Gyakran kényszerült magyarázkodásra Philip Roth regényei önéletrajzi érintettsége kapcsán. Nathan Zuckerman és David Kepesh igenis nem az irodalmi alteregói, a leírtak pedig nem történtek meg vele – magyarázta, az olvasók egy része pedig hajlott is hinni neki. A Deception című regénye már kevésbé szerencsés következményekkel járt. Claire Bloomot 1990-ben vette el, ugyanabban az évben, amikor kijött az említett kötet. Benne egy Philip Roth nevű alakkal, aki bár házas író, mégis összegabalyodik egy angol nővel.
Bloom 1996-os önéletrajzában azt írta, ezek után mindegy lett számára, hogy ezek a barátnők csupán erotikus fantáziák vagy sem. Nem is tartott sokáig a házasság, 1995-ben elváltak, az író pedig mind jobban bezárkózott. Mindenesetre önéletrajzi ihletésű, sajátos narratívát felépítő regényeivel nagyon is pontosan tudott beszélni zsidó-amerikai örökségről, a férfiasság válságáról, a kultúra, a család és az Egyesült Államok átalakulásáról.
Bartók Imre legutóbbi regénye, a Lovak a folyóban is nagyon kedvező fogadtatásra talált. Fontos szerepe volt ebben is az autofikciós jellegnek, így annak, hogy a szerző arról írt, ami talán a legközelebb áll hozzá.
Az utóbbi évek magyar irodalmában szinte már trendről beszélhetünk, és ha a pozitív kritikákat nézzük, nem is csodálkozhatunk ezen. Igaz, ezeknél a könyveknél is rendre felmerül a kérdés, valóban autofikcióról beszélünk-e egyáltalán.
Hőse tényleg egy válságba jutott író, aki megírta Jerikó című nagyszerű, a közönséghez mégsem igazán eltaláló regényét. (Bartók előző regénye a Jerikó épül volt.) Frusztrációit nem is tudja visszafogni, így pedig egy szórakoztató regény bomlik ki – többek közt – a kortárs magyar irodalmi világról. És szépen utalgat az elbeszélő a korábbi Bartók-regényekre is. Innentől pedig már ott a kísértés az olvasóban, hogy tényleg utánamenjen a korábbi műveknek, az autofikció valódiságát kutató nyomozóvá váljon. Kell-e ennél jobb marketing egy írónak?
Aztán persze vannak elbizonytalanító tényezők, mint mondjuk a születési hely pontatlan megadása. Minderről Bartók a kulter.hu-nak azt mondta: „az értelme nyilván nem, vagy nem elsősorban az, hogy eleve lenullázza a referencialitást firtató kérdéseket – ezek inkább egyfajta »derűs szélhámosságok«, amelyek az igazmondás/hazugság apóriát igyekeznek játékba hozni a krétai embertől (»Minden krétai hazudik«, mondja egy krétai) a Rodolfo-féle »Vigyázat, csalok!« karneváli paradoxonáig.”
Hasonló műként gondolhattak sokan Gerlóczy Márton új regényére, a Fikció I. – A katlanra. A szerző viszont megkeresésünkre leszögezi, az esetében nincs szó autofikcióról. „Az én fikcióm nem autofikció, hanem egy Fikció című non-fiction, egy életrajzi regény. Én már 2003-ban is a saját nevükön szerepeltettem a szereplőimet az első regényemben, ami többé nem jelenik meg, mert az valóban fikció volt, kitalált történet, a könyvben szereplő személyek a könyvben szereplő személyek képzeletének szüleményei voltak” – részletezi Gerlóczy könyve kapcsán, ami egyébként egy családtörténeti sorozat első része lehet.
Philip Roth példáját felhozva kíváncsiak voltunk arra, az írónak kellett-e tartania a reakcióktól, esetleg beavatta-e előre a regényben felbukkanó szereplőket. Gerlóczy szerint kétféle fogadtatása jellemző A katlannak: „Elolvassák és a fejükre zuhan egy traktor, vagy nem olvassák el, mert félnek, hogy a fejükre zuhan egy traktor. Vannak, akik támogatnak a munkában, és vannak, akik még nem. Bízom benne, hogy mire a többkötetes regény végére érek, minden és mindenki a helyére kerül.”
Mindenesetre a felesége olvasta a regényét, és nem kerül semmi nyomtatásba anélkül, hogy ne egyezett volna bele. Néhány barátot, sőt, néhány olvasót persze így is veszít. Olyanokat, akik szerették Gerlóczy Mártont, „a nemlétező embert, és azt, amit és ahogyan írt.” A történetét olyannak látja, amelyben mindenki érintett, de ő leginkább, így neki is szüksége van rá, hogy megírja és kimásszon „a traktor alól”.
A bizonytalanság persze a műfaj egyik velejárója – ha idetartozik Gerlóczy kötete, ha nem. Sikere pedig nem is meglepő, látva, hogy az előző évtized egyik fő világirodalmi tendenciájáról beszélünk, amelyet jól reprezentál Karl Ove Knausgård Harcom sorozata.
Balajthy Ágnes írta 2020 decemberén az Alföldben: Az »autofikció« (…) úgy vált az elmúlt évek egyik hívószavává, hogy kifejezetten heterogén beszédmódokat és poétikákat takar, melyek közös metszéspontja, az önéletrajziság önmagában egyaránt nem tekinthető nóvumnak.
Akkor ragadhatjuk meg leginkább ennek a tendenciának a sajátszerűségét, ha egyfajta olvasásmódként tekintünk rá”. A nyilvános és privát szféra hatásainak el- és egymásba csúszását említve, jellegzetes példaként hozva, hogy a Világló részletek előrendelt példányaihoz egy Nádas Péter gyermekkori fotóival díszített naptár járt. A közösségi média világában pedig ez az összecsúszás, és így annak irodalmi életre gyakorolt hatása kézenfekvőnek tűnik.
Kiemelt kép forrása: arnikabolt, Instagram
