Hell Miksa főcsillagász 1967-ben meglepő megbízást kap: figyelje meg a Vénuszt Európa legészakkeletibb pontján. Ha sikerrel jár, jutalma örök dicsőség. Ha elbukik, karrierje kettétörik. Az embert próbáló úton egy kevély kutató és egy elfuserált norvég segéd kíséri el, miközben versenyt futnak az idővel és az elemekkel.
A könyv írója, Vetle Lid Larssen a PesText Nemzetközi Irodalmi és Kulturális Fesztivál vendégeként érkezett Budapestre, ekkor találkoztunk vele egy beszélgetés erejéig.
Miért ezt az elfeledett expedíciót választotta témának?
Épp az apámat látogattam meg Vardøben, ami Hell úti célja is, és szerettem volna kivenni valami olvasnivalót a könyvtárból. Ezt olvasójegy nélkül nem tehettem meg, viszont az idős könyvtárosnő megsajnált és egy kupac régi magazinra mutatott. Én levettem a legfelsőt, abban olvastam először Hell Miksáról. Azonnal tudtam, hogy meg szeretném írni a történetét.
Ekkor még nem tartottam magam elég jó írónak.
Napra pontosan 20 évvel később visszatértem Vardøbe. A könyvtár pultja mögött ugyanaz a néni ült, és ugyanolyan barátságtalanul viselkedett. A kupachoz sem nyúlt azóta senki, úgyhogy elcsenhettem a magazint és megkezdhettem a munkát.
Addig Hell és társainak története teljesen ismeretlen volt számomra, pedig igazi dráma. Van benne harc a túlélésért, természet, tudomány, Isten, ambíció, gyűlölet.
Minden, ami kell.
Engem a grandiózus történetek mozgatnak meg – az eposzok. Ezeket keresem.
Valós eseményekből inspirálódom, úgyhogy az írás jelentős része kutatással telik. Ilyenkor körbeveszem magam a könyveimmel, és csak olvasok. Illetve végigjártam Hellék útját is. Amikor aztán az összegyűjtött tudást megpróbálom egy regénybe szuszakolni, elszabadul a pokol. Mert hiába érdekes a mondanivalód, ha unalmasan adod elő.
Ráadásul személyesen is érintett vagyok, mivel édesapám Vardøből származik, a történet pedig a karrierem eleje óta kísér. Emiatt olyan különleges érzés most Magyarországon lenni.
A három főszereplő a magyar származású Hell Miksa és Sajnovics János, illetve a norvég Borchgrevink. Róluk mit érdemes tudni?
Az emberi elme fantasztikus és mocskos egyszerre. Ettől olyan csodálatos.
Hell híres tudós, egy igazi polihisztor, viszont nincs meg az áttörése, a férfiaknak pedig ez a fontos: az áttörés, a „valami”. Ez az expedíció számára a „valami”. Rendes ember, de a nagyravágyás tönkreteszi. Így, amikor visszatérnek Bécsbe, Hell igyekszik learatni a babérokat Sajnovics eredményeiért is.
Mindketten briliáns kutatók elképesztő mentális erőkkel. Ráadásul elég erősek ahhoz, hogy állják az expedíció viszontagságait. Tízezer kilométert tettek meg a sarkvidéki sötétben, hogy ott aztán felépítsenek egy obszervatóriumot a semmi közepén. Olyan ez, mintha ma a Holdra utaznánk obszervatóriumot építeni.
És ezt a két zsenit elkíséri egy fiatal asszisztens, aki jó gyerek, csak kicsit iszik. Ugyanabból a fából faragták, mint a másik kettőt: ő is a végsőkig ambiciózus. Ráadásul ez az utolsó lehetősége, hogy feljebb jusson a ranglétrán, így meg kell küzdenie Sajnoviccsal Hell kegyeiért.
Mindegyikük komplex: gyarló és szerethető egyszerre. Az olvasó tud nekik szurkolni.
Igen. Az egyetlen, aki minden szempontból elbukik, a norvég srác. Kutató akar lenni, egzisztenciára vágyik, de semmi nem lesz belőle. Elszomorodtam, amikor meglátogattam a sírját Oslóban.
Linné kezei alatt tanult, aki kora tudományos szupersztárja volt. Ő meg egy érdektelen nőt vett el és pap lett, mint mindenki, aki akkortájt nem tudott magával mit kezdeni. Átlagos életet élt. Ezt senki se akarja. Se akkor, se most.
Mindenki többre vágyik. Ez a modern ember, aki a regény lapjairól köszön vissza.
Fájdalmas szembesülés.
Pedig a hibáidért te felelsz, senki más. Az embernek szabad akarata van, ez Isten ajándéka. Nem hiszek a végzetben, ami nagy könnyebbség és hatalmas felelősség is egyben.
A reményben viszont hiszek. Mindig van remény. Annyi rossz vesz minket körül, ezek engem is lehúznak. Viszont hiszek az emberekben, hiszek magunkban, hiszek Európában. Csodálatos dolgokat hoztunk létre: tudományt, művészetet, zenét, törvényeket, női emancipációt, demokráciát. Mind Európából származik.
És az olyan úttörőknek köszönhetjük, mint Hell és Sajnovics.
Hell eredményei világrengetőek. De Sajnovics, az arrogáns Sajnovics kutatása, amelynek során felfedezte a számi-magyar nyelvrokonságot, még számottevőbb.
Amire Sajnovics rájött, teljesen átírta, amit a magyarok eredetéről gondoltunk.
Nem is fogadták jó szívvel a kortársak.
Sokan a mai napig sem fogadják el, hiszen megcáfolta a mítoszt, hogy a hunoktól származunk.
Ezt nem is tudtam, azt hittem, a magyarok ugyanúgy féltek a hunoktól, mint mi.
Nem, mi a vikingektől féltünk.
Erre nem is gondoltam. Nálunk meg ők a hősök. Milyen érdekes párhuzam!
A tudomány mellett a fókák is fontos szerepet játszanak a könyvben.
Igen. Az elmúlt években rengeteget olvastam róluk, illetve a házammal szemben lévő sziklán szokott pihenni egy fókaborjú, aki mindig „táncol”, ha zenét játszok.
Szokott zenét hallgatni írás közben?
Nem, csak ha ki kell engednem a gőzt, olyankor felteszek egy kis Rammsteint. Azt a fóka is szereti.
De egyébként tökéletes csendben írok, mert az írással töltött hetek, hónapok teljesen kiszipolyozzák az agyam.
Ez az első könyve, amit magyarra fordítottak. Találkozott már Patat Bencével, a fordítóval?
Személyesen nem, de leveleztünk. Fantasztikus ember. Még hibákat is talált a könyvben, amelyeket azóta kijavítottam.
Melyik részt volt a legnehezebb megírni?
Az írás borzasztó. Az egész. Az elejétől a végéig. Utálom, hogy az emberek szerint ez élvezetes.
Akkor miért csinálja?
Művészcsaládban nőttem fel – egyértelmű volt, hogy írni fogok. Sose csináltam mást.
Aztán most ott ülök egyedül egy asztalnál, és amikor a barátnőm hazaér, az őrületbe kergetem a kérdéseimmel.
Persze nem panaszkodom, mert szeretek a magam ura lenni, és különféle témákban mélyre ásni.
Mit olvas most?
Amikor írok, általában nem olvasok. Az utóbbi időben a következő könyvemen dolgoztam, úgyhogy hónapok óta nem olvastam. Eléggé ki vagyok éhezve.
De most éppen Szerb Antal Utas és a holdvilágát olvasom. Nagyon tetszik.
Miről szól a következő könyve?
Egy történelem-tanárnőről, akit a második világháború alatt kirúgnak, ezért haza kell költöznie a szülőfalujába. Itt szeszcsempészettel kezd foglalkozni, majd meglepő felfedezést tesz. Ősszel jelenik meg a könyv.
A borítón látható fotó Julie Tørrissen munkája.
Kapcsolódó cikkek:
