Nyomasztó világba kalauzol minket a Botos testvérek regénye. Ez nem a rehabilitált lakóövezetek és a brunchot kínáló kézműves pékségek nyolckerje, hanem azoké, akik ezeket meg sem engedhetik maguknak. A regény szereplői a Józsefváros szegényebb, valamilyen kisebbséghez tartozó lakói. Többségük kényszerpályán mozog. A könyv arra kérdez rá, hogy tényleg nincs más választásuk? A Sors, a társadalom, a generációk óta beléjük nevelt minták, esetleg valami más eredménye, ami velük történik? Vagy lenne lehetőség a változásra, a választásra?
Botos Claudia és Botos István bemutatkozó regényében a mai Budapest illúziómentes, ritkán látott arcát mutatja. A többségében cigány szereplők kényszerpályán mozognak a józsefvárosi alvilágban és vonzáskörében. A szerzők – akik maguk is cigány származásúak – azonban nekiszegezik a kérdést karaktereiknek és az olvasóknak is, hogy ez szükségszerű-e? Eleve elrendeltség, apák és fiúk kapcsolata és a generációkon át öröklődő mondatok.
Az Összetörve egyszerre filozofikus és húsbavágóan materiális. A könyv nem az ijedős vagy széplelkű közönségnek szól. A Guy Ritchie filmjeiben látottakhoz hasonló erőszak és brutalitás ugyanúgy kísértik majd az olvasót, mint a főhőst.
Krisztián azért dolgozik, hogy bokszoló lehessen. Meg akarja mutatni apjának, hogy a zene és a nehéz, kétkezi munka mellett is létezik lehetőség számára. Az is hajtja, hogy két kishúgát kijuttassa Józsefvárosból és a szegénységből. Tibi harmincéves börtönbüntetése letöltése után szabadul, és próbálja megtalálni a helyét a megváltozott kinti világban, elhunyt szerettei nélkül. A szereplők nevével jelzett fejezetek az illető perspektíváját mutatják be. Így a szerzők a helyzeteket több megvilágításból képesek elénk tárni, minden karakter érzéseit és gondolatait külön elbeszélve.
Megismerhetjük azokat a súlyokat, amelyeket Krisztiánra aggatott az apja, Roland, de megtudjuk azt is, ő milyen béklyókat örökölt. A körülöttük élők körében többször visszhangzó mondatok a tanult tehetetlenség egész hálózatát vetítik ki.
„A cigány nem születik szerencsésnek. Igaz, vannak kivételek, mint a bátyád, de az olyanoknak, mint te meg én, börtön vagy szegényes sors jut”
– hangzik a figyelmeztetés, vagy inkább átok.
Újra és újra felbukkannak azok a kijelentések, amelyek egész generációkat tartanak benne alig kibírható helyzetekben. Kendőzetlenül mutatják be a szegénység, a kirekesztettség hétköznapi valóságát. Ugyanakkor nem mennek el a társadalom ezen szeletének hibái, önszabotáló mechanizmusai mellett sem.
A regény hőseinek cigány származása nem holmi egzotikum a történet megfűszerezésére, nem alibizik el romantikus klisékkel sem, hanem valós kérdéseket vetnek fel a lehetőségeikről, saját szerepükről sorsuk alakulásában, a bűnözéshez vagy az alkoholizmushoz, szerhasználathoz, szeretetlenséghez vezető útról.
Maguk a szerzők is számos akadályba ütköztek a regény publikálásakor:
„Volt olyan kiadó, aki több csúnya beszédet akart, vagy hogy ne cigány legyen a főszereplő. Más azt kifogásolta, hogy a szereplők túl szépen beszélnek cigány létükre, azt kérték, írjuk át »cigányosabbra« a karaktert. Hogy az milyen? Nem tudjuk, pedig mi is cigányok vagyunk”
– mesélték az Indexnek adott interjújukban. Tapasztalataik meglepően egybecsengenek az Amerikai irodalom (2023) című Oscar-díjas filmmel, amelynek főhőse – egy afroamerikai író – azt próbálja bemutatni, hogy milyen nevetséges a fehérek által elképzelt „ideális fekete író”. A jó családból származó egyetemi professzor ezekből a klisékből, a gettó szlengben beszélő bűnözőiről ír egy szatirikusnak szánt regényt, amely aztán ellenkező hatást vált ki, és óriási siker lesz.
A könyv megvásárolható itt.
Kapcsolódó cikkek:
