Jó popdalt írni művészet és komoly szellemi teljesítmény. Igazi kihívás, ami ideális esetben nem kizárólag zenei megvalósításában, de szövegét tekintve is kimagasló, elgondolkodtató. Három-négy percbe sűrített, dallammal és harmóniákkal kísért kinyilatkoztatások örömről és bánatról, szabadságról és szorongásról, reményről és vágyakozásról. Három részes cikksorozatunkban az elmúlt 21 év hazai könnyűzenéjének legizgalmasabb dalszövegei közül válogatunk, sorrendiség és a teljesség igénye nélkül. | ELSŐ RÉSZ, 2000-2006-IG
Emlékszem, gimnazista koromban kevés vers tudott igazán lekötni. Még kevésbé megérinteni. Nem a nyitottság hiányzott belőlem, sokkal inkább az élettapasztalat. A rövid, egymásra rímelő sorokba tördelt, olykor zavarbaejtően őszinte gondolatok valódi súlyának befogadása és megértése. Amihez kamaszként valószínűleg még nem voltam elég érett. Ennek ellenére, kedvenc dalaim szövegeihez már akkoriban is versekként közelítettem. Hiszen végeredményben azok is. A zene megmagyarázhatatlan varázsa ráadásul egészen új szintre emelte számomra a mondanivaló hatásfokát, megalkotva azt a tökéletességet, amihez sem hozzáadni, sem elvenni nem lehet. Legalábbis nem érdemes. A következő alkotásokról ugyanez mondható el.
Vannak azok a dalok, amik tökéletesen behatárolnak, meghatároznak egy korszakot. Ilyen a Most múlik pontosan is. A Quimby a kétezres évekre vált az ország egyik első számú zenekarává, jóllehet már a kilencvenes éveket is a megkerülhetetlen hazai formációk relatíve szűk klubjában zenélték végig. Ezen a szinten önmagukban „csak” a dalok viszont már kevesek. Kellenek azok a bizonyos, generációkat meghatározó szövegek is.
Kiss Tibi énekes-gitáros-dalszerző minden valószínűség szerint a középiskolai irodalomkönyvek hasábjairól nézne ránk vissza, ha mondjuk száz éve születik. Ennek egyik legvegytisztább megnyilvánulása a 2005-ös Kilégzés album legtöbbet hivatkozott dala, amelynek sorait talán még az is kívülről fújja, aki egy barlangban töltötte az elmúlt másfél évtizedet.
„Most múlik pontosan, Engedem hadd menjen Szaladjon kifelé belőlem Gondoltam egyetlen Nem vagy itt jó helyen Nem vagy való nekem Villámlik mennydörög Ez tényleg szerelem.”
A saját függőségeivel sokáig harcban álló, ám azok fölött végül győzelmet arató, törékeny és érzékeny hős karaktere az övé, aki fölött ha viharfelhők is gomolyognak, rendre fel-fel bukkan a napfény is. A Kilégzés egyébként bőven tartogat még emlékezetes sorokat. Például az országút keserédes road trip romantikáját szavakba öntő Autó egy szerpentinen:
„Éhes pupillákkal vállamra ördög ül. Ballal elpöckölöm, az élet jobb híján, egyedül. Autó egy szerpentinen, mely ki tudja merre tart. Kócos kis romantika tejfogával a szívembe mar.”
Az érdeklődőknek érdemes mélyebb fejest ugrani Kiss Tibi világába, akár a (többek között) vele készült rock and roll interjúk, akár az általa tervezett illusztrációk, festmények és egyéb vizuális alkotásokon keresztül. Hiszen, mint írja: „A rajz mindig jelen van az életemben, akkor is ha turnéra megyünk, lemezt készítünk vagy utazom: egy mappa, egy jegyzetfüzet, pár filctoll mindig van nálam, ha más nincs, akkor firkálok.”
Kiss Tibi világánál jóval elvontabb és komorabb mondatokkal találkozunk Bérczesi Róbert soraiban. A Hiperkarma dalai nem háttérzenének íródtak. Befogadásuk többszöri, aktív hallgatást igényel, szövegeinek értelmezése pedig önmagában is kihívást jelentenek, már csak az elhangzó szavak sebessége és sűrűsége miatt is. Gyakran hadarós, énekelve rappelős, nemritkán lázálomszerűen egymásra halmozott sorai alapjaiban határozták meg az ezredforduló magyar alternatív rock színterét. Középen Bérczesivel, a kemikáliák tengerében úszó, állandóan késhegyen táncoló, hányatott sorsú, őrült zsenivel. 2000-ben megjelent bemutatkozó albumuk leghíresebb felvétele pillanatkép a budapesti éjszaka bódult utazóiról, kiknek fülében „az élet ritmusa tuccog”.
„Tükörbe néz és a képét lesi, ahogy átalakulnak a vonásai, mikor a hajnali metrón tök egyedül önmagával szemben ül és érzi a vesztét, valaki figyeli a túloldalról, beszélnek neki, de nem hall semmit, ő már csak ilyen. Csak a dob meg a basszus zakatol a füleiben.”
Itt azonban már nincs kiszállás. A bemutatkozó lemez – aligha meglepő módon – dúskál az erősebbnél erősebb jelenetekben és képekben. Pont, mint a Felejtő, vagy a Mindenki függ.
„Sumák lázadók, véreres szemű senkiháziak, rám figyeljetek! Bohócok vagyunk és mind belehalunk.” „Felébredtem, kettőt láttam, a tükörképemet a falhoz vágtam, Fürdőt vettem, fogat mostam, vécén ültem, gitároztam. És vártam. Hétvégenként hatkor keltem, a padlót mostam, az ételt mertem. És eltanultam az összes dumád és láttam rajtad az egyenruhád. És vártam. Rád vártam, tudod, mindenki függ valamitől. Mindenki függ valamitől. Tudod, hogy mindenki függ.”
Bérczesi összegyűjtött dalszövegeit már kötetbe rendezve is olvashatjuk. Müller Péter Sziámi előszavát idézve: „Egyszerre kedves, kíméletlen, baráti szavak és kikezdhetetlen próféciák. Nem lehet nem figyelni rájuk, meg kell próbálni elrepülni velük.” Egyetértünk.
Míg a Hiperkarma misztériumához részben épp az járult hozzá, hogy sosem tört be igazán a nagybetűs fősodorba, addig az 1995-ben alakult Heaven Street Seven lényegében mindent elért, amit a magyar könnyűzenében el lehet. Kezdeti, többnyire angol nyelvű dalaik után, a 2000-ben megjelent első, teljes egészében magyar nyelvű nagylemezük (Cukor) jelentette az igazi fordulópontot, amely az ezt követő években az ország egyik legkedveltebb alternatív produkciójává tette a gitárpop alakulatot.
Szűcs Krisztián, énekes-dalszerző-gitáros szövegvilága nem ismer határokat. Ott az érzékeny líra és a megrázó, de sosem túlzó dráma. Az intelligens, olykor kifejezetten groteszk humor. És persze az egésznek hitelt adó személyes hangvétel. A 2006-ban megjelent Tudom, hogy szeretsz titokban címadó dalában mintha a fentiek mindegyike egyszerre volna jelen.
„Tudom, hogy fáj, Tudom, hogy félsz, Tudom, hogy inkább megdöglesz csendben, de azért se kérsz, Tudom, egyszer élünk, Akkor is minek, Te mindent megtettél, Tudom, hogy boldog Még sohasem voltál, Hiába villog a tévé, a diszkógömb, meg az oltár, Nincs benned semmi, Ami hasonlít rád, Mégis azt mondom én, Tudom, hogy szeretsz titokban, Ott hever a szíved a sarokban, Ahol mindig sötét van, (nincs harag)”
Szintén ezen az albumon ismerhettük meg Mártát is ( „neked Márti”), kinek bánat ül a szívén. Akinél az ún. igazi szerelem sosem valakit, hanem valamit jelent. Leginkább egy görcsös téveszmékkel kitömött tragikomikus pózt. „Olyan lemezt akartunk készíteni, amely úgy működik, mint egy válogatásalbum, amelyen minden szám, minden pillanat kihagyhatatlan, ahol minden szöveges és zenei gesztusnak helye és értelme van. Olyan albumot, amelyen a dalok egyenként is egy-egy külön világot teremtenek, ám amelyen a sorba állított, egymás után következő dalok hangulati, dramaturgiai ívet képeznek.” – nyilatkozták a zenekar tagjai a lemez megjelenésekor.
Azt egyébként már régóta tudtuk, hogy nem Szűcs Krisztián az egyedüli, írói vénával alaposan megáldott tag a zenekarban, hiszen az ugyancsak alapító és basszusgitáros Németh Róbert több mint két évtizede mértékadó lapok jól ismert popkulturális újságírója. Regényírói minőségben azonban idén ősszel debütált.
A listán szereplő produkciók abszolút rangidősével folytatjuk, aminek tagjai a kétezres években megállíthatatlan tankokként halmoztak sikert sikerre. Az 1989-ben alakult debreceni Tankcsapda az origót jelentő punk-rockból nyargalt a keményebb (és komplexebb) hangzás felé, hogy aztán Lukács Laci személyében ne csak az ország egyik legkarizmatikusabb frontemberét és dalszerzőjét, hanem az új évezred egyik legjobb hazai dalszövegíróját is megismerhessük. Lukács tűéles, egyszerre szofisztikált, ugyanakkor kíméletlenül karcos, kompromisszummentes meglátásai új dimenzióba repítették a ma már klasszikusnak számító rockhimnuszokat. Mint például a 2003-as Adjon az ég!, ami pont olyan, mint egy képzeletbeli mise, amit egy rocksztár celebrál.
„Amikor Összehozta az Isten a világot, A férfiból egy darabot kivágott, Hogy megcsinálja neki belőle a nőt. Azóta áldják a fiúk a Teremtőt, Aki az életnek értelmet adott. A történetet már mindenki hallotta. Van aki él és akad aki halott. A világ a lelkét az Ördögnek eladta. Vasárnap reggel a templomba’ tömeg. Van aki fiatal és van egy csomó öreg. Van aki hiszi és van aki vallja, Hogy a születés az eleje, a halál meg az alja az életnek. Szerintem tévednek, ehhez semmi köze nincs az éveknek. Remélem érted, amiről éneklek. A dolgok bármikor utolérhetnek.”
És ha már itt tartunk: bár a rock and roll nem egy tánc, néha jól esik egy kis lassítás. A fenti dallal megegyező albumon helyet kapó Örökké tart szövege ugyan nem váltja meg a világot, de elgondolkodtathatja azokat, akik netán mégis épp ezt várnák tőle.
„Ha nem hiszed el, hogy az életed ajándék Nézd meg jobban, hogy élnek anyádék Ha nem hiszed el, hogy az élet tényleg örökké tart Hiába úszol, belefulladsz pedig ott van a másik part”
De hogy milyen emberek Lukácsék, mikor épp nem ijesztően sok hangfal mellett állnak a színpadon, hanem mondjuk szülővárosuk utcáin, arról Bus Istán és Lobenwein Norbert tart idegenvezetést brilliáns rock and roll útikönyvükben.
A Hajdúság után irány az ország nyugati fele. Az 1996-ban, Várpalotán alakult Vad Fruttik már az ezredforduló előtt lemezszerződéshez jutott egy tehetségkutató révén, ám a bemutatkozás – és ezzel együtt az áttörés – 2006-ig váratott magára. Ekkor jelent meg a Rózsikámnak digitálisan címre keresztelt debüt, amely első ízben csillantotta meg Likó Marcell zenekarvezető dalszövegírói kvalitásait, amelyet a problémás és bizonytalan családi hátország maradandó következményei legalább annyira formáltak, mint a különféle tudatmódosítókkal folytatott (azóta rég maga mögött hagyott) kísérletezések. Likó szövegeiben jellemzően a következő ökölszabály érvényesül: ahol viharfelhők gomolyognak, ott bizony a legtöbbször leszakad az ég is, ám szerencsére még nála sem eshet mindig…
„A buli íze a számban, lányok neonruhában oldódnak a színpadon. Részeg vagyok, nem is tudom Mire jó, ha jó ez. Ha az alkohol boldoggá tesz, akkor az a kevés kis öröm Is kihányva fekszik a kövön.”
Olyannyira nem, hogy a szomorkodós önreflexióból egyetlen számmal később már a külvárosi, szándékosan túlparodizált proliesztétika stílusjegyei köszönnek vissza, Cöckével, a telep susogó nadrágos, fehér trikós vagányával, aki úgy szórja maga előtt a klasszikus egysorosokat, akár a szemfoggal hámozott üres szotyihéjat.
„Sárga Zsiguli Nehezen rímel, de kend be gulyáskrémmel a hátam, csípősen édeskés álmot láttam, melyben a ház előtti nagy öregek paprikás krumplira vetettek szemet. Nem kellett kender, nem kellet hó, egymással enni, csak az volt a jó, s a tizedik csavaros fagylalt után, így kiáltott Cöcke, a helyi vagány: – Mambó! – Szóljál má’ mutternak, dobjon le szotyira pénzt!”
Ahhoz, hogy igazán megérthessük a Likó-féle világábrázolás eredőit, keresve se találhatnánk hitelesebb forrást, mint szellemi mentorával, a József Attila-díjas íróval, Géczi Jánossal közösen jegyzett Bunkerrajzoló.
A gitárzenekarok mellett nyilvánvalóan a hazai hip-hop is kitermelte a maga zseniális dalszövegeit. A Bëlga a kétezres évek egyik legfontosabb, legegyedibb hazai produkciója volt, amely akkoriban úgy tartotta rajta ujját a mindennapi élet ütőerén, hogy közben sem magát, sem másokat nem vett túlságosan (vagy inkább egyáltalán) komolyan. Bauxit, Még5lövés és Tokyo (illetve kezdetben még DJ Titusz és Sickratman is) gyakorlatilag mindent és mindenkit megtalált néhány kedves (vagy kevésbé kedves) szóval.
A 2002-es bemutatkozás, a Majd megszokod minden idők egyik legjobb rap / hip-hop albuma, olyan örökérvényű megfejtésekkel, mint az Ovi, a Kalauz, vagy az azóta is aktuális és végtelenül pimasz Nemzeti hiphop. A két évvel későbbi Jön a Gólem! már egy fokkal popérzékenyebb és szövegét tekintve is simulékonyabb (értsd: kevésbé trágár) munka. A Hazakísérlek, az Az a baj és a Képviselő boogie mellett mindenképpen kiemelendő az album csúcsdala, a bő hat perces Királyok a házban, ami közérthetően (és ha úgy tetszik: zanzásítva) vezeti végig a tisztelt publikumot a magyar történelem szűk 1000 esztendején, Szent Istvántól IV. Károlyig. Ez már önmagában elég lehet egy kettesre a történelem érettségin.
„Két ifjú rokon, István és Koppány, az egyik darabokban a másik meg király. Híres-neves törvénykönyve dicsérte az eszét, Unokaöccsének meg kiszúratta a szemét. Ólom a fülbe, ez forró haver! Ez a szent király, aki a tízezresről figyel. I. László a csodatevő, Kunt kergető, lengyelt cselező, Csehet átverő, oroszt győző, Szintén szent király, ez mind-mind ő! Fehérváron eltemették, Nagyváradon észrevették. Csoda ez haver, nem esik meg mindenkivel. Nem a lábán ment oda, hidd el! A kőműves a Kelemen a könyves meg Kálmán. Tönkre tette életét egy furcsa női ármány. Béla sajnos Istvánt nem láthatta, 5 éves volt, mikor Kálmán megvakíttatta. Gertrúd merényletnek áldozata lett, Amíg András idegenben kereszténykedett. Aztán tatárjárás, muhi csata hirtelen. IV. Béla 1235-70 Batu kán apukája, Dzsingisz kán az meghalt. A Julianus barát meg a magyarokért szaladt. A király és Mária lánya Özvegy lett 20 évesen. Buzgó, vallásos aszkéta, Berakták szentnek, mint a rakéta. Egy-három-nulla-egy és András a pácban, Nincs utód, nincs több Árpád a házban.”
Nem csak a középiskolai töriórák jutottak alternatív oktatási segédanyaghoz. A kétezres években valószínűleg nem volt olyan friss jogsis, aki ne A gyaloglás vége című dalt rakta volna be az első önálló útján. Esetleg már a KRESZ-vizsgára való felkészülés alatt. A vezetés élményének tökéletes esszenciája, ahogy az a nagykönyvben meg van írva. “2001 a jogsim éve, a gyaloglás VÉGE” (a megfelelő évszám behelyettesítendő).
„Kocsiba be, ablakot le, könyököt ki, kettesbe be. Nagy király a hangerő, melletted a szőke nő. Túráztatom a gépet, a mutató kileng, most a világ összes útja a mienk. Csak annyit mondok, hogy megvan a 300 watt, a három pár hangfal, a levehető előlap. Megyünk a Lágymányosin százzal, Te szóljál már a gyereknek hogy nyitva van a kocsiajtó! – hé gyerek, nyitva van a jobb hátsó! – 1-es golf, 2-es golf, 3-as golf (ha) 4-es golf, érzed Na jól van, Budapesttől-Fűzfőig két kiló, Onnantól a parton végig gyökkettő, vagyis gettó. Bűbájos lányokat találunk a parton végig. Két hét alatt elérünk a keszthelyi révig. Széles a Chevy mint egy kombájn, élvezd a kabriót, feel the sunshine”
Ha már a legfontosabb hazai produkciók között említettük a Bëlgát, feltétlenül megéri végigböngészni azt a 303 magyar albumot is, amelyeket bizony kár volna kihagyni az életünkből. A Dömötör Endre által szerkesztett kötet nem hiányozhat egyetlen zenerajongó polcáról sem.
A cikksorozat első harmadát a modern magyar alternatív rock egyik ősforrássával zárjuk, amely több generációnyi tehetséget inspirált (és inspirál azóta is), elsődleges hivatkozási pontként megjelölve Lovasi Andrásékat. A Kispál és a Borz számára a kilencvenes évek a kreatív csúcspontot, a kétezresek pedig a szépen érés, majd a lassan kibontakozó búcsú időszakát jelentették (amit azért szerencsére ők sem vettek véresen komolyan). Hatásuk felbecsülhetetlen, nélkülük rengeteg – ma is aktív – zenekar szólna másképpen, ha egyáltalán.
Lovasi szövegei gyakran apróságokból, jelentéktelennek tűnő, mindennapi pillanatokból képesek ki- és betekintést nyújtani egyetemes érzésekbe. Márpedig az emlékeink megismételhetetlenségét jobbára épp ilyen nüanszok adják, nem? Épp mint a Csillag vagy Fecske soraiban.
„Nem jöttél túl korán De időm az volt Nagy komám lett És ültünk büfékben Várva reád Egymás hátát ütve Italokat küldve Múltját sem sejtő Kékruhás nőknek Maradj otthon, nézzél TV-t Töksötét vonatokat mutat minden csatorna Mennek utas nincs egy se Csak a büfékocsiban állnak Részegen, ketten amelyik rosszul van az vagyok én Kár, hogy most mutatnak az elébb még Istent dicsértem én”
De ugyanitt említhetnénk a jellemzően ironikus, mégis kifejezetten megható sorokat az ezredfordulón megjelent Velőrózsák című albumról is, amely zeneileg az ekkoriban csúcson lévő brit Radiohead-et is meg-megidézi.
„Nem figyeltem, bocs, pedig mentél TV, Épp’ az érzéstelenítős műsorod volt. Sok szép lány tapsolt, amíg betyárok dobálták A tágra nyílt emberszembe a port. Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad! Szeretem, ha visztek, mindegy is hová Egy vetélkedőben nyertem ezt az álmom. Még megy és lassan a többit is kitalálom. Csak hang legyen és fény, sok szép halott állat Mutassa neked, hogy mennyivel jobb nálad.”
Tekintve, hogy az életmű még korántsem teljes, egy Lovasi-összes jellegű átfogó gyűjtemény remélhetőleg még jó sokáig várat majd magára. Addig is, érjük be a Még nem összes-sel, így is bőven akad majd olvasnivaló.
A cikksorozat második részében a 2007-2013 között született ikonikus dalszövegekből válogatunk.
A kiemelt kép forrása: recorder.blog.hu
