Ha betiltanák valahol a regényem, valószínűleg az Egyesült Államokban tennének így – tesz meglepő állítást interjúnkban Shelley Parker-Chan, akinek A nappá vált lány című regényét nemrég adta ki az Agave Kiadó. A görög mondavilág találkozik egy alternatív Kína történetével, és egy nehéz sorsú lány felemelkedésével a férfiak uralta, XIV. századi társadalomban. Igaz, ehhez aztán férfinak kell állnia. Hogy fogadják a regényt Ázsiában, mit tapasztal a melegjogok terén? Ezekről is faggattuk az Ausztráliában felnőtt, ázsiai származású írót.
Tasha Suri brit író a Kirkéhez hasonlította A nappá vált lányt, a görög mitológiák szeretetéről pedig ön is említést tett. Miként értelmeződnek újra a görög mítoszok a XIV. századi Kínában, és miként ma? Mit tanulhatunk belőlük?
A klasszikus görög és római civilizáció irodalma, mitológiája alapvető részei a kortárs nyugati történetmesélésnek. Különösen annak vonatkozásában, ahogy hősiességről, a személyes felelősségről és a sorsszerűségről gondolkodunk. De természetesen a kínai művészetnek és irodalomnak megvannak a maga pillérei: a buddhizmus, a konfucianizmus és a taoizmus, hogy csak néhányat említsek. A kínai történetmesélés ugyanezekhez a témákhoz nyúl, csak egy másféle szemszögből. A kínai diaszpóra tagjaként úgy nőttem fel, hogy megismerkedhettem a keleti és nyugati történetekkel is. Amiket most írok, azok a kétféle hagyomány keveredéséből születnek. A fő történetszál, amelyet használok a Radiant Emperor-sorozatban – a középpontban egy kiválasztottal, aki arra született, hogy megváltoztassa a világot – nyugatról jön. De a szereplőim egy olyan világban élnek, amely a kínai klasszikus történetek logikája mentén működik. Ez időnként nagyon izgalmas lehetőségeket teremt számunkra. Például a görög mitológiában általában azt találjuk, hogy a hős képtelen változtatni a sorsán. A kínai mítoszokban viszont, ha az emberek elég agyafúrtak vagy eltökéltek, olykor fordíthatnak azon. A főhősömmel ez történik végül. Ez a központi üzenete a sorozatnak: mind képesek vagyunk visszautasítani a végzetünket, és megválasztani a saját utunkat. Már ha elég erősek vagyunk ehhez.
Hivatkozott a kínai mesékre, illetve a történelmi bevezetőben a „rendkívüli függőséget okozó kínai kosztümös drámák”-ra. Melyek ezek, miért fogták meg annyira? Olyan filmek jutnak eszembe, mint mondjuk Zhang Yimou-tól a Repülő tőrök klánja.
Zhang Yimou óriási hatással volt az írásaimra, különösen az a mód, ahogy a természeti környezetet használja a jelenetek érzelmi töltésének fokozására. De nem a filmek miatt fogtam egy kínai epikus történet írásába, sokkal inkább befolyásoltak a tévésorozatok. Fiatal felnőttként kezdtem ázsiai tévédrámákat nézni. Akkor éltem először Ázsiában. Ausztráliában nőttem fel, akkoriban pedig, ha láttál egy ázsiait a képernyőn (ez nagyon ritkának számított), akkor valamiféle vicc tárgyaként, esetleg rémes sztereotípiaként jelent meg. Sosem voltak abban az értelemben hétköznapi emberi lények, mint a fehér karakterek. Szóval amikor elkezdtem nézni ezeket az ázsiai drámákat, le voltam nyűgözve. Nem csupán olyan karaktereket láttam, akik hozzám hasonló értékekkel, kulturális világlátással rendelkeztek. De a teljesen ázsiai szereplőgárda azt is jelentette, hogy lehettek bármiféle szereplők: a hősők, a rosszfiúk, a szerelem tárgyai, harcosok, tudósok. Hasonló történetet akartam írni magam is. Olyat, ahol mi, ázsiaiak valódi emberekké válunk.
Hogyan változott a nőkről alkotott felfogás az évszázadok során Kínában? Mennyiben volt más a helyzet a mongolok idején – amely korszaknak a végével foglalkozik a regény –, mint például előttük és utánuk?
A kínai civilizációi az egyik legrégebbi, amelyik folyamatosan jelen volt a történelem során. Ezért nyilván a nők helyzete is többször javult és romlott annál, mint hogy egy hozzám hasonló, a témát nem szakértőként vizsgáló azt számba tudná venni. A Radiant Emperor-sorozat középpontjában a konfuciánus patriarchátus kritikája áll. Ennek számos eleme fenn maradt Kínában és a diaszpórában. Nem azért helyeztem a sztorimat a mongol időszak végére, mert a mongolok súlyosbították a nők elnyomását. Sőt, tulajdonképpen a mongolok ebben az időszakban egalitariánusabban is álltak a közösségük női tagjaihoz, mint a kínaiak. Azért választottam valójában, mert amikor a kínai Han-dinasztia uralma helyreállt 1368-ban, akkor a neo-konfucianizmus értékei, köztük a nők alacsonyabb státuszával, újra előtérbe kerültek. A Ming-dinasztia alapító császára a konfuciánus tudósok támogatásával került hatalomra. Idővel a kínai történelem egyik alapvető patriarchájaként, a férfias hatalom megtestesítőjeként tekintettek rá. Hogyan jobban gyakorolhatnám a kritikámat, mint hogy megváltoztatom egy hasonló ember nemét? Így is tettem hát.
Délkelet-Ázsia számos országában foglalkozott LMBT-jogokkal. Mely országok jobbak a témában, melyek rosszabbak? Hogyan tudott segíteni, tenni a változásért?
Tajvan mindig is éllovas volt Ázsiában az LMBTQ+-jogokat illetően. A melegházasság törvényes itt 2019 óta. Amikor azon gondolkodunk, hogyan érhetünk el változást, fontos a helyi közösségek ügyeit felkarolni, nem a sajátjainkat erőltetni. A helyi hangoknak kell lenniük azoknak, amelyek szót kapnak.
Mulan történetét emlegetik kötete borítóján, Csu sztorija valóban eszünkbe juttathatja azt. Pár éve jött ki egy élőszereplős Mulan-film, természetesen rengeteg vitát hozva magával: ki túl woke-nak minősítette, más azt mondta, Hollywood kihasználja a kínai kultúrát, megint más azt sérelmezte, hogy behódolnak a kínai cenzúrának. Mit gondolt minderről?
Hollywood azon vágya, hogy belépjen a hatalmas kínai filmpiacra, oda vezetett, hogy a kínai érdekek jelentős befolyást kezdtek gyakorolni az amerikai produkciókra. A témával kapcsolatban nagyon ajánlom Erich Schwartzeltől a Red Carpet: Hollywood, China and the Global Battle for Cultural Supremacy című kötetet. Az a mód, ahogy Kína szigorú kontrollt gyakorol a kínai történelem ábrázolása felett, azt jelenti, hogy minden ott bemutatott filmnek összhangban kell állnia a Kínai Kommunista Párt történelmi narratívájával és ideológiájával. Ez vonatkozik mind a kínai, mind a külföldi produkciókra. Szerintem ez óriási problémát jelent az alkotói függetlenség szempontjából.
Ha a regényéből film készülne, élne valamilyen kikötéssel? Igyekezné elkerülni a mindenféle vitákat? Lehetséges, szükséges ez egyáltalán?
Tekintve, hogy a könyvem a konfuciánus patriarchátus kritikája, és radikálisan újragondolja az alapító császár karakterét is (aki pedig a nacionalista büszkeség egy központi alakja), biztosan kijelenthetjük, hogy a könyvemet soha, soha nem fogják filmre adaptálni. Szóval nem is gondolkozom azon, hogy „mi lenne, ha”.
Hogyan fogadták egyébként a regényét világszerte? Kapott meglepő visszajelzéseket? Van, ahol nem merik kiadni, esetleg tiltják is?
Ezt a könyvet a hozzám hasonló olvasóközönségnek szántam, tehát: a kínai diaszpóra queer tagjainak. Szóval rendkívül pozitív és nagyon meglepő látni, hogy ilyen jól teljesít a szélesebb értelemben vett közönség körében. Ennek természetesen az a hátulütője, hogy nem mindenki érti a történet mögött húzódó kulturális kontextust, vagy a genderrel és identitással kapcsolatos árnyalatait. Tudja, mennyire lenyűgöz, hogy egyes olvasók végig tudják olvasni a teljes könyvet annak figyelmen kívül hagyásával: az egyik főhős egy transz férfi, aki egy másik férfiba lesz szerelmes? De azt jónak tartom, hogy a könyvem megtalálta az útját hozzájuk. Talán hozzá fog járulni jövőbeli nyitottságukhoz. Ami pedig azokat az országokat illeti, amelyek nem adják ki… Nos, a tizennégy ország közt, amelyek eddig megvásárolták a fordítási jogokat, csak egy volt ázsiai. Dél-Korea. Részben az lehet az oka, hogy ezeken a piacokon már megvannak azok a fajta történetek, amelyeket én mesélek. Részben lehet oka a queer tartalom. Ki tudja. De szerintem nincs betiltva sehol. Még Kínában is láttam másolatokat. Ha egyáltalán betiltják valahol, valószínűleg az Egyesült Államokban fogják.
Kiemelt kép: Harvard Wang
