A sorvezető

  215 éve született Nathaniel Hawthorne

Nathaniel Hathorne néven született amerikai író, A skarlát betű (1850) és A hétormú ház (1851) című regények szerzője. Az amerikai romantika egyik legjelentősebb szerzője, sötét

Tovább »

  180 éve született Ambrose Bierce

Amerikai író, költő, lapszerkesztő és újságíró. Bár Európában kevésbé ismert, jelentős hatást gyakorolt a tengerentúli irodalomra – rémtörténetei jól kivehető nyomokat hagytak H. P. Lovecraft

Tovább »

  124 éve született Erich Maria Remarque

Német író, aki 1933-ban a németországi zsidóüldözés miatt elhagyta szülőföldjét. Életművének központi témája a háború és annak mindennapi borzalmai. Leghíresebb művei a Nyugaton a helyzet

Tovább »

  450 éve született Ben Jonson

Angol költő és színműíró, akinek hírnevét csak kor- és vetélytársa, William Shakespeare tudta beárnyékolni. Kora egyik legjobb tragédiaírójának tartották, akinek nevéhez olyan mesterművek fűződnek, mint

Tovább »

  101 éve született Karinthy Ferenc

Kossuth- és József Attila-díjas író, nyelvész, dramaturg, újságíró és műfordító. Karinthy Frigyes fiaként egész gyerekkorában íróóriások vették körül, többek között Kosztolányi Dezső, Devecseri Gábor és

Tovább »

 214 éve született Gérard de Nerval

Francia romantikus költő, író, műfordító. Versei mellett legfontosabb munkája Goethe Faustjának fordítása volt, amelyről állítólag maga Goethe is úgy nyilatkozott, hogy jobb, mint az eredeti.

Tovább »

223 éve született Honoré de Balzac

Francia író, akit az utókor a realista próza megteremtőjeként tart számon. Az irodalom céljának a társadalom és az emberi érzelmek minél pontosabb, tárgyilagos elemzését tartotta.

Tovább »

259 éve született Batsányi János

Francia író, akit az utókor a realista próza megteremtőjeként tart számon. Az irodalom céljának a társadalom és az emberi érzelmek minél pontosabb, tárgyilagos elemzését tartotta.

Tovább »

121 éve született Szerb Antal

A 20. századi magyar irodalom legjelesebb képviselői között számontartott író, költő, irodalomtudós. Első regénye, A Pendragon-legenda (1934), a különböző prózai műfajok között mesteri ügyességgel egyensúlyozó

Tovább »

139 éve született Jaroslav Hašek

Cseh író, újságíró, aki nevét Švejk, a derék katona (1912) című művével, valamint a parancsuralom és a bigottéria elé görbe tükröt tartó főszereplő további kalandjaival

Tovább »
  • Libri Trend

    Podcast

  • lm.png
    Könyvektől az olvasókig

    Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!




    A „Beküldés” gomb megnyomásával elfogadom az a Libri Könyvkereskedelmi Kft.adatkezelési tájékoztatóját.