Amikor 2017-ben megjelent az Utazás Dínómdánomba, a Zabaszauruszok-sorozat kezdő kötete, talán maga a szerző, M. Kácsor Zoltán sem hitte, hogy négy év múlva, 2021-ben már az ötödik rész kerül a boltokba (a hatodik pedig javában készül, és még idén kézbe vehetik az olvasók).
De mi lehet a titka Rilexnek, a világ legbékésebb tirexének, Kunyinak, a Rilex szájában lakó pimasz keselyűnek és Barmolnak, a picit suta raptornak? Meg persze a mindig körülöttük repkedő, kellemetlenkedő varjúnak, Kárónak? Hogy Leiszút Feliszútról, a selypítő sárkányról ne is beszéljünk?
Nos, a Kácsor-féle kalandfolyam egyik fő erénye éppen ebben a szerethető és egyéni figurákban rejlik. A három jó haver, Rolex, Kunyi és Barmol a legsúlyosabb helyzeteken is átverekszi magát, és eközben mindenféle didaktikusságot mellőzve „tanítják” az ifjú olvasókat a barátság fontosságára. Ráadásul csöppet sem sematikusak: M. Kácsor amellett, hogy szerethető szereplőket gyúr belőlük, rendszeresen ki is kacsint az olvasóra.
„Egyszerre hangos csattanás hallatszott a tirex orrának irányából. Szerencsére nem egy gigantikus pattanás fakadt ki, hanem Kunyi, a keselyű csapott a homlokára kínjában” – olvassuk egy helyen, máskor meg keselyűnk mohósága és vajas-lekváros kenyerek iránti rajongása, vagy éppen Barmol bumfordisága húzza alá a szereplők esendőségét – egyben mind rokonszenvesebbé is téve őket.
Szerzőnk klasszikus toposzokkal (barátság, bátorság, őszinteség, a jó és a gonosz harca stb.) dolgozik – de ez nem baj, a (gyerek)irodalomban nem kell, nem is lehet feltalálni a spanyolviaszt, a jó írókat épp az jellemzi, ha bizonyos ősi és állandó motívumokat izgalmasan, élményszerűen, érvényes történetbe ágyazva képesek az olvasó elé tárni.
Márpedig M. Kácsor Zoltán a Zabaszauruszok-sorozatban ezt teszi. Hősei újabb és újabb, elsőre képtelennek és megoldhatatlannak tűnő kalandokba keverednek, hogy aztán gógyijukra, lélekjelenlétükre, és persze némi szerencsére támaszkodva kievickéljenek a leglehetetlenebb helyzetekből is. A Százfok-öböl rémében Rilex, Kunyi és Barmol a Végtelen-síkságon bolyong; ez – nevéhez híven – olyan hely, ahonnan földi halandónak csak ritkán sikerül kikeverednie. Nekik persze igen, hogy elérjenek Valamiderengbe, a bölcsek falujába. Itt várnak tanácsokat arra nézve, hogyan csendesíthetnék le a Csendetlen-óceánt. Hogy ez miért fontos? Azért, mert jó barátjuk, Leiszút Feliszút csak így térhet vissza a sárkányok közé.
„Micsoda komor idők járnak! – sóhajtott hatalmasat a tirex. – Szutykoskát elrabolták tőlünk a gonosz testvérei, és még az a mihaszna Káró is itt hagyott bennünket. Ismét csak hármasban maradtunk, barátaim” – fakad ki Rilex a könyv elején, amikor konstatálja, hogy a Végtelen-síkságon megint csak magukra számíthatnak. Mire Kunyi így nyugtatja jó barátját:
„Kár ezen keseregni, Rilex! Mert egyrészt tök jók vagyunk mi így hárman, másrészt meg te magad ismertetted nemrég a tervet, ami minden gondunkat megoldhatja. Először elcaplatunk Valamiderengbe, a bölcsek falujába, és megtudjuk a Csendetlen-óceán lecsendesítésének a titkát. Ezután Feliszút Leiszút teljesítheti a lehetetlen küldetését…”
M. Kácsor Zoltán dinóuniverzuma sűrű világ, tele kalanddal, fordulattal, meglepő csavarral. „A gyerekeket leginkább azért csodálom, mert őket szó nélkül beengedik Meseországba” – vallja az író. Úgy tűnik, ebbe a világba neki is bejárása van, és szerencsére olvasóit is viszi magával.