A szeptember 17. és 20. között online megrendezett Könyvhéten minden eddiginél több kiadó és szervezet jelezte részvételét, a hivatalos könyvheti listára majd 600 alkotás került fel. Előző cikkünkben bemutattunk öt bivalyerős kötetet a kínálatból – most jöjjön öt újabb könyv, amelyeket egész biztosan magunkkal vinnénk a Vörösmarty térről is.

Hampstead, te drága!

Sárközi Mátyás történeteit olvasni nagy élmény. Ráérősen, szellemesen, hatalmas tudással és empátiával – a szó legjobb értelmében: békebelien – mesél, legyen szó családtörténeteiről vagy épp vérbeli várbeliekről. Ezúttal London Hamsptead nevű városrésze a téma: a gazdag negyedben él a legtöbb milliomos, de az 1930-as évektől itt,

a hangulatos utcákban és tágas villákban telepedett meg sok magyar is.

Maga Sárközi ötvenkét évvel ezelőtt vásárolt kis sorházat Hampstead egyik sokat fotózott, hegynek futó, régi utcácskájában, harminc éven át pedig képzőművészeti galériát vezetett egy sétálóutcában. Kevés olyan, Hampsteaddel kapcsolatos sztori, tény és részlet akad, amelyről az író ennyi idő alatt ne értesült volna. Nekünk pedig szerencsénk van, mert ezeket most megosztja velünk is.

Nem az a Duna, amit mi tudunk

Szálinger Balázst leginkább költőként és drámaíróként ismerhetjük, de, amint azt folyóiratokban publikált írásaiban olykor már megmutatta, prózában sem utolsó. Ennek friss bizonyítéka új könyve, az Al-dunai álom (Szálinger első prózakötete), amely egy utazás krónikája: a szerző 2018 tavaszán a Vaskapu-szorosban töltött egy hónapot feleségével és születendő fiukkal. S ha már ott járt, feltérképezte ez a sokarcú és sokmúltú területet, utazást téve időben és térben, történelemben. Útirajz a javából, a Jókai Mór Az arany emberéből ismerős vidék újrafelfedezése, nagyon pontos meglátásokkal és kommentárokkal.

Kedvenc részünk? Sok van.

Szálinger élvezetesen ír, olvasmányosan adva át azt a sok tudást és gondolatot, amelyet az utazás felszínre hoz benne. De ha egyet kéne ajánlani, legyen ez, a helyszínt leíró mozzanat: „Alig tíz kilométerrel a sziklaszorosok után megszelídül a Duna. Új ember lesz belőle, nem véletlen, hogy két neve volt. A római időkben a Vaskapu fölötti részt Danubiusnak, a többit Isternek nevezték. Két külön lény. Szörényvár alatt ez egy másik, tespedt, kényelmes, finom folyó. Nem az a Duna, amit mi tudunk. Megint alföldi Duna, de már nem az a kíváncsi, erős, alkotó középharmincas, mint Magyarországon, hanem csendesülő, higgadt, beérkezett kora ötvenes.”

Nem szép?

Sehová sem lehet elmenni innen, uram

Most pedig jöjjön még egy költő. És egy karcsú, ám annál súlyosabb verseskötet. A vajdasági Terék Anna az új írógeneráció egyik legjelentősebb művésze. Három éve jelent meg legutóbbi könyve, A halott nők, amely komoly kritikai és olvasói visszhangot váltott ki. Akkor még fel-feltűntek olyan jelzők is, hogy „ígéretes” – ez ma már nem aktuális.

Érett, saját hangon szólnak Terék Anna versei.

Sűrű és elgondolkodtató líra, aki felszabadultságot vagy könnyedséget keres, máshol nézzen körül – ugyanakkor, ahogy Orcsik Roland is írja a Háttal a napnak ajánlójában, a kötet „nem lehúzó, sokkal inkább behúzó, erőt ad, fölbátorít szembenézni a vakító sötéttel, rálépni a befagyott szibériai Bajkál-tó jegére”. Hogy hogyan? Íme egy strófa a címadó versből „Nem is lehet, igaz? / Sehová sem lehet elmenni innen, uram. / Azt mondják, mindenütt egyszerre ismétli / önmagát a világ, és hogy / az ember nem tud a saját földjéből kibújni, / mert más, idegen földekbe / ugyanúgy belefagy.”

Lemenni őseidért a kútba

A tavaly júniusban fájóan korán elhunyt Térey János készülő önéletrajzi könyvéről lehetett tudni, sok helyen rövidebb részletek is megjelentek már belőle. Most pedig itt a kész mű – illetve az, ameddig a szerző eljutott. És ez egyáltalán nem kevés. Azt „senki sem sejtette, hogy a terjedelmes részével elkészült” – írja az utószóban a kötet szerkesztője, Nagy Boglárka, aki arról is beszámol, hogy

Térey, ha befejezni nem is tudta, a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta.

Ilyenképpen mondhatjuk, hogy mégiscsak teljes Térey-könyvvel van dolgunk, amely az író debreceni gyerekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. Az örökölt és ott megélt traumákat, a feltárandó múltat, a távoli ősök életét. Hamisítatlan Térey-mondatokban. Térey János szeptember 14-én lett volna ötvenéves. Ha kárpótolni a veszteségért nem is képes a Boldogh-ház, Kétmalom utca, olvasása közben úgy érezhetjük, hogy nemzedéke egyik legjelentősebb alkotója egy kicsit mégis itt van velünk.

Modern Biblia-parafrázis

A Szatmárnémetiben született, ma már az anyaországban élő Bódi Attila második regénye, a Pax a Könyvhét egyik nagy meglepetése lehet. A történet dióhéjban: Isten létezik. Ezt az emberiség történetében oly sokszor elhangzott és oly sokszor vitatott kijelentést ezúttal igencsak váratlan módon nemzetközi hírű tudósok teszik. Egy egyetemi kutatócsoport áll elő a szenzációs felfedezéssel: matematikai módszerekkel cáfolhatatlanul sikerült bizonyítaniuk, hogy világunknak van teremtője, és hamarosan mindenki megismerheti, mert itt jár köztünk, emberi alakban.Beköszönt hát az aranykor? Minden kérdésre meglesz a válasz, kibékül hit és tudomány, az egész világon eluralkodik a felebaráti szeretet? Sajnos nem. A Teremtő ugyan valóban megérkezik, de egészen másmilyen, másvalaki, mint akit az emberiség évezredek óta várt. Nem a világ sorsát bölcsen eligazgató Mindenható, hanem egy szerény, tétova fiatalember, egy egyszerű asztalos, akinek csodatévő képességei is felettébb korlátozottak. Persze, az internet, a reklámok és a fake news, a gátlástalan propaganda korában, a Facebook segítségével így is el lehet érni sok mindent, követőket és rajongókat szerezni, a kollektív tudatot befolyásolni, még a világbékét is sikerül elhoznia, de valami még sincs rendben. Sőt, valójában semmi sincs rendben.
Bódi könyvében a filozófia, a teológia és a disztópia elemei keverednek, miközben azt a kérdést járja körül: tudnánk-e mit kezdeni ma egy Megváltóval, és vajon a Megváltó tudna-e mit kezdeni a világgal? Modern Biblia-parafrázis, örök keresőknek.