Hol van a kijárat Józsefvárosból? – a Botos testvérek: Összetörve című regényéről
A regény hőseinek cigány származása nem holmi egzotikum a történet megfűszerezésére, hanem valós kérdéseket vet fel saját szerepükről.
A regény hőseinek cigány származása nem holmi egzotikum a történet megfűszerezésére, hanem valós kérdéseket vet fel saját szerepükről.
A legjobb, ha valaki már kiskamasz korában megszereti az olvasást: öt könyvet ajánlunk, mely a gyerekek kedvence lehet már egészen korán.
Öt figyelemre méltó, nemrég megjelent könyvet ajánlunk nektek, egy a közös bennük: női szerzők tollából születtek.
A valóság néha izgalmasabb, mint a fikció. Mörk Leonóra legújabb könyvében megírta, ami a regényeiből kimaradt. 15 fejezetben ugyanennyi történelmi nőalak, az 1500-as évektől, Katharina
Az ősz a krimik időszaka. Visszatérve a nyaralásból különös érzés belemerülni egy bűnügyi történetbe, ehhez ajánlunk könyveket.
József Attila, Dr. Seuss, Mary Shelley, Dosztojevszkij, Tolkien, valamint Agatha Christie is írt fogadásból könyvet. Sőt egyik-másik még világhírű regény is lett. Rendhagyó irodalmi válogatásunk következik.
A borzongás mesterének első könyve egy tudományos zsebkönyv volt. Miért írta meg a kötetet Edgar Allan Poe és mi lett a sorsa a munkának? Többek közt erre keresünk választ cikkünkben.
A túlvilági erőkre vagy a fizikára támaszkodnál, ha a könyveid védelméről lenne szó? Gutenberg találmányáig a könyvek a kiváltságosok tulajdonának számítottak – nagy pénzbeli és eszmei értékkel. Nézzük, mit tettek a középkorban, hogy ezeket megvédjék!
© Libri Könyvkereskedelmi Kft. Minden jog fenntartva!
Ne maradjon le az irodalmi világ legfrissebb híreiről, iratkozzon fel a Libri Magazin hírlevelére, hogy első kézből értesüljön a hazai és nemzetközi kulturális izgalmakról!