Hun vagy, Attila? – Cserna-Szabó András legújabb regényéről

Cserna-Szabó András új regényének sztoriját maga a főszereplő, egy Zerkó nevű figura meséli el, akit egyetlen – és a könyvben rendre fontos szerephez jutó – testrészét leszámítva meglehetősen kis méretekkel látott el a sors. Az alcím elárulja, hogy elbeszélő-főhősünk idővel Attila hun király törpéje lesz, ám ezzel együtt sem kell tartanunk fordulatok és meglepetések hiányától.

Miután bejárjuk a mediterrán vidéket, sőt Zerkó azt is megjósolja, hogy Konstantinápoly még ezer évig létezni fog, Attila Tisza menti fatrónusánál kötünk ki. Ami Cserna szerint Zentesen állt, szerintem – aki ugyancsak a szőke folyó mellett nőttem föl – Zolnokon, de mindegy is, a lényeg, hogy Hunniában újabb kalamajkák, bonyodalmak és fordulatok kerekednek púpos dinnyénk körül. (Hogy miért így emlegetem, benne van a könyvben.) Nem beszélve az ivászatokról, a zabálásokról, és az altesti örömökről.

A történelembe visszatekintő regények esetében rendszeresen felmerülő kérdés a nyelvezet. Az eredetit az írásos források ismeretében se lehet teljesen rekonstruálni, nem is volna értelme, elvégre minél messzebb megyünk vissza az időben, annál nagyobb eséllyel és annál hamarabb dobná el az olvasó a könyvet. Az írók hasonmás változattal kísérleteznek, ami nyomokban tartalmazza a korabeli nyelv bizonyos fordulatait és rétegeit, és föl lehet rá húzni az adott korszak papírmasé változatát.

Cserna ezt a problémát elengedi azáltal, hogy mind a narrátor, mind a többi szereplő ugyanazt az enyhén szlengbe hajló, nagyon is mai nyelvet beszéli, amelyiket nagyjából bármelyikünk a hétköznapi társalgás során, időnként megtűzdelve négy- (vagy ki tudja, hány) betűs szavakkal. Ebbe a nyelvezetbe az olyan kifejezések is maguktól értetődően simulnak bele, hogy „se kép, se hang”, „exkluzív”, „falusi turizmus”, vagy „idegenvezető”. Nem beszélve a kiszólásként és összekacsintásként egyaránt értelmezhető kulturális mémekről – mint például amikor „Markianosz és hada Edessza felé kilovagolt Perzsiából”, meg hogy „fut Aetius, a gyáva”, és hát akik megpróbáltak megszökni Hunniából, azok mind „halálnak halálával haltak”.

Olvasható-e a Zerkó… esetleg kulcsregényként? Elvégre – amint arra Cserna is utalt egy interjúban – most is olyasféle apokaliptikus korszakhatáron bolyongunk, mint amilyenen a népek az V. század derekán.

Manapság sikk a Nyugat hanyatlását emlegetni, a Zerkó… regényidejében viszont a Nyugatrómai Birodalom ténylegesen a pusztulás jeleit mutatta, amihez más népekkel, például a vandálokkal egyetemben – akikkel Zerkónak ugyancsak akadt némi dolga – a keletről érkezett hunok is hozzátették a magukét. Közben küszöbön állt a Keletrómai Birodalom felemelkedése.

De más módon is érzékelhető a mával való párhuzam, lásd egyes erkölcsi és etikai normák hiányát, illetve a kapaszkodók keresését. Effélékben az ókor és a középkor határán élőknek éppúgy bőséggel volt részük, mint napjaink emberének. Zerkó meg is mondja a tutit, miszerint „Arany, arany, arany, mindenkit csakis ez érdekel. Az egész világnak erre áll fel. Az egész világ erre nedvesedik. Eszmék, vallások, morálok. Mind csak rizsa. Ha kicsit megkaparod, mögöttük rögtön ott az arany. Ez fix.”

Egy másik lehetséges kérdés, hogy olvasható-e a Zerkó… akár tisztelgéssel fűszerezett paródiaként is. Cserna könyve kiskamasz kori kedvencemet, A láthatatlan embert juttatta az eszembe. Ebben a regényben itt van Zerkó, Gárdonyinál ott van Zéta, akik mindketten egyes szám első személyben beszélik el, hogy miként jutottak el a hun király udvarába, és ott mi minden esett meg velük. Sőt nem csupán Priszkosz tűnik fel a Cserna-regényben, hanem egy cameo erejéig maga… de inkább nem spoilerezek.

Értelmezés ide vagy oda, a legjobb, ha hátradőlünk, és élvezzük ezt a fékezetlenül habzó regényt a szellemes és szórakoztató hangvételével,

az időnként filmszerű szkeccseivel, a szürreális mivoltukban is hús-vér figurákkal, na meg azzal a hatalmas tudással egyetemben, amelyet írója fölvonultat. Lenyűgöző, ahogy részletekbe menően megtudhatunk egy csomó dolgot az V. századi szokásokról, tárgyakról, fegyverekről, mítoszokról, filozófiáról, gondolkodásmódról, és még sok mindenről. Lehet kulcsregény, tisztelgő paródia, antik road movie, kinek a papné, kinek a paplan, az tuti, hogy hitelességéhez nem férhet kétség.

Cserna olyan mennyiségű és minőségű tudást mutat föl nemcsak a korabeli, hanem a mai világról is, hogy arra Zerkó is a kedvenc, noha hányatott sorsú testrészébe markolva azt mondaná, hogy „Ez már döfi!”. Ám bármennyire is nagydumás a kisöreg – a sztori elbeszélésekor már matuzsálemi korú –, ne gondoljuk, hogy csupa móka és kacagás ez a könyv. A groteszk humor mögött keserű bölcsességek és tanulságos igazságok húzódnak.

Az eredetileg a Könyvteraszon megjelent szöveg rövidített és átdolgozott változata.