Mihez kezdjek ezután? – tesszük fel magunknak a kérdést. A kapunyitási pánik a legtöbb embernek nem ismeretlen fogalom, a gimnázium vagy az egyetem befejeztével sokan átesünk/átestünk rajta. Leiner Laura az ezzel küzdőknek nyújt támaszt legújabb regényében, megmutatva, hogy nincsenek egyedül – a tanszervásárlás kötelezettségének elvesztésével az élet is bonyolultabbá válik, de ez így van rendjén.
A frissen érettségizett Zoé az egyetemkezdés előtti utolsó nyáron, a Gödöllői Állatparkban található PerecPontban dolgoz le diákmunkásként negyven napot. Életének ezen szakaszát kísérjük végig: a két nagyobb részből álló regény napról napra, részletesen mutatja be a reggeli HÉV-ezésekkel induló és azokkal is végződő napokat. Láthatjuk, ahogy kezdetben az állatparki dolgozók beszélgetéseit kívülről hallgatva, végül már azoknak szerves részeként fejezve be az utolsó napot, Zoé saját magát is megtalálja, jövője felé pedig magabiztosabban kezd el tekinteni.
Teszi mindezt úgy, hogy nem válik belőle varázsütésre extrovertált, sőt, az introvertáltság nem egy jellemhibaként van jelen, hanem egy létező embertípusként.
Leiner Laura 40 nyári nap című könyvének elbeszélője Zoé, nemcsak őt, Szakót is megismerjük, a szintén diákmunkásként dolgozó, az állatkerti túrákat vezető fiút, aki extrovertáltságával szöges ellentétje is lehetne Zoénak, de a könyv többször is bebizonyítja: a két fiatal nem is hasonlíthatna jobban egymáshoz. Segíti a lányt, hogy megtalálja a maga útját, de a Loch Ness-i szörny és Skócia iránti rajongásával is nyomot hagy a lányon.
Persze nemcsak a főszereplők kidolgozottak: Zsani, az állatkert görényjelmezes kabalafigurája, Tibi, a pereceket szállító futár, mind néhány határozott ecsetvonással tárulnak a szemünk elé, de Melinda – Zoé főnöke – sem egy egyszerű, fekete-fehér karakter. A perecre vágyó vásárlók által pedig Leiner az egész társadalmat bemutatja: Zoé kiszolgál nagycsaládot, tiktokert, magukat vagánynak gondoló srácokat, óvodáscsoportot, német turistákat, a kiszolgálás miatt panaszkodó Karent, volt osztálytársat – a sort sokáig lehetne folytatni.
Ezáltal pedig, hiába egy viszonylag egyhelyszínes, kötött pályán mozgó regény is a 40 nyári nap, minden oldalra jut egy megmosolyogtató, olykor dühítő találkozás, ami felpezsdíti a pereceladás monotonitását.
A regény nemcsak témájában, de nyelvezetében is jelzi, hogy a mai fiataloknak szól. A hatszáz oldalas könyv olvastatja magát, a reggelenként insta reel-eket és a szünetekben TikTok foryou oldalakat görgető fiatalokkal, továbbá a jelenkori szleng használatával (boomer, Karen) az író a tinédzserek számára nagyon is jól ismert világot vetett papírra, melyben nemcsak a díszletek, de a szereplők is olyanok, mintha az olvasó a saját életét látná visszaköszönni.
Nem mehetünk el szó nélkül a könyv borítója mellett sem: a cím domborműves, flamingókkal díszített írása és a fülszövegen látható színes állatkertitérképpel már azelőtt a könyv világában találjuk magunkat, hogy elkezdtük volna ténylegesen olvasni azt. Arról nem is beszélve, hogy pontosan ez lesz az a térkép, amit Zoé még az első munkanapja reggelén tanulmányoz a telefonján.
A regény egy ponton szinte már metaszerűen, saját magát definiálja, mikor a két főszereplő az elmúlt időszakot a coming of age filmekkel vonja párhuzamba: „Hanem inkább az a film, aminek a megnézése után ideges vagy, hogy ebben semmi nem történt, és még egy ilyen unalmas, monoton, értelmetlen valamit… Aztán pár nappal később bumm, beüt, hogy milyen jó hangulata volt, és mennyiszer eszedbe jut csak úgy azóta is, és nem tudod megmondani, hogy mitől, de valamitől végül mégis úgy gondolod, hogy a kedvenced lett.” Ilyen ez a könyv is: látszólag nem történik benne semmi, a perecek fogynak, a napok telnek, de pont ettől lesz élethű – nem minden nap élhetünk át sorsfordító pillanatokat, néha az is elég izgalommal bír, ha elered az eső, vagy ha sokadjára hallgathatjuk végig a rózsás flamingókról szóló előadást, miközben azt mondjuk: a burgonyásperec elfogyott.
