Az emlékezetes magyar dalszövegekből szemezgető cikktrilógiánk nyitányában olyan műveket mutattunk be az ezredforduló éveiből, amik nem csak a kollektív emlékezetünk részei, de alkalomadtán már érettségi feladatsoroké is. Hiszen jó popdalt írni művészet és komoly szellemi teljesítmény. Igazi kihívás, ami ideális esetben nem kizárólag zenei megvalósításában, de szövegét tekintve is kimagasló, elgondolkodtató. Három-négy percbe sűrített, dallammal és harmóniákkal kísért kinyilatkoztatások felelősségről és mértékről, kérdőjeles jövőről és lezárt múltról, felhőkről és vámpírokról. Háromrészes cikksorozatunkban az elmúlt 21 év hazai könnyűzenéjének legizgalmasabb dalszövegei közül válogatunk, ezúttal is sorrendiség és a teljesség igénye nélkül. | MÁSODIK RÉSZ, 2007-2013-IG
Kulturális értelemben is fontos mérföldkő volt az életemben az érettségi és az azt követő főiskolai évek. Ekkoriban kezdtem igazán falni a könyveket. Jellemzően azután, hogy nem volt többé olyan, hogy „kötelező olvasmány”. Nekem úgy egyszerűen sosem ment. Nem irigylem a tanárokat. Hogyan tehető vonzóvá az olvasás az alfa generáció számára két TikTok videó között? Erőltetéssel biztosan nem. Messzire vezető kérdés, aminek megválaszolására ez az írás nem vállalkozik, úgyhogy forduljunk is vissza.
Ebben az időszakban kezdett elmélyülni a zenerajongásom és valószínűleg ekkortájt tudatosult bennem először az az érzés, hogy sokkal több mindent szeretnék elolvasni, meghallgatni, megérteni és befogadni, mint amennyire fizikailag képes vagyok, vagy épp a szabadidőm engedi. Pedig akkoriban abból jóval több jutott. De 2007 nyara más szempontból is emlékezetes maradt.
A Magyar Rádió kettes csatornája, a Petőfi ugyanis – az addigi kínálatához és arculatához képest – 180 fokos fordulattal, no és persze továbbra is országos lefedettséggel nyitott új fejezetet a magyar könnyűzene életében.
Végre olyan zenekarok, előadók, dalok és stílusok jutottak el a hallgatókhoz, amelyek addig nem, vagy csak egy nagyon szűk réteg számára voltak elérhetőek, jellemzően lokális, jóval kisebb eléréssel rendelkező adókon. És hogy ez miért fontos? Egy alternatív, párhuzamosan létező zenei univerzum vált elérhetővé potenciálisan több millió hallgató számára, ahol az ún. underground lassan, de biztosan feljöhetett a homályos, dohos pincékből és elkezdhetett kopogtatni a fősodor ajtaján. Az MR2 Petőfi, illetve az év őszén, 2007 októberében elindult, magyar tartalmakat kínáló MTV (Music Television) popkulturális hatása és inkubátor szerepe mérhetővé, egyúttal megkérdőjelezhetetlenné vált, amiből rengeteg hazai produkció profitálhatott. Nélkülük talán a most következő dalokat sem ismernénk annyian.
A magyar földön hihetetlen népszerűségnek örvendő Dallas című amerikai sorozat ikonikus főszereplőjének, a Jockey Ewingot alakító színész neve ihlette Larry Hangman formáció 2010-ben jelentkezett első nagyobb visszhangot kiváltó dalaikkal, amiket a fent említett rádió zenei szerkesztői is heves rotációban pörgettek. Kánász Dusán és Tisch Bálint duója egy szintikkel alaposan kibélelt nagylemezzel (Sinus Pop, 2010) és reflektív, lényegretörő, mégis elgondolkodtató dalszövegekkel kedveztek azoknak, akik az alapvetően könnyedebb zenékre esküsznek, de nem bánják, ha a dallam mellett ütős mondatok is bent ragadnak az agytekervényekben. A Fogyasztó című kislemez szövege különösen emlékezetes és szüntelenül aktuális, pedig bő tíz éve talán egy fokkal kevésbé éreztük égetőnek a fenntarthatóság kérdését.
„Hajnalban újra, megint kávé vár, egy kicsit keserű, egy kicsit langyos már, Aztán ébren álmodva ülsz, de ne is gondolkozz, mert ha elmerülsz, rájössz, hogy néhány őrületes interakció helyett inkább élni volna jó! Ne analizálj, ha valami fáj, a napi sorozat majd megold mindent! Csak varázsolj nekünk média isten! Fogyasztónak lenni jó! Fogyasztónak lenni jó! Fogyasztó... Szabvány- és méretlejárat és kész, észre sem veszed, hogy milyen csodásan élsz! Újra, meg újra a pénztárnál állsz. Fizetsz a holnapért, de jól vigyázz! Mert nylon zacskókat viszel haza, benne instant életet halmaz ha kirakod, megsütöd, megeszed, élvezed. Micsoda pop az életed! Megveszed, eldobod, használod, elhagyod, amit akarsz, megkapod! Újra meg újra…”
Az egyértelmű, hogy Kánász Dusán szövegeit a mindennapok – olykor triviálisnak tűnő – élményei inspirálják. Annak viszont, hogy „kirakjuk, megsütjük, megesszük, élvezzük” végeredményben sajnos mi isszuk meg a levét. Pedig a lehetséges megoldásokért nem is kellene messzire mennünk, elég volna lenéznünk a tányérunkra. A miértekre és hogyanokra többek között Jonathan Safran Foer világított rá. Elszontyolodás esetére pedig még mindig ott vannak Varró Dániel szívmelengető kötetei, például ez. A duó másik felét adó Tisch Bálint ugyanis az ő verse hatására ragadott ecsetet (ha nem is tollat), hidat képezve kortárs irodalom és képzőművészet között. Végzett festőművész lévén, Bárdosi Katinkával együtt, Flash Art Project néven, Varró Eszedbe jut, hogy eszedbe ne jusson című szonettjéből készítettek saját jogon is érvényes képzőművészeti alkotásokat, amelyeket egy kiállítás keretén belül mutattak be az érdeklődőknek még 2011-ben.
Kardos-Horváth János és a Kaukázus remek példája annak, amikor egy – a szó legpozitívabb értelmében vett underground – vidéki zenekart keblére ölel a fősodor, hogy aztán generációjuk „Kispáljának” kiálthassák ki őket. Cikksorozatunk első részében már megállapítottuk, hogy Lovasi Andrásék hatását felesleges bárkinek is megkérdőjelezni, hiszen nélkülük rengeteg zenekar szólna másképpen, ha egyáltalán. Különösen igaz ez azokra, akik 2007 után kerültek reflektorfénybe.
Sőt, a tatabányai zenekar (a közelgő korszellemre alaposan ráérezve) már 2004-es bemutatkozó albumával meglépte azt, amitől az akkori zeneipar még írtózott: elkészült anyagaikat online szabadon elérhetővé tették.
Az olyan slágerek, mint a Szalai Éva, a Teszkó, vagy a Tartós béke a kétezres évek végére az egyik legkeresettebb produkcióvá tették Kardos-Horváthékat, évi 120 koncerttel a naptárukban. A szövegírói feladatokat is ellátó frontember sosem kertel, ha politikáról, környezetvédelemről, klímaszorongásról vagy éppen teljesen mindennapos életérzésekről, jelenségekről ír. Ugyanakkor még a legkeményebb sorokban is ott lapul a humor csírája, legalább egy kicsavart rím erejéig.
„Képzeljétek a norvég honlapokon terjed a hír hogy visszaütött a pofon. Megjött a régen várt tavasz kezdődhet egy még újabb szakasz. Sok gyerek és a vásárló tömeg nézi hogy ez mégis hogy lehet. Áttört a víz a gátakon áttört a homokzsákokon! Hogyha nem baj én is megpróbálom, van célom és van irányom, Van más, van alternatíva, mielőtt bekrakkol a klíma. Mindig megújítom magam, bennem napenergia van, Nem lépünk Isten helyére, egy a jelszó: Tartós béke. Élőlény, nem az élő lényeg vagyok, tudtommal a Földre én is csak becsekkolok Pörögni egyet a felfordulásba' Izgulni, ne legyek bálna Japánba'. A fuldokló autó még dudál, menne még De nincsen már tovább. Áttörte a víz a gátakat De Pécs befogadja a szörfdeszkásokat. Hogyha nem baj én is megpróbálom, van célom és van irányom, Van más, van alternatíva, mielőtt bekrakkol a klíma. Mindig megújítom magam, bennem napenergia van, Nem lépünk Isten helyére, egy a jelszó: Tartós béke. Hogyha nem baj én is megpróbálom, van célom és van irányom, Van más, van alternatíva, mielőtt bekrakkol a klíma. Mindig megújítom magam, bennem napenergia van, Nem lépünk Isten helyére, egy a jelszó: Tartós béke.”
A felvázolt dilemma ugyanaz, mint a Larry Hagman Fogyasztó című dalában. Fenntarthatatlanság, felelőtlen túlfogyasztás és egy globális kataklizma folyton növekvő árnya. Ám míg előbbiben pusztán a saját gondolatainkban jelentkeznek a tünetek (amiken instant örömöket nyújtó tárgyakkal, illetve virtuális terek segítségével próbálunk úrrá lenni), addig a Kaukázus filmjelenetszerűen mutatja meg a várható következmények fizikai megtestesüléseit. Igaz, mindezt épp csak annyira komoran, amennyire az egy popdalban még elfér. De hogy Kardos-Horváth János fejében mi minden kavarog még, arról inkább olvassuk őt magát.
Jól is tesszük, ha újra megtaláljuk a saját, tartós lelki békénket, ugyanis az Isten Háta Mögött dalai és azok szövegei maximum annyiban hasonlítanak a teljesen más ligában játszó előbbi zenekarokra, hogy ezeket is erejük teljében lévő, kreatív, fiatal férfiak írták. Az ezredforduló környékén alakult fővárosi zenekar a kétezres évek végére a hazai metál színtér egyik legjelentősebb produkciójává érett. Nem véletlenül. A 2008-ban megjelent 64 perces csúcsmű (A kényelmetlen lemez) szinte minden téren mást kínál, mint amit egy gyanútlan érdeklődő várna.
Felejtsük is el a verze-refrén-verze típusú dalszerkezetet vagy a könnyen dekódolható szövegeket, mert ilyeneket itt hiába is keresnénk. Az elhangzó szavakért felelős Pálinkás Tamás énekes-gitáros már-már ijesztően nyakatekert sorai mégis úgy idomulnak a legváratlanabbkor érkező tempóváltásokhoz, mintha legalábbis univerzális popzenei sztenderdek volnának. Ha már popzene: az albumra még egy ún. sláger is felfért. A Jósolni bélből meglepően könnyen befogadható, sőt, kifejezetten kellemes, fülbemászó refrénjével még az MR2 Petőfi kínálatában is helyet kapott annak idején. Bár a mintegy hat perces opusz utolsó harmadára azért itt is szakadni kezdenek a húrok és a hangszálak.
„Ha körbeültetném a szemeim árkát, csaknem elfelejthetném, amit ő is csak sejt. De ez a szétszakadt szemhéj segít, hogy beláss, be a szemeim árkán túl, ahol én úr volnék, aki zaboláz. Mondj igent, vagy fordítsd ide a haladást, hisz ugyanoda tartunk, ahol ez a tartás már nem elég. Hova tűnik el már, s mire lesz mentség ez a félig rágottság? Fáj a jutalom, fáj, ha harapom, fáj, ha igazán rajtamaradok, fáj, ha feled és fáj, ha terel és fáj, ha mindenki ugyanazt mondja: ‘Szólj, ha neked is vájja szemeid és fáj, ha odakintről se szólnak’ Pedig a feledés adta terelés tett vele ugyanolyanná. Kinyit a hastájon át, hiszen ideje jósolni bélből, s ha az igazamat mondaná, akkor sem tennék mást meg igazán fejedelemmé.”
Pálinkás szemmel láthatóan irodalmi igényességgel megírt szövegeinek nem célja az azonnali megfeleltethetőség vagy értelmezhetőség. Olyannyira nem, hogy a legtöbbször a zenekar tagjai is kíváncsian érdeklődtek a frontember sorai mögött megbújó megfejtések iránt. Egy – a lemez megjelenésének tizedik évfordulóján készült – interjúban Pálinkás így fogalmazott: „Nagyon élveztük, hogy olyan témák jönnek, amiket senki nem fog érteni, sem szövegileg, de zeneileg sem. Tudtuk, hogy működik a dolog, de arra azért nem számítottunk, hogy ennyire menni fog az embereknél.”
Ha nem félünk a kihívásoktól és szeretjük, amikor az író által adagolt szavak, mondatok és gondolatok sokkal gyorsabb iramban pörögnek, minthogy azokat elsőre felfoghatnánk, tessék egy próbát tenni az utóbbi évek egyik legfontosabb regényével, David Foster Wallace főművével, a Végtelen tréfával.
„Magyarország Liverpoolja”, Pécs afféle könnyűzenei exportőr szerepet játszik a hazai könnyűzenében. Vagy egy tucat zenekar tett már szert kisebb-nagyobb hírnévre a baranyai megyeszékhelyről indulva.
A kétezres évek második felére, az ugyancsak innen elstartoló 30Y-t a legmenőbb alter-rock formációk között tartották számon, nem kis részben a 2006-ban megjelent, áttörést jelentő Csészényi tér című nagylemez miatt. Beck Zoli energikus frontember, remek dalszerző, aki – főleg a későbbi anyagokon – érzékeny, kifinomult szövegíróvá is vált (és nem mellesleg magazinunkban is rendszeresen publikál).
Különösen tetten érhető mindez a zenekar negyedik, szimplán csak No. 4-re keresztelt kiadványán. Az anyagot a korábbiaknál átgondoltabb, gazdagabb, olykor kifejezetten szokatlan hangszerelés, a szövegeket pedig kedves játékosság és egészséges melankólia jellemzi, aminek megjelenését alaposan beárnyékolta a 30Y hatodik tagjaként tekintett hangmérnök, Bóra Dávid tragikusan korai halála. Ennek a keserédes, se nem vidám, se nem túl komor hangulatnak egy emblematikus lenyomata a Felhő című dal, amelyben a nüansznyi részletekre ugyanannyira érdemes fülelni, mint a valóban felhőként lebegő dallamra. „Beszéljenek tücskök, együtt hallgassuk csak” – énekli Beck, míg a háttérvokál máris tücsökciripelést imitál.
„Hajadba szél akadt, fogd össze most már Levél nem repül, hogyha rátapostál Sarak vannak akkor is, ha eső volt tegnap Ha az egyik megfog, a másik elhagy Felhő vagy te, olyan felhőbb, mint a felhő Gyerek vagy te, olyan, aki mikor felnő Tudja, kire hasonlít, azért is tagadja Minden mérge elszállt, maradt a haragja (minden mérge elszállt...) Beszéljenek tücskök, együtt hallgassuk csak Hallgassuk el azt, hogy milyen lesz majd holnap Hogy a tücskök helyett ajtócsapkodások Félrevert harangok, miegymások Ne ülj most le mellém, menjél más vonattal Keress másik várost, és a nagy csomaggal Amit a szívedből a hátizsákba raktál Húst vigyél az útra – nem kell, mondom. Hagyjál! Borítsd el a napot Árnyékot vetek rá, hozzál le csillagot Borítsd el a napot Árnyékot vetek rá, hozzál le csillagot Tudod mit? Teszek rá! Vess tökmagot elé, ő meg csillagot talál, a héja vagyok én Vess tökmagot elé, ő meg csillagot talál, a fénye vagyok én”
A 30Y-t látni kell. Élőben. Mert bár a dal ugyanaz marad, a színpadon összpontosuló energiák sokszor teljesen új magasságokba emelik a közben szépen érő klasszikusokat. Ezeket a megismételhetetlen pillanatokat, életképeket gyűjtötte egybe az Ipszilon címre keresztelt kiadvány, ami – saját elmondásuk szerint „fotóalbum, interjúkötet, füveskönyv, turnénapló, önvallomás és korlenyomat egyben”. Az erősen limitált példányszámban megjelent kötet jelen pillanatban a „Szent Grál” kategóriában keresendő, ugyanis már a második kiadást is elkapkodták. Az utánnyomás megérkeztéig hallgassuk kedvünkre a Beck Zoli és Háy János író közös beszélgetéseit tartalmazó hangoskönyvet. Nem fogunk csalódni.
Az Akkezdet Phiai esetében is maximum csak amiatt lehet okunk panaszra, mert a duó mindössze két hivatalos nagylemezt jelentetett meg mintegy húsz évet felölelő pályafutásuk alatt. Igaz, a 2003-as Akkezdet, valamint a hét évvel később kiadott dupla album, a Kottazűr így is bőven elegendőek voltak ahhoz, hogy mind a kritikusok, mind a szakma egyetemes elismerését élvezzék a mai napig (pedig 2019 újév napján váratlanul bejelentették feloszlásukat).
Debütálásuk ráadásul az első magyar hiphop kiadvány, ami szövegkönyvvel jelent meg és ami azóta nem csak a kortárs magyar kultúra része, hanem olykor érettségi tétel is.
Saiidot (Süveg Márk) és Újoncot (Závada Péter) tehetségüket és kreativitásukat tekintve a legfontosabb modern költők között illik említeni. Závada verseit már több nyelvre lefordították, ráadásul klasszikus irodalmi körökben is sorra nyeri díjait és elismeréseit. A Kottazűr album címadó dala klasszikus példája annak a kompromisszummentes, szűretlen és mégis patikamérlegen mért, költői szófolyamnak, amit lehengerlően erőlködésmentesen űzött ez a két zenebuddhista.
„Egyedül, ha nincs más, Karády jó, ha nem Akkezdetet játssza épp a táskarádió! Kezembe nem nyomott még bankót az Úr, de szól a Kottazűr és engem megvár Cote d’Azur (Újonc) Ez egy hírekkel, bemondónőkkel teli táska a túlsó végen Európa vár a kapcsolásra Szegfűit szórja szét a forró nyáklapra egy élőben sugárzott SZOT anyák napja Nézlek, míg egy ultrarövid hullámú kalózig az ütött-kopott tuner-en figyelmed elhajózik Leképezi az étert, ha olykor megrándul remegő arcizmod szolgál membránul ősz van a rádióban, és lágy avarsercegés ez most az adásszünet, vagy csak a hertz kevés? a rádióban tél lesz, ne félj, biztos van gomb benned is, hogy a búra a szíved finomhangold! Egyedül, ha nincs más, Karády jó, ha nem Akkezdetet játssza épp a táskarádió! Kezembe nem nyomott még bankót az Úr, de szól a Kottazűr és engem megvár Cote d’Azur (Saiid) Emlékszem, mikor én még kiskölök voltunk, sulirádióban alles in ordnung, alles Klári, a zenét várni volt csak dolgunk, de már akkor sem számított a fórum semmit sem! Azért jöttem, hogy a szerkesztőnek segítsek, hogy a kölköknek valami elképesztőt terítsen, a kereskedelemben nem nagyon van becsület, az igazgatóság kb mint a tantestület. Ők is bánják, hogy ezt-azt később tettek, mennek a percek, amiket nektek kicsengettek! Újnak hitt megmondók meg zöldülnek, megkékülnek, pedig az előző adótól lelépettekre épülnek! Jó lesz 2 szezon, de elkapja a gépezet, lesi a szép hasznot - alig akad zeneélvezet. A te lelked Bárány és Jován, az enyém bárány, és jól van, a lemezlovas lován nem tudja már, hogy hol van, csak üvölt, hogy: dobáld itt a két kezed! „ki vagy rúgva, hogyha ezt a zenét beteszed” szavak szállnak, mint a repeszek, de éljenek a csibészek! Esküszöm, hogy ezt az egyet beleszerkesztem, és nem rúghattok ki engem, mert kilépek! Egyedül, ha nincs más, Karády jó, ha nem Akkezdetet játssza épp a táskarádió! Kezembe nem nyomott még bankót az Úr, de szól a Kottazűr és engem megvár Cote d’Azur”
Ennek viszont már több mint tíz éve. És bár a zene természetesen nem tűnt el sem Saiid, sem Újonc életéből, Závada az utóbbi évtizedet már főleg az irodalom és a színház bűvkörében töltötte, sikerrel. Idén megjelent Gondoskodás című legújabb kötetében – Kerber Balázs költő, műfordító szavait idézve „különös sétát tehetünk az urbánus közegekből és a tág bioszférából felépített költői világban, ahol kafkai szimbólumok elevenednek meg újra, és a történelem romjai, mint fenyegető allegóriák, magasodnak.” Tartsunk hát vele!
Ha már színház: Péterfy Borit sem igen kell bemutatni senkinek, hiszen több mint két évtizede egyensúlyozik a színpad, a kamerák és a mikrofon között. Utóbbit az Amorf Ördögök tagjaként ragadott először, 1999-es csatlakozásával. Péterfy tipikusan az a fajta előadó, akinek szuggesztív színpadi jelenléte minden szempárt magára szegez. Mintha minden szónak, minden mondatnak, minden mozdulatnak súlya volna. A nevével fémjelzett Love Band az Amörf Ördögök 2007-es felbomlását követően született, továbbra is Tövisházi Ambrus és Tariska Szabolcs kreatív vezetése mellett. A címnélküli debütálás tökéletes időzítéssel, 2007 októberében jelent meg, alig néhány hónappal a megújult Petőfi indulása után, amely (megérdemelten) rögtön kiemelt helyet biztosított az olyan kiváló slágereknek, mint a Hajolj bele a hajamba, a Hello modern dizájn, vagy a szövegét tekintve is emlékezetes Vámpír.
“Egy kocsi dudál Lefékez, beszállok Mire várunk most? Nem tudod, meglátod A combom simogatva kér, Azt az egyet szeretném, Hogy levedd már a gyűrött kabátod Hova harapok most beléd titokban? Meleg vér folyik lassan a nyakadra Mert nincs ma más, csak vérszívás Semmi csábítás Mert úgysem kell Belőled más Előző életemben denevér voltam Nappal aludtam, éjjel éltem én Vakon repültem, de Rád találtam Megharaplak, mert a véred az enyém Hova harapok most beléd titokban? Meleg vér folyik lassan a nyakadra Mert nincs ma más, csak vérszívás Semmi csábítás Mert úgysem kell Belőled más Előző életemben…”
Péterfy a független, vagány, erős nő archetípusa, akivel lehet ugyan packázni, csak nem érdemes, mert viszonzásul ott csap le, ahol épp a legjobban fáj. Az egészséges adagnyi szarkazmus és sötét humor mögött viszont végig ott figyel egy magabiztos, kreatív, mosolygós, ezer fokon izzó nő, akinek hangján ezek a klasszikussá vált sorok úgy szólalnak meg, hogy a fal adja a másikat. Bori egyébként egy interjúban megemlítette, hogy rajong Nick Cave munkásságáért, akiről régóta tudni lehet, hogy otthonosan mozog a különféle művészeti ágakban, legyen szó versekről, forgatókönyvekről, színészetről és természetesen regényírásról. A Bunny Munro halála ráadásul magyarul is megjelent.
A cikk elején említett Kardos-Horváth János nevéhez egyébként egy másik hazai formáció megalapítása is köthető, ugyanis még 2004-ben, Fodor Máriusszal karöltve született meg a Magashegyi Underground, amely végül a Megasztár harmadik évadában feltűnt Bocskor Bíborka csatlakozásával nyerte el véglegesnek mondható formáját (a kisebb-nagyobb szünetek ellenére). A magyar popszakmában megkerülhetetlen „amorf ördög”, az ugyancsak korábban említett Tariska Szabolcs vállalta a zenekar első nagylemezének (Ezer erdő, 2010) szövegeinek megírását. Többek között a rá jellemző játékos, könnyed, és nemritkán tűéles megállapítások tették a Metróhuzatot a 2010-es esztendő egyik legfontosabb dalává, amiben a metró egy ócska hangszer, amin rövidebb-hosszabb ideig mindannyian ugyanazt a monoton hangot játsszuk, napról napra, oda és vissza.
“Mindenki siet, Mindenki megy. Mindenki senkije Mindenkinek. Robog a metró, A penetra nem retró. A néma tömeg Falhideg. Nekilódul A semminek. Van az úgy, hogy Mindenki elfogy. Fekete lyukba húz a vonat. A föld alatt metróhuzat van. Végigmérnek szemsugár-fények. Elkapok egyet – pont a tiédet-, Visszanézek, úgy érzem, Itt ér véget az eddigi élet Tesz-vesz a kezem, Üres a fej. Naponta így megy. Valamivel Telik az idő, Szakad a konfetti-eső. Köhög a koszos Utca-mély. Erre járok Gyakran én. Poros a földgömb, Lassacskán szétjön.”
A zenekar irodalmi kötődése egyébként relatíve jól ismert, gondoljunk csak a korai évek megzenésített Parti Nagy, Závada szövegeire, vagy legutóbbi, 2020-as nagylemezükre (Titkos életem, 2020) amelynek minden dala Tóth Krisztina verseire íródott. Az írónő egyébként éppen 25 éve jelentette meg első kötetét. Legújabb munkája, a Pillanatragasztó, ennek apropóján ugyanennyi történetet kínál az őt már jól ismerő, illetve a műveivel még csak most ismerkedő olvasóknak.
A cikksorozat harmadik, befejező részében 2014-től napjainkig megjelent dalok emlékezetes szövegeiből válogatunk.
Nyitókép forrása: Akkezdet Phiai / Facebook
