J. K. Rowling A karácsonyi malac című új regénye nem csak a címe miatt esélyes erre a címre. Lebilincselő sztori, mély és bölcs tanulságok, megnyugtató, de nem szirupos befejezés: az írónő könyve profin és érzéssel megírt munka. Mesekönyv a javából.
„Rowling leplezetlenül merítve a nagy 19. századi történetmesélők hagyományából csodálatos, korunkba illő mesét írt, amely – híven a nagy elődök munkáihoz – egyszerre jár körül alapvető kérdéseket, miközben feloldozást is kínál.”
Ezekkel a szavakkal méltatja a New York Times kritikusa J. K. Rowling legújabb, több mint 30 országban egyszerre megjelentetett könyvét, A karácsonyi malacot. A szerző 2008 óta, a Harry Potter és a Halál Ereklyéi (a Potter-sorozat befejező kötete) óta nem jelentkezett új, gyerekeknek szóló regénnyel. Igaz, tavaly kijött az Ickabog, ám annak kéziratával már jóval korábban elkészült, csak a kiadása maradt a járványidőszakra. Rowling ezenkívül írt azóta krimiket (álnéven), valamint felnőtt olvasóknak szóló „nagyregényt a kisvárosról” (az Átmeneti üresedés is olvasható magyarul).
Ahogy a Harry Potternél, az írónő itt sem habos-babos történettel traktálja ifjú olvasóit (a könyvet 8-10 éves kortól ajánlják). A nyolcéves Jack életéből először eltűnik imádott édesapja, majd anyja új férjet talál magának. A kisfiú egyetlen támasza szeretett plüssmalaca, Püsmac. „Püsmac egy kis játék malac volt. Olyan anyagból készült, mint a puha törülközők. Apró műanyag bogyók töltötték meg a hasát, így jó móka volt dobálni őt. A puha csülkei pont akkorák voltak, hogy le lehetett törölni velük a könnyeket. A gazdája, Jack nagyon kicsi korában minden este Püsmac fülével a szájában aludt el” – olvassuk a regény első mondatait.
Püsmacot aztán karácsony este a fiú újdonsült „mostohanővére”, anyja új férjének lánya kidobja a kocsiból. Jack vigasztalhatatlan, az elnyűtt malac helyett kapott – sokkal szebb és vadonatúj – pótmalac sem enyhít bánatán. Még szerencse, hogy a karácsony a csodák ideje: a fiú új játéka, a karácsonyi malac – Kalac –, továbbá egy beszélő uzsonnásdoboz, a bátor iránytű, valamint a Remény nevű szárnyas lény társaságában elindul az Elveszettek Birodalmába, ahol a szörnyűséges játékpusztító, Veszejtő tartja fogva Püsmacot. Az idő szorít, mert ha éjfél előtt nem találják meg, egyikük sem jut többé haza.
Nem hangzik úgy, mint egy könnyed kis mese, ugye? Nem is az – ellenben, ha itt-ott félelmetes is, nem okoz szorongást. Rowling úgy képes bemutatni a jó és a rossz küzdelmét, a vakmerőséggel határos bátorság győzelmét, a győzelemmel sokszor óhatatlanul együtt járó veszteséget, hogy mindez a könyv utolsó oldalának elolvasása után is tartogat az olvasó számára gondolkodni valót. Többek között az önzetlenségről és az önfeláldozásról. (De csitt, még véletlenül sem akarjuk lelőni a poént!)
A könyv erénye az Elveszettek Birodalmának árnyalt, csöppet sem sablonos megálmodása is. Itt, akárcsak a valóságban, semmi sem fekete-fehér.
Az pedig, hogy olvasás közben oly élénken látjuk magunk előtt ezt a különös világot, nem kis részben a fordító, Tóth Tamás Boldizsár érdeme, aki kiválóan adja vissza Rowling szóleleményeit. Eleve remek a Veszejtő is, de nagyon jók az Elveszettek Birodalmának különféle helyei – Baj-Hogy-Nincs-Meg, Hiányoltak Hona, Szeretettek Szigete és a többi – is.
„Élvezetes és katartikus élmény volt megírni ezt a könyvet” – nyilatkozta Rowling A karácsonyi malacról. Érződik is minden során. A Harry Potter szerzőjének új könyve egyáltalán nem csak a címe miatt való a karácsonyfa alá.
Még több cikk a témában
A Harry Potter írója nem hazudtolja meg önmagát
Annak idején a saját gyerekeinek mesélte, most újra elővette: Rowling a koronavírus-járvány alatt „porolta le” egy régi történetét, amely immár kötetben is olvasható.
