Bevallom, eddig nem ismertem Csigó Zitát. De ennek a könyvének már a témája is érdeklődővé tett a személye iránt. Mit kiderült, Zita nem csupán az izeselet.hu vezető szerkesztője, újságíró, de profi receptfejlesztő, stylist és fotós is. Újságokban megjelenő cikkei mellett működteti a saját weboldalát, rengeteg márkával dolgozott már együtt a receptfejlesztéstől kezdve a csomagolásfotók elkészítéséig. Továbbá márkanagykövet, több szakácskönyv szerzője és társszerzője. Ja, és már két plannert is kiadott, pedig még dél sincs…

A viccet félretéve: Zita elképesztő energiákkal dolgozik, sokszínűsége szinte már zavarba ejtő. Vajon nem megy a minőség rovására? Örömmel jelenthetem, hogy nem. 

Érdekes tanulság volt számomra, amikor utánanéztem Zita eddig megjelent könyvei tematikáinak. Tehát ahol nem társzerzőként kellett alkalmazkodnia egy olyan koncepcióhoz, amit valaki más talált ki. Mert ilyen gyakorlat birtokában nyugodtan készíthetett volna saját maga is egy általános témájú szakácskönyveket, mint például Lehet egy tányérral több? vagy Kapd elő a fazekat! Hiszen ezekbe bármi belefért volna. Ehelyett hadd idézzek néhány címet, amelyet tényleg megírt: Diéták nagykönyve, Csomagolj ebédet!, vagy épp a Morzsaparty. Zitát tapinthatóan nagyon érdeklik a “jó recepteken” túli koncepciók. És tapasztalatból tudom, ez messze nehezebb pálya, mint összehozni egy „minden belefér szakácskönyvet”. Vagyis olyat, amelybe a szerző válogatás nélkül összedobálja azon ételek receptjeit, amelyeket legalább egyszer az életében már képes volt összeiparkodni. Sajnos ilyeneket bőven kapni.
A Morzsaparty viszont nem egy a sok tucat tetszetős, de igénytelen mű közül. Hanem klassz példája a felelősségteli főzésnek – akár a saját testünkre, akár a környezetünkre nézve. (Szándékosan nem írom, hogy „szép példája”. Erről majd később.)

Ebben a kötetben Zita nem kamumaradékok felhasználására ad ötleteket. Nincs benne szó arról, hogy mit csináljon valaki egy darabka maradék posírozott, vaníliás homárral – mert ki a fityfenének bújik meg a hűtőjében? Helyette például a maradék hagymás krumpli, a töltött káposzta vagy éppen a tejbegríz metamorfózisainak vagyunk tanúi. A hagymás krumpliból burgonyás tető lesz rakott zöldséghez, a töltött káposzta házi langallóra kerül, a tejbegríz átalakul zabpehelybundás-narancsos túrógombóccá. Ráadásul ezek a receptek könnyen elkészíthetők, egyszerűek.
Magára vessen, aki nem talál ínyére illőt a pazar kollekcióból.
Reteklevél-pesztós tészta maradék reteklevélből a drága bazsalikom helyett? Nekem jöhet. Lencse „bolognai” maradék főtt lencséből hús helyett? Szintén tökéletes. És egész biztos, hogy még idén nyáron kipróbálom a lecsós cobblert maradék lecsóból, télen pedig a chili con carnét maradék bablevesből. Mindkettőből hatalmas adagokat szoktam csinálni, ergo garantált nálunk hozzá a resztli.  

Külön bónuszpontot érdemel, hogy a receptekkel még nincs vége Zita ötletparádéjának, mert mindegyikhez további tippeket is ad. Bravó, ez a lány tényleg tud és szeret főzni.
Az egyetlen bánatom a Morzspartyval kapcsolatban, hogy mennyire igazságtalan Zita sokszínű receptjeihez a rengeteg szürkés-barnás, szomorkás hangulatú ételfotó.  Ránézésre egyik ételhez se jönne meg a kedvem – viszont, ha elolvasom mellette a receptet, akkor többhöz is. Szóval, szerintem ez nem lett egy szép belsejű könyv, viszont mindenképpen szemléletalakító, okos és tisztességes munka. És ezért le a kalappal előtte! Na meg Csigó Zita előtt!