Utazzunk könyvekkel! – Latin-Amerika
Első regényes venezuelai írótól a Nobel-díjas perui Llosáig válogatunk a térség irodalmából, miközben várjuk A világ legszebb vízihulláját.
Első regényes venezuelai írótól a Nobel-díjas perui Llosáig válogatunk a térség irodalmából, miközben várjuk A világ legszebb vízihulláját.
Kőhalmi Zoltán második regénye, Az utolsó 450 év az emberiség lassú, de biztos elmúlását kíséri végig egy macimézes palack segítségével, mi pedig kacagva rohanunk a vesztünkbe.
A Nyugat főszerkesztőjeként és költőfejedelemként kora megkerülhetetlen alakja volt, de szerelmi kalandjainak hála adott témát a bulvárnak is. Babits Mihály elfojtásokkal teli, szenvedélyes élete.
A Libri 2019-ben indította el könyvsorozatát, amely klasszikus szerzők műveit tartalmazza díszkiadásban. Az idén két szerző kötete kapott díszkötést: Babits Mihály Gólyakalifája és Krúdy Gyula Szindbád-történetei.
Jómódú ügyvéd apa, szolgálólány anya, varázslatos gyerekkor, korán megmutatkozó tehetség, hatalmas sikerek és a szomorú vég.
Majd harminc éve jelent meg Irvine Welsh első regénye a Trainspotting, amiről a szerző azt bírta mondani, hogy szerinte három kilencvenes évekbeli regény állta ki az idők próbáját, a Trainspotting, a Harcosok klubja és az Amerikai psycho.
A szenegáli Mbougar Sarr nyerte el idén a francia Goncourt-díjat Az emberek legtitkosabb emlékezete című regényével.
Nekem fontos, hogy az öregedést ne a végletekben, hanem a maga realitásában közelítsük meg – interjú Tisza Katával
„Nem a külső szépség a fontos, hanem a belső minőség” – írja önéletrajzi könyvében Pataki Ági, aki arra inspirálja a többi nőt, hogy minden életkorban érdemes váltani.
Az irodalomterápiában az a fontos, hogy lehetőséget teremtsen az érzelmi kapcsolódásra olvasó és szöveg között.
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!