Hogyan válhatunk képessé egy önazonos, szabadabb életformára?

Regényíróként talán többen ismerik, de egy ideje interkulturális pszichológiai szakértőként és öregedéskutatóként is dolgozik. E témában született az Egyedül című esszéregénye.

Az öregedés szó hallatán legtöbben betegségeket, veszteséget, a képességek fogyatkozását, a halált vizionálják. Mit jelent az alcím: szerethető öregedés?

Az öregedést sokáig krízisközpontúan kizárólag hanyatlásként közelítették meg, ami tarthatatlan, hiszen nem tehetjük normává a leépülést. Ezzel szemben érkeztek a sikeres öregedést sulykoló megközelítések, amelyek az előbbi nézeteket korrigálva próbáltak pozitív képet festeni, sokszor nem véve tudomást a valós nehézségekről, vagy a problémát a felszínen megragadva, mindössze külsőségekre szorítkozva a „hogyan maradj fiatal” üzenetére fókuszáltak.

Nekem fontos, hogy az öregedést ne a végletekben, hanem a maga realitásában közelítsük meg: nem „jó” vagy „rossz”, hanem egy természetes folyamat, amit fejlődéstörténeti keretbe integrálva szeretek nézni.

Ez azt jelenti, hogy nem hazudjuk el a nehézségeit, ám konstruktív megküzdési stratégiákat dolgozunk ki, ami elvezet ahhoz a belső szabadsághoz, aminek segítségével megbékélhetünk önmagunkkal, kiteljesedhetünk és függetlenedhetünk káros társadalmi örökségeinktől.

Sokan küzdenek azzal, hogy miként írható felül a belső norma, hogyan szabadíthatja fel magát az ember?

A normát az aktuális társadalmi elvárások jelentik, amiket az egyén belsővé tesz, és így lesz egy nyomás kívülről, és egy nyomás belülről is, ami rendkívül frusztráló. Ehhez hozzáadódnak a családi mintázatok, és mindezen hatások beszoríthatják egy olyan életformába, ami valójában nem teszi boldoggá. Életünk első felében többnyire automatikusan ismételjük ezt a készen kapott forgatókönyvet, hiszen ezt örököltük, ez az elvárás felénk.

Aztán rendszerint egy nem ritkán az életünk közepén bekövetkező krízis, rávilágít arra, hogy mindaz, amit eddig tettünk, nem feltétlenül boldogító vagy egészséges út. Itt indul az ember mély, fájdalmas, belső önismereti utazása, amely során kínkeservesen szétszálazza: mettől meddig tart ő maga, honnan cselekszik külső nyomásra. Ha ezt tetten éri már képessé válhat egy önmagával azonos, szabadabb életformára.

Több témát is érint – öregedés, előítéletek, önértékelés –, mi volt a cél, kiknek szól a könyv? 

Minden felnőtt embernek, aki rá akar látni arra, hol kezdődik a saját maga szabadsága, és meddig tartanak azok a sokszor szinte láthatatlan kényszerek és nyomások, amelyek eltávolítják önmagától. Mindenkinek, aki öregszik, aki küzd, aki veszített, aki válságban van, krízist él meg, vagy éppen túl van rajta, és mélyebben megismerné, gyógyítaná és szabaddá tenné saját identitását. Mindenkinek, aki érteni szeretné magát és környezetét, rálátva azon társadalom-lélektani mechanizmusokra, amelyek meghatározzák hogyan éljük meg például a saját életkorunkat, vagy hogyan reflektálunk a saját egzisztenciális szorongásunkra, hogyan és miként működik bennünk a halálfélelem, és hogy a megbékélésünket nem a menekülés, hanem éppen a tudatosítás hozhatja el. Nem minden élethelyzet a mi döntésünk, ám az a mi döntésünk mit kezdünk vele.

A kutatásai során mi volt az a legfontosabb tapasztalat, esszencia, amit leszűrt magának? 

Talán, hogy az életünk minőségét leginkább az emberi kapcsolataink minősége határozza meg, ezért e téren minden, önmagunktól eltávolító kompromisszumért súlyos árat fogunk fizetni.

Nyitókép: Reviczky Zsolt