Meggyőző érvek, Ahol a folyami rákok énekelnek, Mélyvíz – csak néhány azok közül a népszerű regények közül, amelyek eladási rekordokat döntöttek, és most kedvenc szereplőinket a filmvásznon is láthatjuk életre kelni. Persze az sem ritka, hogy éppen egy jól – vagy épp rosszul – sikerült feldolgozás miatt kapunk kedvet elolvasni egy regényt, mert az a sok száz oldal mélyebb betekintést enged a szereplők személyiségébe, motivációiba, közelebb hozva minket a történet lényegi üzenetéhez.
Jane Austen: Meggyőző érvek
A Meggyőző érveket már ötször adaptálták, most pedig a Netflix filmesítette meg Jane Austen regényét. Ezúttal Dakota Johnsont láthatjuk a vásznon a regény főhőse, Anne Elliot szerepében. Jane Austen hatodik, egyben utolsó regénye már halála után, 1818-ban jelent meg először.
Kritikusok szerint ez a legérettebb, egyszersmind a legjobb könyve is, amely kissé borongósabb, elmélkedőbb korábbi műveinél.
A történet főhőse egy érzékeny, eszes és jószívű fiatal nő, aki 27 évesen már vénlánynak számít a 19. századi angol társadalomban. Anne valójában már nem is reménykedik a házasságban, miután nyolc évvel a cselekmény kezdete előtt a család egyik jóbarátja lebeszélte arról, hogy hozzámenjen szerelméhez, a fiatal, vagyontalan Wentworth tengerésztiszthez, mondván, hogy soha nem lesz sem rangja, sem vagyona, nem tudna tisztességgel eltartani egy úrilányt. Az egykori szerelmesek nyolc év után azonban újra találkoznak, ami azért is érdekes, mert az idő múlásával Anne édesapjának pazarló életmódja miatt a család elszegényedett, míg az egykori nincstelen tengerésztiszt azóta meggazdagodott: kapitányi rangra emelkedett, és fényes pályát futott be.
De szeretne-e még a sármos, vagyonos kapitány bármi kapcsolatot egykori szerelmével? Képes-e megbocsátani azt, hogy pénz és rang hiányában kikosarazták, és közel engedi-e magához Anne-t, akiben csalódott és aki fájdalmat okozott neki?
A regényben kölcsönös büszkeség és féltékenykedés miatti bonyodalmak várják a hősöket, mindvégig izgulhatunk, hogy kaphat-e a sorstól újabb esélyt két egykori szerelmes, akiket a külsőségek, a társadalmi elvárások és a vagyoni különbségek szakítottak el egymástól.
A Meggyőző érvek 2022 júliusától látható a Netflix műsorán.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Az Ahol a folyami rákok énekelnek egy, a lápvidéken magára hagyott kislány, Kya Clark sorsát követi, akinek egyedül kell boldogulnia ezen a vad vidéken, miután családja magára hagyta, az emberek pedig kerülik és megvetik őt. A kitaszított gyermek magánya és elzártsága ellenére megtanulja ellátni magát, és afféle remeteként él, mígnem beköszönt életébe az első szerelem. Tate megtanítja a nomád életet élő Kyát olvasni, és idővel rájön, hogy a lány milyen különleges. Az éppen csak bimbózó szerelmet azonban egy rejtélyes gyilkosság zavarja meg, és a gyanú hamarosan a mocsárban magányosan élő „Lápi Lányra” terelődik.
A regény leginkább lélektanilag erős, végigköveti a szeretetéhes, a vadon által kőkemény túlélővé edzett Kya karakterfejlődését, és kiválóan ábrázolja az önhibán kívüli magányt, a valahova tartozás elementáris vágyát, a kitaszítottságot és az előítéletességet is.
A lápi lányról szóló történet 2018-ban jelent meg, és azonnal zajos sikert aratott: az Amazonon eladási rekordokat döntött.
2022 júniusától láthatjuk a nagy sikerű könyvből készült adaptációt Daisy Edgar-Jonesszal (Normális emberek) a főszerepben. Az Ahol a folyami rákok énekelnek augusztus óta látható a magyar mozikban.
Don DeLillo: Fehér zaj
Az 1936-ben született Don DeLillo a posztmodern amerikai irodalom egyik központi alakja. A hetvenes évektől kezdve jelennek meg regényei, az áttörést a Fehér zaj hozta meg számára 1985-ben, amikor elnyerte vele az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.
Most, 37 évvel később a Fehér zaj Noah Baumbach rendezésében érkezik a Netflix műsorára.
A történet szerint Jack Gladney egy amerikai kisváros egyetemén, az általa alapított Hitler-tudományi tanszéken tanít. Jack népes családjával kényelmes életet él, legfőbb gondja, hogy eltitkolja a kollégái elől német nyelvtudása hiányát – egészen addig, míg egy nap imádott feleségéről súlyos titkokat tud meg, ráadásul egy környezeti katasztrófa miatt evakuálni kell a város lakosságát. Mindez rádöbbenti, hogy biztonságosnak hitt világában is elkerülhetetlenül ott rejtőzik a halál, mellyel előbb vagy utóbb mindenkinek szembe kell néznie.
A Don DeLillo könyvén alapuló Fehér zaj című film egyszerre mulatságos és rémisztő, lírai és abszurd, hétköznapi és apokaliptikus. A Gladney család egy bizonytalan világban keresi az élet értelmét, miközben mindennapjaik egyre abszurdabbá, horrorisztikusabbá és misztikusabbá válnak. A film rendezője Noah Baumbach, főszereplői pedig Adam Driver és Greta Gerwig.
A Fehér zaj hamarosan megérkezik a mozikba és a Netflix műsorára.
Patricia Highsmith: Mélyvíz
A történet egy mérgező házasságról szól. Vic Van Allen egy jóképű techzseni, aki tehetségének és egy jó üzletnek köszönhetően rendkívül gazdag, így már fiatalon nyugdíjba tudott menni. A középkorú férfi élete boldog és felhőtlen is lehetne, ám felesége, a nimfomán Melinda gondoskodik arról, hogy a férje a folyamatos szenvedés és a megalázottság között őrlödjön.
A csinos feleséget ugyanis nem gátolják a társadalmi konvenciók: férje és kislánya szeme láttára flörtöl fiatal férfiakkal, akiket a házukban lát vendégül, és férjével mit sem törődve marasztalja őket éjszakára.
Vic ezt egy darabig – úgy tűnik –, végtelen nyugalommal tűri, ám amikor az asszony egyik korábbi szeretőjét meggyilkolják, akkor Vic – hogy felesége szeretőit elriassza – azt kezdi terjeszteni, hogy ő volt a tettes.
A környezetében nagy tiszteletnek örvendő férfinak ezt nem hiszik el, de a gyanú egyre több emberben feltámad, amikor Melinda egy újabb szeretője is meghal. Vajon túllépett-e egy határt Vic, hogy maga mellett tartsa a feleségét?
Patricia Highsmith amerikai írónő a pszichológiai thriller műfajának óriási hatású klasszikusa. A Mélyvíz az egyik legsikeresebb könyve, ami bravúrosan, minden részletet aprólékosan kidolgozva tárja elénk egy pszichopata gyilkos legbensőbb énjét.
A Végzetes vonzerő, a Lolita és a Hűtlen készítője, Adrian Lyne 20 év elteltével ült ismét a direktori székbe, hogy filmet rendezzen. A produkció forgatókönyvírójának az Eufória atyját, Sam Levinsont kérték fel, a regény főszerepében pedig Ben Afflecket és Ana de Armas színésznőt láthatjuk.
A Mélyvíz magyar felirattal elérhető az Amazon Prime-on.
Soman Chainani: Jók és rosszak iskolája
A fantasy főszereplője két egymással ellentétes személyiségű lány, akik különbségeik ellenére legjobb barátnők: Sophie a szép, szőke lány, aki világéletében hercegnőnek készült, és mióta az eszét tudja, arról álmodik, hogy egyszer egy herceg veszi el feleségül. Barátnője, a morcos Agatha mindig feketében jár, van egy gonosz macskája, és nagyjából mindenkit utál.
Biztosak benne, hogy idén ők is bekerülnek a Jók és Rosszak iskolájába, és Sophie esküdni merne arra is, hogy ő a Jók Tagozatára, míg Agatha a Rosszak Tagozatára kerül. Hatalmas meglepetésükre sorsuk épp ezzel ellentétesen alakul: Sophie a Rosszakhoz került, Agatha pedig a Jók kastélyában köt ki.
Ebben az elvarázsolt iskolában a Jók Tagozatán fiatal hősöket, hercegnőket, a Rosszak tagozatán pedig gonoszokat, gazembereket, boszorkányokat képeznek ki, hogy ne boruljon fel a jó és a rossz egyensúlya. Komoly feladatot kapnak a főszereplő lányok: meg kell állniuk a helyüket egy olyan helyzetben, amit soha nem kívántak volna maguknak.
A Paul Feig által rendezett film a Hősök és gonoszok iskolája címet kapta, és a szereplőgárdában olyan világsztárokat láthatunk, mint Charlize Theron, Kerry Washington, Ben Kingsley és Laurence Fishburne.
A film idén ősztől lesz elérhető a Netflix kínálatában.
Kiemelt kép forrása: Netlix