Új nézőpontok, eddig ismeretlen részletek, frissen feltárt tények. Cikkünkben olyan könyveket ajánlunk, amelyekben történelmi személyiségek életét helyezik új megvilágításba. Egy filmsztár, királynő, hadvezér, hegedűművész vagy egyszerű sírkőfaragó sorsán keresztül pillantunk be a történelmi korokba.
Kristina Lüding: Greta Garbo – A magányos istennő
A svéd színésznő nyelvtudás nélkül érkezett Hollywoodba 1925-ben mindössze 19 évesen, hogy aztán az amerikai filmipar egyik legnagyobb sztárjává váljon. Képes volt arra, ami sok kollégájának a karrierjébe került: váltani a némafilmekről a hangosfilmre. Sőt, jellegzetes orgánuma egyik védjegyévé vált. A regény a kezdetektől végigköveti a színésznő életét, mikor a tizenöt éves Greta Gustafsson apja halálát követően egy stockholmi kalapüzletben vállalt munkát, miközben arról álmodozott, hogy a színpadon találja meg a hivatását.
A filmek világába egy reklám forgatásán csöppent bele, majd a Királyi Színművészeti Akadémia után az első főszerepet egy neves svéd rendezőtől kapta. Európában már Greta Garbo néven ismert és elismert filmszínész volt, amikor Hollywoodban is szerencsét próbált.
Amerikában sztár lett, aki azonban mindössze két évtizedig élvezte ezt a státuszt. Visszahúzódó személyiségével folyamatosan izgalomban tartotta közönségét, különösen 1948-as visszavonulása után. 1990-es haláláig szinte fantomként élt.
Bíró Zsófia: A kathar királynő
Katona József Bánk bánjának intrikusa, a férje távollétében a magyarok ellenében saját udvaroncainak kedvező Gertrudis királyné. Egy nő, aki akár még egy asszony erényét, ezzel pedig egy ország békéjét is feláldozza saját öccse kedvéért. A békétlenek így szinte jogos megtorlásként szúrják le.
Bíró Zsófia könyve azonban egy egészen más történetet mesél a 13. század eleji magyar király, II. András feleségéről. A misztikus történelmi regény a szerző kutatásai alapján egészen új megvilágításba helyezi a királyi udvar véres belső harcait és az egész országot megrázó királynégyilkosságot, illetve Gertrudis rendkívüli sorsát. És kiderül belőle, hogy mi köze mindehhez a katharoknak, a Vatikán által eretneknek bélyegzett vallási mozgalom tagjainak.
Pető Zoltán: Atilla I.
Pető Zoltán regénytrilógiájának első része ötvözi a történelmi eseményeket, csatákat az ázsiai szkíta-hun mitológiával és hagyományokkal. A hun vezérről szóló regényfolyam első kötete Atilla fiatalságát tárja fel. Dinasztiája, a Sárkány-nemzetség megosztott, akárcsak maga a birodalom, ahol lázadások törnek ki a hun-perzsa háború nyomán. Atilla és Buda az ázsiai Hun Birodalom örökösének tartják magukat. Együtt harcolnak két nagybátyjukkal, Ajbarsz nagyvezérrel és Rua királlyal, hogy megszilárdítsák az egységet. Ehhez pedig az árulások és intrikák mellett a nomád hadművészet cselvetésre épülő taktikáit is bevetik.
Atilla útját a hatalom felé a misztikus látomások és a táltosok jövendölései kísérik. A fiatal vezér egyre tisztábban látja, hogy a nagy ellenfél a jövőben Róma lesz, ezért egy hadjárat során megismerkedik a római stratégiával és a kereszténységgel is.
Burhan Sönmez: Kő és árnyék
Burhan Sönmez regénye a sírkőfaragó történetén keresztül érzékletes képet nyújt Törökország múltjáról, jelenéről és komplex társadalmáról. A cselekmény folyamatosan váltakozik a múlt és a jövő között.
A történet egyik helyszínről a másikra lépve egyenként gyűjti össze a töredékeket, hogy végül egy képpé álljon össze. Közben kitekint például az oszmán korszak, a Közel-Kelet és Európa különböző helyszíneinek történetére.
A történet fő szála az 1980-as években, a katonai puccs idején, Isztambulban játszódik. Az árva Avdo éneklésből próbálja eltartani magát, amíg egy sírkőfaragó meg nem szánja és befogadja. A férfi a mesterségére is megtanítja a fiút. Avdo beleszeret egy jegyben járó lányba, Elifbe, a lányszöktetés azonban tragikus fordulatot vesz. A sírkőfaragó ettől kezdve magányosan él egészen addig, amíg be nem fogadja a rendőrök elől menekülő Reyhant.
Harriet Constable: A hegedűvirtuóz
Hogyan lehet egy nőből az 1700-es évek Velencéjében hegedűművész? Ha a megfelelő mentor veszi a pártfogásába. Arra azonban még akkor is vigyáznia kell, hogy ne ragyogja túl mesterét, ha az maga Antonio Vivaldi.
A regény a tengerre épült város mindkét arcát megmutatja olvasóinak a főhős, Anna Maria sorsán keresztül. A nem kívánt gyerekként egy zárdában nevelkedő kislány a város nyomortól sújtott részén kezdi életét, tehetsége és elhivatottsága azonban eljuttatja a paloták csillogó világába. Antonio Vivaldi sztárnövendékének választja, ezzel megnyitva előtte az utat a vágyott siker felé.
Kapcsolódó cikkek: