Szarkasztikus sárkányok, szívdobogtató románc és cselszövések hálózata – lépj be a Fourth Wing világába
Megjelent a Negyedik szárny folytatása. Mindenki erről a könyvről beszél, amit már februárban az év fantasymegjelenésének tituláltak.
Megjelent a Negyedik szárny folytatása. Mindenki erről a könyvről beszél, amit már februárban az év fantasymegjelenésének tituláltak.
Ha egy szóval kellene leírnunk, bravúrosnak neveznénk Han Kang Görög leckék című könyvét, ez a hivalkodó kifejezés azonban nem illene hozzá.
A Nobel-díj az irodalmi alkotótevékenység legmagasabb szintű kitüntetése. Nézzünk meg pár példát, öt író öt nagyszerű kötetével.
A Körvonal-trilógia befejező része pontos és szerethető könyv ez, amelyik azért nekünk szegez lényegi, felforgató kérdéseket.
Billy Collins tizenegy, régebben megjelent kötetéből valók az Az a baj a költészettel című válogatás versei, amiket most Beck Zoltán ajánl.
Nem csak a Gucci márka számít világhírűnek, hanem a mögötte lévő család belviszályokkal teli története is. Róluk szól a Gucci-ház című könyv.
Ez az a könyv, amelynek két könyvespolcon is helye van: a gyerekén és a szakácskönyvek között. Ha itt, ha ott ütik fel, nagyszerű kalandok várnak felnő
A tavalyi év egyik legizgalmasabb receptgyűjteményét, a Baby szakácskönyve, amely immáron a negyedik kiadásnál jár.
Színészlegendáink legtöbbször nagy árat fizettek magánéletükben – nehéz történelmi korok, személyes tragédiák elszenvedői voltak.
„Családregény ez, nagy lassúsággal, szélesen hömpölygő, széles folyam…”
Ismét válogattunk a New York Times bestseller listájáról. Egy rendkívül izgalmas krimit, egy fantasy-t, egy rendhagyó ismeretterjesztő könyvet, továbbá egy húsbavágó regényt ajánlunk. Jó hír, hogy mindegyik megvásárolható eredeti nyelven a Libriben!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!