Azt, hogy nekünk, magyaroknak mi mindent jelent Bécs, hosszasan lehetne sorolni. A kötődés évszázadokra nyúlik vissza, időről időre egy kalap alá vett, máskor összeláncolt bennünket a történelem, aminek köszönhetően a városhoz való viszonyunk is hol ebbe, hol abba az irányba billent. Volt, amikor irigykedve, volt, amikor rajongva, volt, amikor haragosan, és volt, amikor reménykedve tekintettünk Bécsre. Az érzések, tudjuk jól, sokat változhatnak egy kapcsolatban, egy valami azonban vitán felül áll: Bécs fontos volt, és az is marad számunkra. Amit talán mi sem jelez beszédesebben, mint hogy a nemzeti himnuszunk alapját jelentő Kölcsey-költeményben is megidéződik Bécsnek büszke vára.
Vagyis a Burg, amelynek falai között számtalan, Magyarországot és a magyarokat érintő döntés is megszületett. Na és amely mindmáig tele van magyar vonatkozású emlékekkel. Köztük kézen foghatókkal, Attila kardjától Bocskai koronájáig – ám némi képzelőerővel az uralkodói audienciára érkező magyar miniszterelnökök, például Andrássy vagy a két Tisza árnyékát is látni vélhetjük elsuhanni azokon a folyosókon, amelyek egykor a magyarok kedvenc királynéjának, Sisinek a sietős lépteitől voltak visszhangosak.
De magának a városnak is rengeteg magyar vonatkozása van. Miután elfoglalta, Hunyadi Mátyás ide helyezte át világszerte csodált reneszánsz udvarát. Az 1683-as sikertelen török ostrom nyomán Bécs falai alól indult meg a Magyarországot az oszmán uralom alól fölszabadító háború. Mária Terézia magyar testőrírói a bécsi könyvtárban szerezték meg azt a műveltséget, amelyet honfitársaiknak magyar nyelven adtak tovább. Az 1848-as bécsi események jelentették a végső lökést és példát Petőfiék számára a pesti forradalomhoz. A Jellasicsot üldöző honvédsereg Bécs alól fordult vissza, miután a magyar politikai vezetés meghátrált a forradalom exportja elől. Az 1919-es proletárdiktatúra bukása után pedig annak vezetői az akkor épp szociáldemokraták vezette, „vörös”-ként emlegetett Bécsben keresett menedéket. És még lehetne sorolni.
Az idén kereken 80 éves Jean Des Cars több neves francia lapnak a munkatársa, ezenkívül ismeretterjesztő művek szerzője. A világtörténelem egyik leghíresebb házaspárjáról, Ferenc Józsefről és Sisiről szóló munkája már megjelent magyarul. Most pedig itt van Bécs regénye,
amelyben Jean Des Cars vállalt elfogultsággal és leplezetlen szubjektivitással mesél rajongása tárgyáról, amely akkor is elsősorban Ausztria fővárosa volt, amikor a közvélekedés egy világbirodalom központjaként tartotta számon. Jean Des Cars 1967-ben járt először Bécsben, hogy a Marie Claire magazint tudósítsa egy filmforgatásról, később pedig rendszeresen visszatért, nem csupán újabb és újabb eseményekről beszámolni – mint például Zita császárnő 1982-es hazalátogatása, vagy a Vasfüggöny lebontása –, hanem turistaként, történelem iránti érdeklődő emberként, de kultúrafogyasztóként is.
Elvégre Bécs a kultúra egyik fővárosa is: gondoljunk csak (a teljesség igénye nélkül) mondjuk Mozart operáira, Strauss keringőire, vagy Klimt festményeire. Na meg az olyan gasztronómiai ínyencségekre, mint a számos országot meghódító bécsi szelet – a magyar vasárnapi ebédek kvázi kötelező rántott húsának felmenője –, a Sacher-torta, vagy a croissant. Igen, nem tévedés, noha ezt a péksüteményt manapság a franciákhoz kötik, valójában Bécsből származik, és a már említett 1683-as török ostromhoz kapcsolódik. Hogy miként, az is kiderül Jean Des Cars könyvéből.
Alcíme szerint ez a kötet Történelmi keringő Európa szívében. Valóban, nem csupán megelevenedik a lapjain Bécs regényes történelme, hanem a szerző kézen is fogja az olvasót,
és város évszázados ritmusát és lüktetését követve végigjárja vele annak jól ismert, a bédekerekben is szereplő helyein túl a kis mellékutcákat, a külvárosokat, vagy éppenséggel a turisták által talán kevésbé, de a bécsiek által szívesen látogatott kávéházakat is. Némi szecessziós képzavarral élve időrendben haladunk a térképen: az egykori római katonai tábortól elindulva a hajdan határfolyónak számító Lajtához közel eső, így a keleti szomszéd, a magyarok fenyegetésének sokszor kitett hercegségi székhelyen át eljutunk a császári fővárosig, valamint annál is tovább, a modern metropoliszba, amelyet látogatók milliói keresnek föl évről évre, és a világ legélhetőbb nagyvárosai között tartják számon.
Nem véletlenül, elvégre Bécs manapság is azt a méltóságteljes nyugalmat és hivalkodástól mentes, szolid pompát árasztja magából, amelyet évszázadok óta, és amit felgyorsult életünkben különösen jólesik megtapasztalni.
Jean Des Cars ugyanezzel a nyugodt derűvel mesél a város múltjáról, de jelenéről is.
Megtudjuk tőle, hogy miként mulatott Napóleon bukása után a bécsi kongresszus, és nem mellesleg hogyan igyekezett éppen újrarajzolni Európa képét, amikor mindenki számára váratlanul lecsapott a nagy történelmi dráma utolsó felvonásának híre Bonaparte visszatértéről. Megmutatja, hol praktizált Sigmund Freud, hol áll Schubert szülőháza, felsorolja, hogy kik üldögéltek a ma is működő legendás kávéház, a Sperl tükörfényes asztalainál, és arról is lerántja a leplet, hogy mi az igazság Mozart névtelen sírba való temetése körül. Olvashatunk a Ringtheaterben pusztító, számos áldozattal járó tragikus tűzvészről, Sisi fürdőszobájáról és fürdőzési szokásairól, továbbá Stefan Zweignek a humanizmusba vetett eltántoríthatatlan hitéről.
Megtudhatjuk, hogyan került Beethoven Bécsbe, mire használta Mária Terézia a schönbrunni konspirációs szobát, vagy hogy Savoyai Jenő egykori kastélyának melyik szárnyában nézhetjük meg Egon Schiele morbid erotikus képeit és Oskar Kokoschka „pszichológiai” portréit. Jean Des Cars azt is elárulja, hogy mi volt az oka a Habsburgok sajátos temetkezési gyakorlatának – a belső szerveket a test többi részétől elkülönítve helyezték végső nyugalomra –, és ez milyen következményekkel járt, miután az ezt a szokást nem ismerő németek, illetve Hitler 1938-ban bevonult Bécsbe. És persze ízelítőt kaphatunk a modern időkről is, amikor a két világrend szembenállásakor a semleges Ausztria fővárosa túl azon, hogy konferenciaközponttá és nemzetközi szervezetek székhelyévé vált (az olajválságok idején különösen odafigyelt Bécsre a világ, hiszen odaköltözött az OPEC is), filmekbe illő kémjátszmák helyszínéül is szolgált.
Bécs belvárosa alig háromórás útra van Budapest belvárosától, úgyhogy mi, magyarok a közös múlt mellett a földrajzi közelség okán is sokat jártunk és járunk a hajdani császárvárosba. Biztos vagyok benne, hogy akárhányszor voltunk is eddig Bécsben, Jean Des Cars kulturális-történelmi utazókalauzának elolvasása után kedvet kapunk egy újabb kiruccanáshoz.
Kiemelt kép: britannica.com
