Méghogy nem lehetséges az időutazás! Aki ilyen csacsiságot állít, nem olvasta az Egy meszely az fél icce és az Egy czitrom hajával című receptgyűjtményeket. Teljesen odavagyok ezért a két gyönyörű kötetért, pedig számos szakácskönyvet ismerek.

Viszont az Egy meszely az fél icce és az Egy czitrom hajával különleges művek. Mindkettőt azokból a kézzel írt receptes füzetekből állították össze, amelyekre Szabó Magda hagyatékában bukkantak. És hiába ismert tény, hogy maga Szabó Magda nem gyakran tüsténkedett a konyhában – Tasi Géza mesélte egyszer egy interjúban, aki az írónő jogutódja és ezen kötetek gondos szerkesztője, hogy Szabó Magda reggelije gyakran nem állt másból, csak kávéból és narancsos kekszből, és többször előfordult, hogy délután hatig egy falatot sem evett, mert a munka hevében eszébe se jutott az ebéd –, ez semmit sem von le az értékükből. Mert valamiért az írónő mégis fontosnak tartotta, hogy eltegye a receptes füzeteket. Köztük azt a gyűjteményt is, amely az édesanyja nagynénjétől származott – pedig Jablonczay Gizella nem volt Szabó Magda szíve csücske az ismert családi botrány miatt. Igen, ő az a nőszemély, aki elcsábította az írónő édesanyjának első férjét. Viszont főzni jól tudott, ahogy ez kiderül ebből a két kötetből is. 

Miközben sorra olvastam a recepteket és szorgosan jegyzeteltem, hogy melyeket szeretném majd kipróbálni, rájöttem, voltaképpen velem most egy csoda történik: hiába nem él már Szabó Magda, ez a két szakácskönyv lehetőséget ad rá, hogy együtt sütizhessek, kávézhassak vele. Mintha ott ülnék a Júlia utcai házában, és megízlelném azokat a csemegéket, krémeket, tortákat, aprósüteményeket, kis kifliket, likőröket és habcsókokat, amelyeket ő szeretett. 

Például Lenke mandulás tésztájú csokoládétortája az első könyvben minden valószínűség szerint Szabó Lenke édességét jelzi, azaz Szabó Magda édesanyjáét. Kubekné gesztenyés süteménye, csillámlóan fehér cukormázzal a tetején, pedig a Régimódi történetből ismerős Kubek György tarokkpartner feleségétől származhat. Persze nagyon kíváncsi lennék arra is, vajon ki volt Mayer néni a kitűnő tepertős pogácsájával, Hermina néni a kávékrémes fiumei tortájával, és miért pont Caprice tészta lett a neve annak a lekváros linzerszeletnek, amelynek mazsolás vagy mandulás, sült tojáshab pompázik a tetején, és a neve utáni zárójeles megjegyzés szerint kitűnő.

De mielőtt elsodortatnám magam a múlt hullámain, hadd huppanjak vissza a jelenbe. Nagyon értékelem ezekben a kötetekben a használhatóságukat. Mert a szerkesztők vették a fáradtságot, hogy megadják grammban és deciliterben a hajdani mértékegységekben kifejezett mennyiségeket. Köszönet érte! Sőt, a második kötet végén számos régi kifejezést is megmagyaráznak, mint amilyen a beeizolás (cukormázzal bevonni valamit) vagy a sprudlirozás (keverni, habosítani). Ugyancsak ennél a résznél olvasható, hogy mit jelent az írós vaj: hasonlóan az indiai konyha tisztított vajához (ghí), egykor Magyarországon is ugyanezzel a módszerrel tartósították a vajat, vagyis elpárologtatták belőle a vizet, majd átszűrték, és így csak zsiradék maradt, ami kevésbé romlandó.

Ami pedig az időutazást illeti, a két könyv segítségével tényleg tökéletes mód nyílik rá. Még érzékszervi szinten is érvényes ez a kaland, pedig semmi köze sincs az ezotériához. Helyette színtiszta realitás, ahol az újra megelevenedő zamatok és illatok adják az élményt.

Ez után a két szakácskönyv után még inkább megértettem, miért aposztrofálta Hegedűs Géza irodalomtörténész „pszichológiai katalizátornak” Szabó Magda műveit. Nemcsak olvasni nagyszerű őket, de a szerzőjükkel együtt uzsonnázni is.