Az írek álmodoznak, mesélnek, írnak, és elvisznek minket varázslatos szülőföldjükre. Az írek hagyományosan az angol nyelv mestereinek számítanak, nem véletlenül adtak annyi Nobel-díjas írót a világnak. Dublinban járva órákon keresztül bámészkodtam a könyvesboltokban, ahol külön polcokat szentelnek a hazai műveknek. Ily módon több, számomra addig ismeretlen szerzőt fedezhettem fel, de a szigetország írói közül jó néhányan világszerte a bestseller listák rendszeres szereplői.

Cecelia Ahern: Lantmadár

Közéjük tartozik Cecelia Ahern, akinek szintén jókora adag jutott az írek közmondásosan élénk fantáziájából és mesélőkedvéből. Olyannyira, hogy amikor egy alkalommal az akkor még a köztársaság miniszterelnöki székében ülő édesapját bizonyos tények elferdítésén kapták rajta, a helyi sajtó úgy fogalmazott: most már tudják, kitől örökölte Cecelia a fikció iránti érzékét. Ez az irigylésre méltó képzelőerő teremtette meg ennek a regénynek a hősnőjét is, a vadregényes ír természetben felnőtt fiatal lányét, aki ugyanolyan tökéletesen tud utánozni bármilyen hangot, mint a címadó ausztrál madár.

A képen Cecilia Ahern a Lantmadár című könyv szerzője.
Forrás: mokingbarrels.blog.hu

Laura úgy töltötte élete első huszonhat évét, hogy a létezéséről a legközelebbi családtagjain kívül senki nem tud. Titokban fogant, titokban született, nincs anyakönyvi kivonata, iskolai bizonyítványa, útlevele, nincs lakása, munkája, fizetése, semmi nyoma annak, hogy él. Mintha a távoli Cork megye állatvilágának lenne az egyik kedves, ártalmatlan és szeretetre méltó tagja. Aztán egy szép napon feltűnik a környéken egy dokumentumfilmes csapat, felfedezik a lányt, és mire Laura kettőt pisloghatna, Lantmadár néven máris Dublinban találja magát, egy tévés tehetségkutató műsorban. Még kettőt pislog, és máris ő az új szenzáció, akinek a nyomában ott liheg az egész bulvársajtó.

A két eltérő világ hangos csattanással csapódik egymásnak, és ahogyan ezt sejteni lehet, Laura áldozatul esik ennek az összeütközésnek. De mivel ez egy szívmelengető romantikus regény, szerencsére ott áll mellette a jó fej Solomon, és kimenti őt a roncsok közül.

A szereplők közül számomra a legellenszenvesebb kétségkívül a dokumentumfilmes lány, Bo, aki a díj- és pénzeső reményében tankként gázol keresztül mindenen és mindenkin. A legrokonszenvesebb meg nem a főszereplő, hanem az az idős hegyi pásztor ikerpár, akik az egész életüket kettesben töltötték egy Isten háta mögötti tanyán, és akiknek a története a róluk készült film nyomán mozgásba lendíti a cselekményt. A leghangulatosabbak pedig a corki erdőkben játszódó jelenetek, amelyeket olvasva filmszerű részletgazdagsággal rajzolódik elénk ez a távoli, misztikus táj.

Lucy Foley: A vendéglista

Hasonlóan távoli és misztikus ír tájon játszódik ez a regény is, csak nem lent délen, Corkban, hanem a nyugati parton, az Atlanti-óceánban álló magányos szigeten. Erről a vidékről tudni kell, hogy folyton fúj a szél, de úgy, hogy lesodorja az ember fejét, és folyton esik az eső. A szárazföldön is, hát még egy szigeten. Egy magyar ismerősöm azért költözött haza Limerickből, mert megőrjítette, hogy minden áldott reggel bőrig ázik azon a rövidke úton, amíg a házuk ajtajától eljut a kertben parkoló autóig.

Az íreket ez láthatólag nem zavarja, mint az egyikük vigyorogva felvilágosított, az eső kizárólag a turistákra esik – magyarán a helybelieknek már fel sem tűnik. Nyilván ez a helyes hozzáállás, mert az időjáráson úgysem tudunk változtatni, a vidék meg amúgy lélegzetelállítóan szép: a hatalmas sziklák, a mélyben csapkodó sötétkék hullámok, az esőfelhők elvonultával az égre rajzolódó szivárvány különös hangulatot teremtenek, mintha valóban a világ végén járnánk.

A képen Lucy Foley Vendéglista című krimije.
Forrás: Édeskiskönyvkritikák, edeskisonyvkritikak.hu

Itt rendez hét országra szóló lagzit a főszereplő pár, két menő londoni fiatal, és ahogy gyülekeznek a meghívottak, úgy válik egyre nyomasztóbbá a hangulat. Végül vihar csap le a szigetre, kialszik a villany, összeomlik a sátor, és néhány balszerencsés vendég beleboltik egy hullába.

Az eseményeket felváltva ismerjük meg az egyes szereplők elbeszéléséből, így hamarosan kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszik, és mindenkinek megvannak a maga rejtgetnivalói. Bevallom, ennyi kiállhatatlan szereplőt egy rakáson ritkán látok, főként az áldozatról támadt egykettőre az a benyomásom, hogy megérdemli a sorsát. De a többiek is mind hazudnak, csalnak, piszkos húzásokkal jutnak előnyhöz, nagy előszeretett aláznak meg másokat, még ha annyira nem is aljasok, mint a holttest volt élő korában.

Az ötlet, hogy a gyilkosságot egy vihar miatt megközelíthetetlenné vált szigeten kövessék el, Agatha Christie klasszikusát idézi, itt azonban a meghívottak nem bűnösök, hanem sorra bizonyosodik be róluk, hogy volt okuk az áldozat halálát kívánni. Egy krimibe nyilván nem elég egyetlen gyanúsított, de egy idő után már hiteltelennek éreztem, hogy az összes jelenlevő életét ugyanaz az ember tette tönkre. Ez a megoldás viszont tagadhatatlanul végig fenntartja a feszültséget, és végül is mi más egy bűnügyi regény feladata?

Nagy civilizációk – Kelták és vikingek

Szerb Antal óta tudjuk, a kelták alapvonása a lázadás a tények zsarnoksága ellen. Hogy ezt maguk az írek is így vélik-e, nem tudom, de történelmük tagadhatatlanul számos példát kínál arra, hogy hajlamosak voltak a maguk feje után menni, nem sokat törődve a következményekkel.

Az ír sziget első lakói kőkorszaki törzsek voltak, akik úgy nyolcezer évvel időszámításunk kezdete előtt érkeztek ide, részben a tengeren át, fából készült csónakokon, részben gyalog a Skóciát a szigettel összekötő, azóta víz alá került szárazföldi hidakon. Őket követték a Brit szigetekről útnak indult újkőkori földművesek, majd i. e. 500 körül a kelták. Az ő idejükben, az 5. században jelent meg itt először a kereszténység, virágzó kolostori kultúrát teremtve, hogy néhány száz évvel később áldozatául essen a viking támadásoknak.

A képen a Nagy civilizációk - Kelták és vikingek című könyv.
Fotó: Mörk Leonóra

Írországban járva lépten-nyomon találkozhatunk ennek a két népnek a nyomaival. Így például a jellegzetes kelta kereszttel, amelyen a kereszt két szárát egy kör veszi körül, többek között Glendalough-ban, nem messze Dublintól, ahol a mai napig állnak a 6. században alapított kolostor maradványai. Egész Európában párját ritkító kelta művészeti gyűjteményt csodálhatunk meg a Rock of Cashel területén is. Ez utóbbi kőkeresztjein a szakértők a viking kultúra befolyását is felfedezik.

A vikingek ugyanis, bár kétségkívül az vonzotta őket Írországba, hogy megszerezhessék az ottani gazdag kolostorok kincseit, nem pusztán kegyetlen harcosok és rablók voltak. Idővel letelepedtek a szigeten, szövetséget kötöttek az ottani uralkodókkal, kereskedelmi útvonalakat alakítottak ki, és fontos szereplőivé váltak az ír történelemnek. A 914-es esztendőben a Skandináviából érkező támadók egyik nagy flottája azon a helyen ért partot, ahol ma Waterford városa áll. Az ő nyomukba szegődhetünk a Waterford Viking Háromszög múzeumaiban.

A Kelták és vikingek alapvetően gyerekeknek szól, őket ismerteti meg a két nép történelmével, felemelkedésükkel és bukásukkal, kultúrájuk és szokásaik hasonlóságaival és különbségeivel.

Láthatják a fegyvereiket és az ékszereiket, ránk marad ábrázolásaikat és mondáikat, köztük Artúr király és a kerekasztal lovagjainak történetét. Az illusztrációkat azonban a felnőttek is örömmel nézegethetik, és biztosan ők is kaphatnak olyan új információkat, amelyek nyomán kedvük lesz még többet megtudni erről a két népről.


Még több cikk a témában:

Utazzunk könyvekkel! – Skandinávia

Ha a skandináv könyveket lapozgatjuk, az az érzésünk támad, azon a távoli, északi tájon csupa derű, móka, kacagás, fahéjas csiga és illatgyertya az élet. Aztán ha kezünkbe vesszünk néhányat közülük, kiderül, hogy ja, mégsem.

Utazzunk könyvekkel – Franciaország

Új ízekért és új szerelmekért nem kell feltétlenül a világ másik végébe futnunk, Európán belül is számtalan vonzó menedéket találhatunk. Például Franciaországban.

Utazzunk könyvekkel! – Olaszország

Nem csoda, hogy a regényírók szívesen küldik itáliai tájakra a hőseiket, ahol azok rendre beleszeretnek előbb a helyi konyhába, majd valamelyik megnyerő helyi lakosba.

Utazzunk könyvekkel! – Németország

Türingiában meghökkenve fedeztem fel, hogy a Grimm mesekönyvemből ismerős gerendavázas házak nem a grafikus fantáziájának szülöttei.