismeretekkel gazdagodhatunk így is, legyen szó épp az együttérzés bódhiszattvájáról vagy a konfucianizmus szerinti hat nemes művészetről. A keleti vallásokról és filozófiákról, a zen (chan) buddhizmusról, a taoizmusról és a kínai mítoszokról is sokszor olvashatunk ezekben a könyvekben.
Aki a The Untamed sorozat regényváltozatára kíváncsi, az A démoni kultiváció nagymestere köteteit gyűjtse – van belőlük hat. Szintén ugyanennyi jelent meg Az égi hivatalnok áldásából.
Az előbbieket inkább tudtam élvezni, de miután viszonylag kiismertem magam benne, a második sorozat is lebilincselőnek bizonyult. Más visszajelzések között is olvastam, hogy nehezebb volt belerázódniuk, de olyanok is bőven akadnak, akik Az égi hivatalnok… kapcsán sem spórolnak a szuperlatívuszokkal. Mo Xiang Tong Xiu népszerűsége a hazai olvasók körében is egyértelműnek tűnik.
Ami talán a leginkább meglepett a The Untamed alapjául szolgáló könyvsorozatban, az az első részben még visszafogottabban épített, de fokozatosan központivá váló melegszál. Nem sokat tudtam korábban a szerzőről, de kínai írónő és sorozat esetében kevéssé számítottam hasonlóra.
Apró, de erőteljes gesztusokból, váratlan fizikai érintésekből és hosszan kitartott szemkontaktusokból rakja össze a sorozat is ezt a vonalat. Sőt, önálló műfaj épül az egészre: a tanmej (danmei) a kínai irodalomnak az a része, amelyet bár nők írnak nőknek, de a férfiszerelmet állítják előtérbe. Annyi biztos, hogy a fiatal, fantasyrajongó nők körében már egy-két évtizede népszerű volt a hasonló tematika, különösen más ázsiai, leginkább japán és dél-koreai tartalmak esetében.
Kínában a homoszexualitás képernyőn való ábrázolása szigorúbb szabályok alá esik, így a sorozat távolságtartóbban viszonyul ehhez, mint a könyvsorozat. De így is sokakat meglepett, hogy a sorozat nem kendőzte el, irtotta ki teljesen a témát, hanem megtartotta a főszereplő férfiak között kiépülő kapcsolatot. És kifejezetten meglepő részek is átmentek a cenzúrán, például egy könyvbeli illusztráció, amellyel a Wei Wuxian által Lan Wangjinak adott kötetben találkozhatunk. Biztató látni, hogy már hasonlók is meg tudják úszni a kínai cenzúrát.
Kiemelt kép: Netflix
