Az olvasás szerelmesei legalább olyan izgatottan várják, hogy melyik évben ki kapja a legjelentősebb magyar irodalmi díjakat, mint ahogy a filmrajongók is árgus szemekkel figyelik, melyik lesz a legjobb film Cannesban, Velencében vagy épp a Berlinálén. Május közepén kiderül, ki kapja idén a Libri irodalmi díjat, valamint a Libri irodalmi közönségdíjat, addig azonban még van időnk jó könyveket olvasni, és körülnézni a hazai irodalmi elismerések világában.

Ma Magyarországon nyolc különböző irodalmi díjra pályázhatnak a kortárs szerzők. Ezek között akad állami és magán finanszírozású, valamint olyan is, ami civil adományokból tartja fönn magát. Ilyen például a Fiatal Írók Szövetsége (FISZ) által alapított Csáth Géza-díj, amit adományokból hoztak létre, és minden évben a legkiemelkedőbbnek vélt avantgárd alkotóknak ítélik oda. Ennek jegyében a díj részét képezi egy hasított sertés és egy névre szóló hentesbárd is, illetve egészen 2019-ig évente máshol adták át a kitüntetést, egyszer például a budapesti Neurológiai Klinikánál, Csáth agyvelejének nyughelyénél került sor a díjátadóra. Hiába az avantgárd kötelez.

A képen a 2020-as Csáth Géza-díj nyertese, Nemes Z. Márió.
A Csáth Géza-díj 2020-as nyertese, Nemes Z. Márió. / Forrás: Fiatal Írók Szövetsége, Facebook

Hasonló elven működik, már ami az alapítást illeti, a Baumgarten emlékdíj, amit egymillió forintból indított újra Kukorelly Endre, azóta pedig adományokból működik. Három éven keresztül mindig egy kurátor dönt az odaítéléséről, majd egy korábban már díjazott alkotót kér fel a pozícióra.

A Baumgarten Ferenc Ferdinánd emlékének ajánlott díjat egyébként megkapta már Selyem Zsuzsa és Tompa Andrea is, előbbi 2021-ben Libri irodalmi díjra volt jelölve, utóbbi pedig Omerta című regényéért meg is kapta az elismerést.

Az állami díjak közül az egyik legrangosabb elismerés a József Attila-díj, amit immár több, mint hatvan éve adnak át a kiemelkedő irodalmi teljesítményt nyújtó alkotóknak. A hivatalos megfogalmazás szerint művészeti középdíjnak minősül, és a mindenkori kulturális miniszter osztja ki, különböző szakmai szervezetek véleményének figyelembevételével.

A képen Kiss Tibor Noé a 2021-es Libri Irodalmi díj döntőse az ARTISJUS Irodalmi díj nyertese próza kategóriában.
Kiss Tibor Noé a 2021-es Libri Irodalmi díj döntőse az ARTISJUS Irodalmi díj átadó eseményén. A szervezet nagydíját tavaly Márton László kapta. / Forrás: Artisjus

Az ARTISJUS Egyesület 2006-ban hozta létre irodalmi alapítványát, és indította el Irodalmi Nagydíját, valamint az inkább ösztöndíj jellegű ARTISJUS Irodalmi díjat. Utóbbival az a céljuk, hogy támogassák azon szerzők alkotómunkáját, akik korábban már bizonyították tehetségüket. A Nagydíj kitüntetettjei között egyébként találkozhat ismerős nevekkel az is, aki évről évre figyelemmel kíséri a Libri irodalmi díj jelöltjeit, illetve nyerteseit, korábban ugyanis már Nádasdy Ádám és Takács Zsuzsa is megkapta az elismerést.

Ezek az elismerések, miközben pénzdíjjal is járnak, ami esetenként arra is lehetőséget kínál, hogy az írók, költők nagyobb alkotói szabadságot élvezhessenek, mindig szólnak a presztízsről is, hiszen minden művész számára elismerés, ha akár a szakma, akár a közönség értékeli a munkáját. A magyar irodalmi díjak közül az egyik legrangosabb a Szépíró-díj. Ezt egy szakmai zsűri ítéli oda az előző év legkiemelkedőbb próza-, vers-, és esszékötetéért.

A magán alapítású díjak közé tartozik még a Demján Sándor által alapított Príma Primissima díj is, ez talán a legismertebb, a nem állami kitüntetések között, legalábbis alig lehet olyan kultúra iránt érdeklődő emberrel találkozni, aki ne hallott volna róla.

A képen Halász Rita a Margó-díj tavalyi győztese, a 2021-es Libri irodalmi díjak döntőse.
Halász Rita a Margó-díj tavalyi győztese, a 2021-es Libri irodalmi díjak döntőse a Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásáron. / Forrás: Margó Irodalmi Fesztivál és Könyvvásár, Facebook

Miközben az eddig felsorolt elismeréseket tulajdonképpen bármelyik, kiemelkedő teljesítményt nyújtó, aktívan alkotó magyar író, költő megkaphatja, addig a Margó irodalmi díjat kifejezetten azért hozták létre, hogy a pályakezdő szerzőket támogassák.

A félmillió forintos pénzjutalom mellett kiemelt médiatámogatást is biztosítanak annak az első prózakötettel jelentkező írónak, akinek a zsűri odaítéli a díjat. 2021-ben például Halász Rita, Mély levegő című regénye bizonyult a legjobbnak, amit mások mellett Libri díjra is jelöltek.

Külön cikket érnének a különböző irodalmi ösztöndíjak is, ezek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy egy-egy író, költő, szerkesztő, vagy épp műfordító, hosszabb időn keresztül csak az alkotásra tudjon koncentrálni. Ilyen a Horváth Péter irodalmi ösztöndíj, a Térey díj, az Erzsébetvárosi irodalmi ösztöndíj vagy épp az Örkény István drámaírói ösztöndíj, hogy a teljesség igénye nélkül megemlítsünk néhányat.

És, hogy idén ki kapja a Libri irodalmi díjat? Hamarosan fény derül a jelöltekre, aztán pedig már csak izgulni kell a kedvencükért. Addig is, jó olvasást mindenkinek!


Még több cikk a témában

Selyem Zsuzsa kötete keblére öleli az emberiséget, de nem igazán bírja az embereket

Esélyünk sincs minden finom, okos utalást kiszúrni és felismerni. Viszont erősen sanszos, hogy ez nem fogja elvenni a kedvünket az olvasástól.

„A világ egy nagy mosoda, amelyben tisztára mossa magát itt mindenki.”

Tompa Andrea okos, veretes, marcangolón mélyreható, mindig döngve súlyos mondatai ezúttal a haza kérdéséről tartanak világkonferenciát.

A szakállas Neptun – a 10 döntős egyike

A kötetnek van egy igen zavaró tulajdonsága: nehéz róla rosszat mondani. A szakállas Neptunba jószerivel nem lehet belekötni.

Dombérozás és devernyázás, avagy Gárdonyi szívtelen iszákosai

Első könyvestől kiemelten impresszív teljesítmény az a dramaturgia, ahogy lépésről lépésre, fedi f.el a drámai fordulatot