Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológusról – azt hiszem – az utóbbi években biztosan mindenki hallott már, hiszen előző könyvét, az Örökölt sorsot már több mint kétszázezer példányban vették meg hazánkban, és időről-időre a mai napig újra és újra felbukkan az eladási listák élén. Az előző kötet sikere után mondanom sem kell, hogy nagy izgalommal vettem kezembe a Szabad akaratot, kiváltképp azért is, mert manapság – leginkább édesanyám kora miatt – még jobban foglalkoztat, hogy „mit hozunk otthonról”, milyen transzgenerációs terheket kell cipelnünk, hogyan tudjuk ezeket feltárni, kezelni és persze megoldani. Ez a könyv pedig tökéletesen vezeti végig az olvasót ezen a megterhelő úton, aminek a végén – ha igazán a mélyünkre ásunk – sikerrel zárhatjuk az utazást egy szabadabb élet felé.
A Szabad akarat első része az anyagiassághoz, a pénzhez és a gazdagsághoz való viszonyunkat dolgozza fel számtalan, az írónő praxisából vett történeten keresztül. Dorka esetével például sokan tudnak azonosulni szerintem: édesanyja minden vele kapcsolatos feladatot ellátott, igazi kemény nő volt, pont a legfontosabb pillanatokban azonban képtelen volt érzelmi támaszt és támogatást nyújtani a lányának.
Ezért később, amikor – részben megfelelési kényszerből – karrierje szárnyalt, az érzelmi kielégülést csak a vásárlás tudta megadni, az is csak ideig-óráig. Hiába azonban a századik márkás táska, a tárgyakkal nem lehet pótolni az elmaradt dicséreteket, öleléseket, támogatást. Kinek ne lennének a környezetében kényszeres vásárlók vagy halmozók?
Orvos-Tóth Noémi tökéletesen megfogalmazza ezt a helyzetet: „Ha korai éveinkben a szüleink nem voltak képesek segíteni nekünk a stressz-szintünk csökkentésében – ha a közelség nem kapcsolódott össze a megnyugvás érzésével, a másik ember helyett tárgyak halmozásával reméljük a biztonságot.”
Az anyagiasság mindig egy érzelmi hiányról szól, abból fakad. A könyvben felsorakoztatott esetek segíthetnek az olvasóknak közelebb kerülni a bennünk is rejlő anyagiasság okához.
Ehhez kapcsolódóan számtalan történetet megismerünk, mindegyik egy kicsit más aspektusból vizsgálja meg a pénzhez fűződő emberi viszonyokat és annak okait, ami legtöbbször a családi múltban keresendő. Ezek jellemzően pár oldalas, gyors történetek és esetek, de nem is baj, hogy nincsenek sokkal jobban kibontva, hiszen így is pontos képet kapunk az anyagiasságunk gyökereiről.
A könyvben igazán csodálatraméltók voltak a párbeszédek páciens és terapeuta között, ezeken keresztül vezeti rá Noémi a segítségre szorulót, hogy miért is ment el hozzá. Segít kimondatni a vele szemben ülővel, hogy mi a kezelés célja, és honnan jutottak el ideáig, mik azok a kérdések, amik végül kinyitják azt a bizonyos ajtót a megoldás felé, hiszen „az első lépés a gyógyulás felé, ha nevet tudunk adni a bajnak”!
Aki járt már pszichológusnál, biztosan tapasztalta, hogy előbb-utóbb biztosan a gyerekkorra, a családi háttérre és a múltra terelődnek a kérdések. Ebben a könyvben bőven megkapjuk a magyarázatot arra, hogy ennek milyen jelentősége van, mennyi mindent hurcolunk magunkkal otthonról egészen csecsemő korunktól fogva.
Megragadt bennem az a mondat, hogy a „csecsemő vágya, hogy az anya vágyának tárgya legyen”,
ez az ősbizalom érzése, ami alapjaiban határozza meg, hogy mi hogyan fogunk tudni szeretni, törődni, bánni másokkal. Ahol sérül ez az ősbizalom, mert mondjuk az anya nem törődött eleget a gyerekkel, vagy zűrös családi légkörben nőtt fel a páciens, ott van az őstörés, a felnőttkori elakadások, nehézségek mögött ez a sérülés lelhető fel a leggyakrabban.
A bizalom hiánya a XX. században végigkísérte a történelmünket: háborúk, népírtások, kitelepítések tépázták a társadalom bizalmát egymás iránt, és ezt a terhet mindenki egyénileg is cipeli, minden hatással van mindenre, és ez így van egy családon belül is, örököljük a felmenőinktől a félelmeiket, az azokra adott reakciókat, a rossz beidegződéseket. Ezeket csak „nagy melóval” tudjuk levetkőzni, levedleni magunkról, amihez ez a könyv rengeteget segíthet.
Az író a történelem élő oldalával találkozik minden nap az elmesélések kapcsán, és az a feladata, hogy segítséget nyújtson a generációs problémákból kifelé vezető úthoz. Szüleink feldolgozatlan traumái bennünk élnek tovább, amiket fel kell fedeznünk, lokalizálni kell a probléma forrását, kielemezni és megtalálni a megoldást a rossz beidegződések levetkőzésére.
Amikor fizikailag vagy lelkileg sérülünk, akkor mindannyian vágyunk a vigasztalásra, a törődésre, ölelésre, együttérzésre, mégis sokszor, ha mást látunk ilyen elesettnek, nem adjuk meg neki, amire mi is vágyunk. De miért? A könyvben elmesélt történetek alapján a válasz ott keresendő, hogy a páciensek maguk nem kapták meg gyermekkorukban a szüleiktől mindezeket. Ezért is tartom fontosnak mindig, hogy az unokáimat megvigasztaljam, megöleljem, ha megütik magukat játék közben vagy valami nagy „dráma” van. Nem lehet elég korán elkezdeni.
A Szabad akarat egy hasznos könyv, és úgy gondolom – a magyar társadalom általános mentális állapotát tekintve –, hogy lényegében mindenkinek el kellene olvasnia,
mert biztosan talál benne néhány olyan kérdést, egy-egy olyan mondatot vagy esetet, ami betalálhat a lelkébe. Biztosan célt ér belőle valami, hiszen olyan sok mindenről van szó, olyan összetett a könyv, akárcsak maga az ember. Nemcsak a problémák feltárásához vezető utat mutatja meg nekünk a szerző, hanem edukál is, valós segítséget kínál az olvasónak. Az a jövő, ami mostanában kirajzolódik a világban, nem fényes, de egyéni szinten ezekben az időszakokban is tehetünk azért, hogy megerősödve jöjjünk ki a nehézségekből az önfejlesztés, valamint a múltunk megismerése és levetkőzése útján, amihez ez a könyv tökéletes választás.
Kiemelt kép: Máté Péter, Jelenkor
