
Nyolc szerző, aki nagyon fiatalon vált híressé
Nyolc olyan írót mutatunk a múltból és a jelenből, akik huszas éveik elején már széles körben ismertek voltak. Közöttük van olyan is, aki 9 évesen New York Times bestseller írónak mondhatta magát.

Nyolc olyan írót mutatunk a múltból és a jelenből, akik huszas éveik elején már széles körben ismertek voltak. Közöttük van olyan is, aki 9 évesen New York Times bestseller írónak mondhatta magát.

A költészet napja jó apropó arra, hogy kezünkbe vegyük a Vates és a Jelenkor közös kötetét, a Felhajtóerőt. Hogy aztán megállítsuk: a kortársak olvasásához tulajdonképpen nincs is szükség apropóra.

Vonnegut mester néhány gyors és nagyvonalú ecsetvonással tulajdonképpen a magyar XX. századot és sajátos néplelkünket is megfestette nagy Univerzum-tablója legszélén.

A Harkiv Hotel egyszerre vezet be Ukrajna „háborús irodalmába” és Szerhij Zsadan életművébe. A Vonnák Diána által fordított és szerkesztett kötet az orosz–ukrán háború kitörésének egyéves évfordulójakor jelent meg. Ennek apropóján beszélgettünk.

Áprilisban lesz hetven éve, hogy megjelent Fleming első könyve, a Casino Royale, amelyben James Bond 007-es ügynök világhódító útjára indult, az új kiadást viszont etnikai utalások miatt több helyen megváltoztatják.

A közelmúltban adták át a filmvilág leghíresebb és legvitatottabb elismeréseit, az Oscar-díjakat. Ennek kapcsán hoztunk öt olyan filmet, amikről valószínűleg nem tudtad, hogy könyvadaptációk.

A Pulitzer-díjas Richard Powers legújabb könyvében nem mond le az emberiségről. Megadja ezzel a lehetőséget mindannyiunk számára, hogy váratlanul és valószínűtlenül észhez térjünk. Ez a gesztus teszi a Rémületet igazán figyelemre méltóvá.

A hazai horrorirodalom egyik legmeghatározóbb alakjával külföldi sikereiről, a horror műfajáról és hazai helyzetéről, a Post Mortenről, Stephen Kingről, valamint a jövőbeni lehetőségekről.

Hosszú pályafutása során azonban Atwood hozzászokott már ahhoz, hogy sokan mindennek nevezik, csak úrinőnek nem. Égető kérdések című kötete is fontos, aktuális témákról szól, a szerzőhöz illő bátor, karakán attitűddel.

A New York Times legújabb sikerlistáján több izgalmas regényt is találunk. Márciusban három szépirodalmi alkotást, egy fantasy-t, illetve egy ifjúsági regényt ajánlunk.

Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!