Nem sok ifjúsági könyv tudhat magának olyan erős kezdést, mint Fiala Borcsa legújabb regénye. Első fejezetében az írónő minket szólít meg, ledöntve ezzel az olvasó és szereplő közti láthatatlan falat, hogy közölje: sose tudhatjuk, mikor jön el az utolsó alkalom. Mikor látjuk utoljára egy rokonunkat, mikor csúszunk le utoljára a játszótéri csúszdán. Abban viszont biztosak lehetünk, hogy mindig lesz egy utolsó alkalom, ez pedig erős sorsrokonságot nyújt Lizával, a regény főhősével. A kezdés nemcsak megalapozza a regény komor hangulatát, de egy filozófiai keretet is nyit, ezzel pedig a regény vége is új értelmezést nyer.
A Lepkebáb több témát érintve mutatja be a felnőtté válás kihívásokkal, veszteségekkel, örömökkel teli útját, aminek a végén – mint a könyv szakaszait elválasztó lepke – Liza is magára talál. A tizenhárom éves lány a regény elején már megtapasztalja a veszteség érzését nagymamája halálával, a változás szele pedig legjobb barátnője, Zsuzsu viselkedésében érhető tetten. Pedig Liza nem szívleli a változásokat, „ő azt szerette, ha a dolgok megbízhatóan stabilak”. A cselekmény Liza hazaérkezésével indul, hogy ezután az újbóli hazatalálása legyen a célja: minden megváltozik, amikor szobájában megnyílik alatta a padló, ő pedig belezuhanva egy számára ismeretlen világban találja magát. Ezzel pedig számtalan dolog lesz számára az utolsó.
Innentől kezdve, mintha egy fantasy világába csöppenénk bele, Liza egyik világból a másikba jutva próbál visszakerülni otthonába, Budapestre. A szerző pont annyi időt tölt a világépítéssel, hogy kellően bemutassa azt, de a fantasy zsáner egy eszközzé is válik, amivel az író Liza felnőtté válását tárja fel.
Legelőször a Veres Nyavalya által sújtott Bufolis városába érkezik, ahol megismerjük az ottani népet, azok történelmét. Viszont abban a pillanatban, hogy úgy éreznénk, már kiismerjük magunkat az adott környezetben, Liza újra egy ismeretlen helyre kerül – legyen az egy diktátor által uralt ország, ahol gladiátorharcba kényszerül, egy tükrökkel teli szoba, ahol a lehetséges jövőit ismeri meg, vagy egy sziget, ahol élete első szerelmével találkozik.
Egyeseknek zavaró lehet az a gyors tempó, amit a szerző diktál, nincs idő elkényelmesedni, de pont ez az a gyorsaság, amit a mindennapokban is érzékelünk: az idő megállíthatatlanul telik, szinte évek telnek el pillanatok alatt. Ez a tempó az oka annak, hogy Lizán kívül kevés kidolgozott karaktert láthatunk, a mellékszereplők többsége megmarad információt adó, a cselekményt elősegítő szinten.
Kalandjai során Liza fizikai és lelki változásokon is átesik, megtanul gondoskodni magáról, együttérzőbb lesz, erősebbé válik. Ez viszont nem marad kőbevésett: az említett szigeten eltöltött hosszú idő elpuhítja, gyengébbé teszi, lelkileg viszont ott is hatalmas fejlődésen megy keresztül. Nemcsak felnőtté válását, de nővé válását is figyelemmel követhetjük.
Sok fantasy toposszal találkozunk olvasás közben: mágikus tárgyak, beszélő erdő, gonosz uralkodó, mindentudó boszorkány. A megszokottság viszont egyediséggel társul, Fiala Borcsa szinte minden fejezetben meg tudja lepni az olvasót. Az eseménycsokrok a felnőtté válás mérföldköveinek is megfeleltethetők, ha egy időn kívüli, lelki utazásként szeretnénk értelmezni a regényt. A befejezés ellenben azt is lehetővé teszi, hogy a zsánernek megfelelően olvassuk azt, Liza utazását egy világokon átívelő, veszélyekkel teli kalandként lássuk.
Érthető, hogy a könyvet tizenhárom éves kortól ajánlják, az írónő nem kerüli ki a komoly témákat, a halál is számtalanszor kap fontos szerepet: „Szinte arcul csapta a tudat, hogy akárhogy is alakul az élete, akármerre kanyarog, itt, ebben az idegen világban vagy otthon, Budapesten, egyvalami egészen biztos: véget fog érni.”
A Veres Nyavalya ismertetése is nyomasztó, Mollétól, egy túlélő gyerektől Liza megtudja, hogy ez a betegség számtalan emberéletet követelt, miután az orr, fül és bőrpórusokon keresztül lassan kivéreztette az áldozatait. Liza sokáig hullaszállítóként dolgozik, elárulják, megfenyegetik, de részesül gondoskodásban is. A könyv nem sokszor enged sötét hangulatából, de amikor megteszi, finom humorral gondoskodik az egyensúlyról.
Amilyen gyorsan halad a cselekmény, olyan gyorsan tudunk Liza történetének a végére jutni, mialatt folyamatosan izgulunk érte. Olvasás közben számtalan kérdés merülhet fel az olvasóban, miközben Liza a világ szabályaira, a nagy miértre próbál rájönni. Van, hogy a könyv megadja a választ, de a fejlődéstörténet végén a legnagyobb rejtélyek velünk maradnak – rajtunk áll, hogyan fejtjük meg azokat.
Kiemelt kép: Wikipédia
