A modern társadalom egyik leggyakoribb jellemzője a stressz, a túlhajszoltság és az abból fakadó kiégés. Ha rövid időre meg is próbálunk kiszakadni a mókuskerékből, az nem jelenti, hogy a stresszforrás elől elmenekülhetünk, hisz néha az olyan alapvető funkciók okozzák a feszültséget az életünkben, mint az étkezés. Miként tudjuk alapjaiban megváltoztatni hozzáállásunkat, és magunk mögött hagyni az élet minden területére kiható szorongást? Ebben segítenek Emily Nagoski és Amelia Nagoski, illetve Lukács Liza könyvei.
„A stressz egy alagút. Végig kell menned rajta. Nem önmagában a stressz tesz rosszat neked, hanem az, ha megrekedsz a közepén. Ha soha nincs lehetőséged végigvinni a testedet a stresszcikluson” – olvasható Emily Nagoski és Amelia Nagoski önsegítő könyvében, az Érzelmi kiégésben.
A kötet, amely magyarul a Libri Kiadó gondozásában, Sóskuthy György fordításában jelent meg, azt vizsgálja, hogy a stressz miként hat a nők életére. A szerzők különbséget tesznek az úgynevezett stresszorok, azaz a stresszt kiváltó tényezők – munka, pénz, kulturális elvárások, normák, önkritika, testkép, emlékek – és a stressz között. Utóbbi egy neurológiai és fiziológiai válaszreakció a stresszorok okozta fenyegetettségérzésre, ezekben a helyzetekben adrenalin szabadul fel, ami vérrel tölti meg az izmokat, ez a vérmozgás magasabb vérnyomáshoz és gyorsabb szívveréshez vezet.
A legnagyobb probléma, hogy könnyen megrekedhetünk a stressz okozta érzelemben, amit Nagoskiék stresszciklusnak neveznek.
Ha a stressz átveszi az uralmat az életünk felett, akkor a test nehezen fog megbirkózni ezekkel az állandó stresszreakciókkal. A vérnyomás magas marad, nagyobb eséllyel alakulhat ki szívbetegség, az immunrendszer gyengül, és az emésztőrendszer működése is lelassul.
Mindezek a jelek arra utalnak, hogy le kell zárni a stressz-ciklusokat, ennek egyik leghatékonyabb módja pedig a testmozgás, a 20-60 percig tartó mérsékelt fizikai aktivitás. Ez nem feltétlenül jelent sportot, minden mozgásforma – lehet akár ölelés vagy simogatás is – segít megváltoztatni a hangulatot és kezelni a test stresszre adott válaszreakcióját. A Nagoski-testvérek hangsúlyozzák, hogy ha a sportot választjuk, nem feledkezhetünk meg a testpozitív gondolkodásról, hogy úgy fogadjuk el magunkat, amilyenek vagyunk, mert enélkül csak újabb stressznek tesszük ki magunkat.
A kimerültség leküzdésének másik kulcsa a hatékony pihenés. „Ami nem öl meg, az megerősít” – a szerzők szerint teljesen elavult ez a gondolkodásmód. Meglátásuk szerint a kemény munka és a túlhajszoltság között vékony határvonal húzódik meg, nem beszélve arról, hogy utóbbi csökkenti a munkahelyi hatékonyságot és eredményességet. Ezt elkerülendő, a regenerálódásra mindig időt kell szakítani: akár elegendő alvással, de a munka közbeni következetes szünetek beiktatásával.
A Nagoski-testvérek szerint minden nőben ott él egy „őrült” változat, aki folyamatosan arra emlékeztet, hogy nem vagyunk elég jók.
Mindez alapvetően nem lenne probléma, de a túlzott önkritika a stresszt erősíti és ezzel végső soron a fejlődésnek szab gátat. A szerzők arra próbálnak ösztönözni, hogy ismerjük fel, önmagunk tökéletes változatai vagyunk, de ezt a bennünk élő „őrült nőnek” is meg kell tanulnia elfogadni. Ezért kell leküzdeni az úgynevezett emberi adakozó szindrómát: az ebben szenvedők olyan személyek, akiktől elvárják, hogy idejüket, figyelmüket és testüket másoknak szenteljék. Mint írják, a társadalom olyan nőket nevel, akik természetes módon az adakozó szerepbe esnek ahelyett, hogy önmagukat helyeznék előtérbe.
„Nem lehet elvárni senkitől, hogy öngondoskodással szabaduljon meg a kiégéstől. Mert amire valójában mindannyiunknak szüksége van, az egy szeretetbuborék magunk körül. Olyan emberek jelenléte és támogatása, akiknek ugyanannyira fontos a mi létezésünk, mint nekünk az övék, akik felénk fordulnak, és azt tudják mondani: neked szünetre van szükséged. Segítek neked ebben. Adnak neked 15 percet, hogy kiabálj, bármilyen problémát is érzel abban a pillanatban, vagy csak melletted állnak, és azt mondják: sajnálom, hogy ez történt veled. De melletted állok. Már ez is elég lehet ahhoz, hogy egy kicsit jobban érezzük magunkat, és hogy képesek legyünk megtenni a következő lépést. A kiégés ellenszere tehát nem az öngondoskodás. Hanem az, hogy törődünk egymással” – vonják le a konklúziót.
A stressz egyik fajtája, az érzelmi evés áll Lukács Liza evészavar-specialista legújabb kötetének, a Ne cipeld tovább! középpontjában. Mára széleskörű népegészségügyi probléma az elhízás: világszerte 2,1 milliárd ember számít túlsúlyosnak, közülük 671 millió pedig már elhízottnak tekinthető.
Az érintettek gyakran szenvednek szív- és érrendszeri betegségektől, cukorbetegségtől. A WHO adatai szerint évente 2,8 millió ember hal bele az elhízás következményeibe. A magyar lakosság körében is komoly problémát jelent a túlsúly: „Napjainkban a 18-65 év közötti felnőttek 62%-a súlytöbblettel él, 28%-uk pedig olyan jelentős súlyfelesleget cipel, ami az elhízás betegség kategóriájába tartozik. Még tovább emelkednek ezek az arányszámok, ha a 65 év feletti lakosságot nézzük: közöttük 80% a túlsúlyosak aránya. A 12-15 éves gyerekek 35-40%-a túlsúlyos vagy elhízott, de a kicsik, a 12 év alattiak között is már csaknem minden ötödik gyermek érintett a testsúlyproblémákban. A férfiak legmagasabb testsúlyukat 40 éves koruk körül érik el, a nők pedig 38 évesen” – olvasható a könyvben.
Lukács Liza szerint a túlsúly sok esetben családi örökség, de nem feltétlenül genetikai értelemben, inkább a szülők táplálkozási attitűdjének továbbörökítéséből fakadóan. A sokszor hibás családi minták és szokások – a gyors evésre buzdítás, az étel, mint teljesítmény vagy mint státuszszimbólum – alapvetően befolyásolják az ételhez, az étkezéshez való viszonyt és okozhatnak táplálkozási zavarokat, ezekről a lelki aspektusokról azonban nem feltétlenül veszünk tudomást. Pedig az evés és az etetés sokak számára az érzelmek kifejezésének egy módjaként működik – ez mind a szülő-gyerek viszonyra, mind pedig a párkapcsolatokra igaz. Sokan az érzelmi evésben találnak biztonságot és megnyugvást, de ennek nincs köze az evés valódi funkciójához.
A szerző hangsúlyozza, bárkiben meglehet a hízásra való hajlam de az egészségtelen életmód, a tudatosság hiánya az, ami ezt döntően befolyásolhatja.
„A súlyproblémák mögött ugyanis kiemelt helyen áll az öngondoskodás elégtelensége, ami egyáltalán nem akaratgyengeségről, vagy arról szól, hogy konkrétan mit eszünk, hanem a lélek mélyebb rétegeiben kell keresgélni a választ” – írja Lukács Liza.
A szakértő szerint az elhízást nem feltétlenül tünetként kell értelmezni, ehelyett meg kell keresnünk benne a megoldást, ami segíthet felismerni a magunkban cipelt lelki traumák valódi gyökerét.
