
Booker-díjas regény jelent meg a Park Kiadó gondozásába
2020-ban kapta meg a Booker-díjat Douglas Stuart önéletrajzi regényéért a Shuggie Bain-ért. A regény már magyarul is olvasható.

2020-ban kapta meg a Booker-díjat Douglas Stuart önéletrajzi regényéért a Shuggie Bain-ért. A regény már magyarul is olvasható.

Hogyan született, milyen forrásból táplálkozik Szűcs Péter Dharma című könyve? Három generáció és hetven év eseményeinek kapcsolódásáról mesél a szerző.

Magyarul is olvasható Hervé Le Tellier bestsellere, az Anomália. A matematikus, nyelvész író regénye tavaly nyerte el a Goncourt-díjat.

Krúdy Gyula 54 évet élt, és ez idő alatt megírt közel 60 regényt, valamint több ezer elbeszélést és újságcikket.

„Ábrázolni, parodizálni, gúnyolni igyekszik ez a történet egy világot, ami olyan, amilyen” – Bödőcs Tiborral harmadik, Mulat a Manézs című kötetéről beszélgettünk.

Hogyan éltek, hogyan öltöztek, hogyan szerettek és milyen sors adatott a nők számára az elmúlt évszázadokban? Három könyvet ajánlunk, három lebilincselő történetről.

Ady mögött „csak” a második hely jutott neki, de Babits Mihály a Nyugat nemzedékének kiemelkedő költője. Munkássága során csodálatos versekkel, regényekkel, esszékkel, műfordításokkal gazdagította a magyar irodalmat.

Miért fontos, hogy ki az ember vér szerinti apja, mennyit vesz el az identitásunkból? – Gerlóczy Mártonnal új, A Katlan című könyve kapcsán beszélgettünk.

Péterfy-Novák Éva Egyasszony című könyve egy harminc évvel korábbi tragédiát ír le, amely másoknak is segített traumáik feldolgozásában.

Képregényként jelent meg újra Kurt Vonnegut leghíresebb regénye, amelyet örömmel teszünk majd a könyvespolc az őt megillető helyére.

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!