Nem érdekes, hogy Flaubert hány Bovarynét ismert
Idén két könyve is megjelent Háy Jánosnak, a Ne haragudj, véletlen volt című karanténnapló után jött a régóta várt nagyregény, A cégvezető. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt.
Idén két könyve is megjelent Háy Jánosnak, a Ne haragudj, véletlen volt című karanténnapló után jött a régóta várt nagyregény, A cégvezető. Ennek kapcsán kérdeztük a szerzőt.
Mitől ifjúsági az ifjúsági irodalom? Mi a közös Szabó Magda Abigéljében, Molnár Ferenc Pál utcai fiúkjában és Grecsó Krisztián Verájában? Mi járhat egy tizenegy éves fejében? És: milyen az, amikor a gyerek szembesül a felnőttek hazugságaival?
Többek között erre a kérdésre keresi a választ Magyar kóla című új könyvében Dezső András.
Kepes Andrással új könyve, A boldog hülye és az okos depressziós kapcsán beszélgettünk.
Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című művével 2017-ben Libri irodalmi díjat nyert. A varjúkirály – Nyugati történetek című új kötetében a frontvonal keletről nyugatra húzódik.
A karácsonyi időszakban is megéri a Librinél vásárolni: aki bizonyos összeghatár fölött vesz könyvet a kereskedőcég boltjaiban, 599 forintért hozzájuthat két különleges és gyönyörű díszkötethez is.
Mit tanulhatunk Kosztolányi Dezsőtől? Melyik volt az „igazi” arca? „Csak” megírta, vagy át is élte a tébolyt? Tényleg a „marha” Karinthy Frigyes volt köztük „az egyetlen zseni”?
Karafiáth Orsolyával Amikor Szécsi Pál a csöveken keresztül üzent című új könyvéről beszélgettünk.
Egyik legeredetibb színészünk, de magáról csak nagyon ritkán árul el bármit is. Most azonban (szinte) mindent megtudhatunk róla.
Az íróként és festőként is ismert Péntek Orsolya első két regényében elbeszélt családtörténetet új regényével bővítette trilógiává.
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!