A világ egyik legszebb (ha nem a legszebb) városa, „La Dominante, az érinthetetlen, a szűz, a „nászutas- város.” Írók, költők, alkotók örök ihletője, a „kegyenc”, a „tünékeny”, a város, ahol „aranymérgezést” kap a látogató. Három különböző hangvételű könyv kapcsán a Velence titok nyomába eredtünk.
„A házainkat megmutatjuk, a titkainkat megtartjuk.” – a tipikus velencei mentalitást remekül példázó mondat Bánki Éva útirajzából, a Telihold Velencében című könyvből való. A szerző egy kutatói ösztöndíjnak köszönhetően indul el a városba kislányával, ahol több hónapot töltenek el együtt. Velence a „La Dominante”, az „érinthetetlen”, a „nászutas- város” egy kislány és egy középkorú nő szemével.
A város nyújtotta élményanyagból született személyes hangvételű beszámolóban a Velencét jól ismerők is számos meglepő történettel és helyszínnel találkozhatnak.
Egy hosszabb velencei vakáció alatt sem jut el feltétlenül az ember például Velence munkástelepére vagy nem merül el Magyarország és Velence meglepő közös történelmében. Ahhoz pedig minden bizonnyal legalább hetekig vagy hónapokig a városban kell élni, hogy az ember egy napon eljusson egy olyan kórházba, ahová a helyiek járnak és a saját szemével győződhessen meg arról, hogy Velencében a kórházi büfé is rendkívül elegáns.
A könyvből hallottam először Portugália és Velence „fűszerháborújáról”, Genova és Velence viszályáról vagy a luxuslakásokban élő, magukra maradt idős asszonyokról. A könyv legnagyobb erénye talán az, hogy bátran húzza félre a függönyt a Velence díszletről, miközben a város múltjából, jelenéből, irodalomra gyakorolt hatásáról is gazdag tudást nyújt át az olvasónak.
„A vonaton még nem volt semmi baj. Velencében kezdődött, a sikátorokkal.” – az idézett mondatok már egy kedvelt hazai klasszikus első sorai. Szerb Antal regénye, az Utas és holdvilág 1937-ben jelent meg először.
Fokozza az élményt, ha az olvasó Velencében olvassa először vagy a városban olvassa újra a regényt.
„Mi volt ez a furcsa bűvölet és eksztázis, ami elfogta itt a sikátorok közt, miért érezte úgy magát, mint aki végre hazaérkezett?” A kérdést a regény főhőse, a 36 éves Mihály teszi föl akkor, amikor a nászútja első éjszakáján egyedül elkóborol, mert „meg kellett már egyszer nézni a sikátorokat éjszaka, ez hozzátartozik, más is úgy szokta.” Az Utas és holdvilág évtizedekkel a megjelenése után is töretlenül népszerű. A mulandósággal és a szabadság elvesztésének lehetőségével való szembenézés vagy önmagunk keresése valószínűleg minden korszakban ugyanazt hívja elő az olvasóból, mint ahogyan mindannyiunknak megvan a maga Ulpius-háza is.
Az Ősz Velencében című könyv, az olasz Andrea Di Robilant munkája azoknak fog igazán örömet okozni, akik szeretik Ernest Hemingway munkáit. A könyvben naplóbejegyzések, levelek, emlékiratok részletei szerepelnek, de a komoly kutatómunka eredményeképpen néhány fotó is bekerült a könyvbe, például arról, amikor Hemingway a Rialto piacon halat vásárol.
Az Ősz Velencében szerzője, Andrea Di Robilant újságíróként dolgozik, és bár Rómában él, fő kutatási területe Velence. A könyv alcíme Ernest Hemingway utolsó szerelme dokumentarista könyv, kulisszatitkokat tudunk meg belőle arról, miből inspirálódott, majd hogyan készült az Az öreg halász és a tenger és A folyón át a fák közé.
A könyvből valamennyire megismerhetjük Hemingway utolsó fiatal szerelmét, az író múzsáját, a velencei Adrianát, de a szerző a korabeli könyvkiadás, kritikaírás és kanonizálás műhelytitkairól is sokat megoszt az olvasóval.
„Az öreg halász és a tenger minden nehézség ellenére életének egy örömteli szakaszát foglalta magában, amikor hozzákezdett, Adriana még vele volt.” Adriana Ivancich, a fiatal velencei lány költő és illusztrátor, Hemingwaynek inspiráció és kamaszos hevületű szerelmének alanya.
A könyvben Hemingway és Adriana egymásnak írott üzeneteiből és Adriana visszaemlékezéseiből is válogat a szerző. Az eredeti dokumentumoknak köszönhetően betekintést nyerhetünk Hemingway alkotói hétköznapjaiba és magánéletébe, feleségének és ifjú szerelmének érzéseibe és gondolataiba is. „Nagyon is jól látta, hogy férje sokkal jobban tud dolgozni azóta, hogy Adriana mellette van, és bár bizonyára szenvedést okozott neki a tudat, hogy fiatal vetélytársnője olyan módon inspirálja Ernestet, amire ő sosem volt képes, vigyázott, nehogy megzavarja azt az állapotot, amely láthatóan jótékony hatással volt a férfira.”
