Ezerkilencszáznyolcvannyolc nyarán valami már volt a levegőben, de még nem lehetett pontosan tudni, hogy mi. Kádárt megbuktatták, ám el kellett telnie pár hónapnak ahhoz, hogy kiderüljön: annak, aki a helyére lépett, csupán Brutus szerepe jutott, és fölötte is át fog száguldani a történelem expresszvonata. Persze ez engem akkortájt legföljebb távlatokban érdekelt, élveztem inkább a szénaillatú nyarat, amelynek egy részét abban az évben falun, Kenderesen töltöttem, egy úgynevezett honismereti táborban, ahova azért küldtek a szüleim, hogy ne unjam halálra magam a lakótelepen a vakáció alatt. A tábor a vártnál élvezetesebbre sikeredett. Nem csupán azért, mert kamaszosan túljátszott gesztusokkal udvarolhattam annak a lánynak, akivel párba osztva jártuk a falut, hanem mert közben a feladat szerint idősekhez csöngettünk be, akiket a megyei múzeum megbízásából arról faggattunk, milyen emlékeik vannak Kenderes legismertebb szülöttéről, Horthy Miklósról és családjáról.
Valami volt a levegőben, ami egyelőre abban nyilvánult meg, hogy effélékről már lehetett kérdezősködni. Igaz, az oral history nálunk még gyerekcipőben járt, mi se voltunk gyakorlottak benne, az öregek pedig négy évtized hallgatás után nem tudták eldönteni, merjenek-e válaszolni. Hogy pontosan miféléket mondtak, már nem emlékszem, a jegyzeteinket a tábor végén összeszedte a múzeum. Az viszont megmaradt bennem, hogy az akkor középiskolai kollégiumként funkcionáló Horthy-kastélyban voltunk elszállásolva (mi, fiúk ráadásul abban a szobában, amelyben állítólag a későbbi kormányzó megszületett), és egy este a múzeum munkatársai levetítettek egy rövidfilmet a Horthy család utolsó ott töltött nyaráról. A filmkockákon a kormányzó a kastély medencéjében az unokájával pancsolt, és közben látszottak a tetoválásai.
Nagyapám olykor, leginkább fű alatt, emlegette Horthyt, akinek nem csupán (a bakanóta megfogalmazása szerint) katonája volt négy évig (amit két év hadifogság követett), hanem korábban énekelt is neki az iskolai kórusban, miközben a már regnálása alatt lovas tengerészként emlegetett kormányzó ellentengernagyi egyenruhában végiglovagolt az újonnan avatott hídon. Meg is volt nagyapám polcán Vas Zoltán Horthy-életrajza, amely persze a Kádár-kor elvárásai szerint íródott, nem is volt teljes, ám az erős torzítások ellenére is meg lehetett tudni belőle egyet s mást a kormányzó előéletéről. Vagyis arról az időszakról, amelyről Turbucz Dávid most megjelent, és természetesen teljesen más céllal és felfogással, valódi tudományos igényességgel készült, ugyanakkor olvasmányosan megírt munkája is szól.
Turbucznak nem ez az első Horthy-monográfiája, tizenegy éve már született a kezei alól egy karcsú, ám átfogó életrajz, most pedig – mint a címből is kiderül – teljes egészében arra a Horthy Miklósra, a haditengerésztisztre koncentrál,
akinek – mint sok évvel a kenderesi táborozás után megtudtam – ugyancsak a tengerésztiszti korszakának, egy távol-keleti görbe estének életre szóló emléke volt az a bizonyos tetoválás. Ám hogy a Monarchia flottájában eltöltött időszak mennyire meghatározó volt az életében (de a gondolkodásában is), azt jelzi az is, hogy Magyarország kormányzójaként is a hajdani egyenruháját viselte – egy már megszűnt államalakulat ugyancsak megszűnt haditengerészetének uniformisát. Turbucz könyve ezeken az évtizedeken vezet végig bennünket, a fiumei K. u. K. haditengerészeti akadémia padjaiban töltött kadétévektől kezdve addig a pillanatig, amikor a Monarchia flottájának utolsó parancsnokaként Horthy kénytelen bevonatni a császári-királyi lobogót a hajók tatjáról, és átadni a flottát az újonnan alakuló délszláv állam hatóságainak.
A Horthy Miklós, a haditengerésztiszt mítoszokkal és tévhitekkel leszámolva, a tényekre koncentrálva rekonstruálja a későbbi kormányzónak a hatalomra jutást megelőző pályáját.
A szerző levéltári iratok alapján rajzolja meg a Monarchiához és az uralkodóhoz föltétlen hű tengerésztiszt arcélét (aki néhány évig szárnysegédként is szolgált Ferenc József mellett). Könyvéből nem csupán az derül ki, hogy a nem különösebben szorgalmas Horthy majdhogynem bukdácsolt az akadémián – ahová azt követően került, hogy Béla nevű bátyja ott egy gyakorlat során halálosan megsebesült –, hanem hogy mi volt a valós szerepe azokban a később hozzá kapcsolt eseményekben, mint az otrantói tengeri zárnál vívott flottacsata vagy a cattarói matrózlázadás. Közben olyan, Rejtő-regényekbe illő jelenetekkel is találkozhatunk, mint például egy diplomáciai botrányba fulladó kocsmai verekedés Konstantinápolyban, vagy a távoli egzotikus tájakon tett szolgálati utak más pillanatai.
A haditengerésztiszt Horthytól akkor búcsúzunk el, amikor a Monarchia flottájának megszűntekor fölajánlja szolgálatai a Károlyi-kormánynak, amely azonban alig ötvenévesen nyugdíjba küldi. Persze, tudjuk, a java ezután jött. A kötet megjelenésekor adott interjúkból kiderül, hogy Turbucz Dávid dolgozik a továbbiakon, amiből akár egy átfogó Horthy-életrajz is lehet. A mostani, objektivitásra és tényekre törekvő, jól megírt, plasztikus leírásokat sem nélkülöző könyv alapján – amelynek lapjait forgatva időnként az Adria illatát is érezzük, és látjuk, ahogy a Horthy parancsnokolta Novara cirkáló hasítja a habokat – nyugodtan kijelenthetjük, hogy várjuk a folytatást.
Kiemelt kép: Horthy sorhajókapitány a Novara gyorscirkáló parancsnoki hídján / Forrás: Wikipédia