Mi állhat Ken Follett sikerének hátterében? A kérdést harminc évvel ezelőtt ugyanúgy feltehettük volna, mint manapság. A walesi bestselleríró évtizedek óta itt van velünk, népszerűsége töretlen. Mégis szeretünk időről időre rácsodálkozni a felfokozott rajongásra. Különösen akkor, amikor beindul egy új sorozata, megnyerve magának a soron következő generációt is. Most épp a Kingsbridge-szériát találjuk ebben a szerepben, miután idén már a negyedik rész, A világosság fegyverei jelent meg magyarul. Jól mutatja ez Follett elkötelezettségét, hiszen eredetileg „csupán” trilógiáról volt szó, de azt már egy előzménykötettel (Egy új korszak hajnala) is sikerült bővíteni. A lelkesedés pedig annak ellenére töretlen, hogy egyenként kilencszáz-ezer oldalas könyveken kell átrágnia magát az olvasónak. De a jelek szerint a történelmi kalandregények reneszánszát éljük, ezt mutatja hazai téren Bán Mór sikere is.
Follett legújabb regénye is mindössze harminc évet fog egybe a XVIII-XIX. század fordulóján, aprólékosan haladva lázadások és sztrájkok történeteiben, napszámosok és földesurak összecsapásaiban. A walesi szerzőben leginkább a mesélőkedvet, nemzedékek sorsának nyomon követését szeretik az olvasói. A történelmi háttér, illetve a kiterjedt családfa-gyártás együttesen pedig könnyedén megragadják a befogadói fantáziát. Természetesen nem könnyű észben tartani ennyi eseményt, illetve a szereplők garmadáját, az olvasókat mégis megnyugtatja, hogy elveszhetnek ezekben a világokban.
Olvasói ilyen dicséretekkel illetik például a Moly.hu oldalon: „Ken Follettet az teszi számomra kedvelhetővé, ami lehet, hogy másokat éppenséggel a leginkább zavar: a lassú, kimért történetvezetés. Nem kapkodja el a dolgokat, mindent alaposan körbejár, bemutat, nem hagy kérdőjeleket, vagy megválaszolatlan kérdéseket. Emellett azonban mégis fordulatosak, izgalmasak az írásai. A másik nagyon fontos dolog számomra a hiteles történelmi háttér, a korhű leírások, legyen szó bármelyik korszakról, érezhető, hogy alapos kutatómunka áll egy-egy könyve mögött. Stílusa könnyen érthető, szerethető. A karakterei emberiek, sokszor gyarlóak, valósághűek, éppen ettől kerülnek közel az olvasóhoz.”
Nem annyira a szépirodalmi élvezetért, magvas mondanivalóért érdemes olvasni a Kingsbridge-sorozat negyedik részét sem. Sokkal inkább azért, hogy a hétköznapinak érzett karakterek sorsán keresztül elénk táruljon egy történelmi kor, valóságosként mutassa fel magát a XVIII. század. Egy olyan kor, amelyben orvos helyett még kirurgust mondanak, a szegényebb napszámos tőzegből és fonott ágakból épült házban lakik, a kényszertoborzás és a géprombolás pedig a mindennapos valóságot jelentik.
Ken Follett a hetvenes évek közepén kezdett publikálni, és hozzánk is viszonylag hamar, a nyolcvanas évek elejére eljutott. A Tű a szénakazalban még a Magvetőnél jött ki 1983-ban, Szíjgyártó László fordításában, majd ezt viszonylag gyorsan követték az olyanok, mint az Egy férfi Szentpétervárról vagy A Modigliani-botrány.
A talán máig legismertebb Follett-regény, A Kingsbridge-sorozat első részeként szolgáló A katedrális 1989-ben került először a magyar piacra. Több fordító, Szabó Mária, Szíjj Zsuzsanna, Recski Ágnes és Kézdy Beatrix dolgozott rajta. A katedrális egyenesen a XII. századig ugrott vissza, és nem is igyekezett a középkort szofisztikáltabban bemutatni, mint ahogy szeretjük elképzelni: „vér, ármány és szerelem”, ezt kínálta a mű. Akik a tévé előtt ülve szeretnek borzongani a true crime műsorok brutalitásán, azok megtalálják számításukat Ken Follett klasszikusának hasonló részeiben is.
A szerző eladhatóságát jól példázza, hogy a Reform is ilyen veretes sorokkal számolt be 1989-ben Kaland Afganisztánban című regényéről: „Ken Follett győzelemre vezeti a Victoriát – A hölgy, aki kizárólag kémekre bukott.” Ma már persze nosztalgiázhatunk azon is, hogy az akkori bulvársajtó kiemelten foglalkozott hasonló kötetekkel. A politikai kémregényben egyszerre mindenki felbukkan a KGB-től a CIA-ig, török terroristáktól korzikai maffiacsaládig.
A cikket jegyző Ligeti Nagy Tamás így értékelt: „Miután immáron évtizede gyönyörködhetünk Ken Follett zavarba ejtő írói munkásságában, valamit bátran leszögezhetünk: ez a férfi nem lacafacázik. Mostanában kézbe vehető regényét, a Kaland Afganisztánbant is elképesztő tempóban indítja.”
A Follett-életművel természetesen foglalkozott eközben az irodalomkritika is. A katedrálisról például Marosi Ernő írt a Holmi 1991-es évfolyamában A középkori építészet lektűrje címmel. A recenzenst nagyon nem nyűgözte le Follett főműve: „Bármily olvasott is a szerző a középkori építészettörténet és építéstechnika modern irodalmában, éppen ezek az elemek árulják el, hogy végül is egyre megy számára, mi hova illik: a lényeg az, hogy »középkorias«, »korhű« legyen. Senkit ne tévesszen meg a sok-sok részlet: nem a középkori hangulat hordozóival van dolgunk (mint a már említett Walter Scottnál vagy Victor Hugo középkori Párizsában, ahol soha nincs szó ilyen kínosan hajszolt hitelességigényről), nem is középkori eszmék és ezek szimbolikus hordozói ütköznek egymással (mint Umberto Eco regényében, ahol az időbeliség tudatos kiküszöbölésével válik egyidejűvé, ami nem az). Szenvtelen, középkori stílusú Disneyland ez, modern »hangulat« és modern »eszmék« díszlete. És rossz regény.”
Radnóti Sándor viszont nem volt ennyire szigorú az íróval, amikor a Holmi 1989-es évfolyamában A Modigliani-botrányról írt. Azzal indítva, hogy az 1949-es születésű Follett a modern kalandregény-irodalom egyik remekírója, míg a A Tű a szénakazalbant ragyogó világháborús kémregénynek tartja. Radnóti A Modigliani-botrányt is hiteles krimiként értékelte: „A remek ritmusú történetben mesterien vannak összesodorva a különböző szálak, a két hamisításon kívül még egy balsikerű műkincsrablás és egy viszontagságos galériaalapítás története is. S noha nem véletlen, hogy a hamist táj kérdését egy krimiíró választotta ironikus, könnyed modorban regénye témájául, hiszen e műfaj feltűnőbben építkezik adott és ezért ismételhető, utánozható, másolható, variálható elemekből, mint úgynevezett komolyabb társai, mégis kérdéses, hogy olyan könnyen hamisítható volna-e egy Follett-regény.”
A hamisítás lehetségességét illetően ma már a mesterséges intelligencia szolgálhat számunkra válaszul. Az bizonyos, hogy a hasonló sablonokból felépülő krimiket, kalandregényeket nem nehéz leutánozni. Viszont Follett valóban annyira aprólékos, hogy a legkevésbé sem könnyű vele felvenni a tempót. Megkértem mindenesetre a ChatGPT-t, írjon nekem egy Ken Follett-történetet a következők felhasználásával: koronavírus, orosz invázió, menekültek, Európai Unió.
Tartalmi összefoglalót kaptam, de ez önmagában is elég impresszív:
„A cselekmény középpontjában egy kis angliai falu áll, amely számára nem ismeretlen a háború és a veszély. A történet főszereplője Sarah, a falu orvosa, aki minden erejét arra fordítja, hogy megvédje a közösséget a járványtól. Ugyanakkor figyelmezteti a lakosokat az orosz veszélyre is, amely már elérte a szomszédos országokat. Az emberek azonban csak a mindennapi problémáikkal küzdenek, és nem hisznek a távoli politikai fenyegetésekben.
Egy nap a faluhoz közelít egy csapatnyi menekült, akik menedéket keresnek az elszabadult politikai helyzet miatt. Az emberek között keletkező feszültség megnehezíti Sarah munkáját, és újabb kihívások elé állítja a falut. Az események még bonyolultabbá válnak, amikor kiderül, hogy a menekültekkel érkező csoportban egy orosz kém is rejtőzik, aki információkat akar szerezni az európai védelmi rendszerekről. A falu és a közeli környezet egyszerre válik a geopolitikai játszma és az emberi túlélés küzdőterévé.
Sarah, aki egyszerre küzd a járvány, az idegenek és a politikai feszültség ellen, próbálja egyesíteni a közösséget. Meg kell találnia az egyensúlyt a különböző érdekek között, és rá kell ébresztenie az embereket arra, hogy csak együtt, összefogva képesek ellenállni a fenyegetésekre. A történet során a kis falu sorsa összefonódik a nagyvilággal, és a szereplőknek meg kell küzdeniük a saját félelmeikkel és előítéleteikkel is. Ken Follett mesterien szőné össze az egyes sorsokat, miközben egy olyan világot festene, ahol az emberi kapcsolatok és a közösségi összetartozás a legfontosabb a nehéz időkben is.”
Van egy olyan érzésem, hogy ezt a regényt is tömegek olvasnák.
Kiemelt kép: Saját szerkesztés / BBC Maestro; Gareth Iwan Jones
