Hollandia 17. századi történelmét „holland aranykor”-ként szokták emlegetni: ez az időszak a németalföldi tartományok Habsburgoktól való függetlenedésével kezdődött – az újonnan megalakuló állam felkerült a világtérképre, a hollandok számára addig nem tapasztalt gazdasági, politikai és kulturális fellendüléssel járt együtt. A kedvezőtlen mezőgazdasági adottságok indukálták az újabb és újabb technológiák iránti folyamatos keresletet, ami magával hozta az ipar és a kereskedelem fejlődését. Hollandia hamarosan a világkereskedelem egyik központja lett, azon belül Amszterdam a korabeli Európa legvirágzóbb és leggazdagabb kereskedővárosának számított: kiépült az arculatát máig meghatározó csatornarendszere, kikötőjében pedig folyamatosan zajlott az árucsere, amelynek bevételei a holland kereskedőházakat és magát az országot gazdagították. A gazdasági és politika fejlődés együtt járt a kultúra és a tudományok fejlődésével, amiben komoly szerep jutott a más országokból elvándorolt vagy elűzött zsidóknak.
Nem véletlen, hogy a koraújkor egyik legjelentősebb filozófusának az amszterdami születésű, portugáliai zsidó származású Baruch Spinozát tartják, akinek legfontosabb, gondolkodását és nézeteit összegző műve, az Etika csak a halála után jelent meg, ám ő maga már életében hírnévre tett. Egyrészt azáltal, hogy a protestantizmussal való kapcsolata miatt kimondták rá az úgynevezett „nagy átkot”, és kizárták a zsidók közösségéből, másrészt bölcsessége, valamint a filozófiára, az államelméletre, a teológiára, a politikára, de a természettudományokra is kiterjedő gondolkodásmódja miatt.
A nálunk is népszerű, amerikai születésű, kelet-európai zsidó gyökerekkel rendelkező pszichiáter-író Irvin D. Yalom A Spinoza-probléma című regénye is egy olyan jelenettel indul, amelyben két látogató, Franco és Jacob azért keresi fel a boltosként tevékenykedő és a könyvben portugálosan Bento keresztnévvel emlegetett Spinozát, mert Franco elveszítette istenhitét, és szeretnék a híres gondolkodó tanácsát kérni. A látogatók és Spinoza párbeszédét Yalom utóbbinak a filozófiai munkáiban olvasható tézisek és logikai levezetések nyomán alkotta meg, mint ahogy a regény visszatérő eleme és élvezetes írói eszköze az, ahogyan
dialógusok formájában ismerteti meg az olvasóval Spinoza filozófiai gondolkodásának lényegét, kitérve számos más bölcseleti kérdésre is.
De nem csupán azokra. A másik szál nem egészen három évszázaddal később játszódik, a gyilkos eszmékben és eszközökben nem szűkölködő 20. század elején és derekán. Ennek központi figurája Alfred Rosenberg. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ő a regény antihőse. Életét 18 éves korától követhetjük nyomon, amikor is a tanárai döbbenten figyelnek föl antiszemita nézeteire, egy vizsgafeladat kapcsán pedig Rosenberg csodálkozik rá arra, hogy az általa csodált Goethe mennyire sokra tartotta Spinozát – olyannyira, hogy annak Etika című könyvét egy éven át folyamatosan magánál tartotta.
A balti német származású Rosenberg az 1917-es bolsevik hatalomátvételt követően Németországba ment, ahol radikális nézetei nyomán kapcsolatba került Hitlerrel és a formálódó nemzetiszocialista párttal. Részt vett a müncheni sörpuccsban, majd az NSDAP napilapja, a Völkischer Beobachter főszerkesztője lett, és számos cikkében, illetve könyvben a nácizmus ideológiájának egyik megfogalmazójává vált. Az úgynevezett Spinoza-problémába azonban egész élete során rendszeresen beleütközött. A kifejezés ebben a formában állítólag akkor hangzott el egy német tiszt szájából, amikor a nácik Hollandia megszállása után Rosenberg irányításával kifosztották a Spinoza Múzeumot.
A regény két szála egymással párhuzamosan fut és soha nem ér össze. Az egyik fejezetben a 17., a másikban a 20. században vagyunk, és végül az derül ki, hogy Rosenberg valójában nem értette meg sem az Etika, sem Spinoza filozófiájának lényegét.
Mint ahogy hiábavaló volt azon törekvése is, hogy Hitler szimpátiáját folyamatosan és megkérdőjelezhetetlenül élvezze. Pedig közben pártkarriert fut be, nemcsak ideológusként, de politikai téren is, ami lehetővé teszi számára, hogy gyűlöletes és gyűlölettel teli eszméit a gyakorlatban is megvalósulni lássa, illetve abban tevékenyen részt vegyen.
Mindezek következményeként háborús bűnösként halálra ítélték és felakasztották. A müncheni törvényszéken azzal próbált védekezni, hogy – mint Yalom írja a regényben – „náci kollégái soha nem vették komolyan, és a megszállt területeken minden általa javasolt eljárást figyelmen kívül hagytak. Beképzeltsége azonban megakadályozta abban, hogy nyilvánosan elismerje önnön jelentéktelenségét.” Ideológiájának zavarosságát mi sem bizonyítja jobban, mint a törvényszék előtti összefüggéstelen beszéde, amelyről egy megfigyelő úgy fogalmazott: „Mondanivalója éppoly megfoghatatlan volt, mint egy marék felhő.”
Pedig Rosenberg odáig eljutott, hogy foszlányokban megértse, Goethe mit kapott Spinozától: a szenvedélyek lecsillapítását. „Békét és nyugalmat. És hogy sokkal tisztábban látta a világot.” Aminek eléréséhez Spinoza a saját privát életéből merített, azt követően, hogy a másik szálon is megnyilvánuló „Spinoza-probléma”, a zsidó közösségekből való kizárást követően vidékre költözött és egyfajta magányban töltötte napjait.
Yalom a fiktív szereplővel, Francóval folytatott párbeszédei nyomán ismerteti meg az olvasóval Spinoza filozófiáját, gondolkodásmódját és a világról alkotott nézeteit.
A másik szálon ugyancsak fontos szerep jut egy másik kitalált figurának, Friedrichnek, aki a modern pszichoanalízis segítségével próbálja megfejteni Rosenberg személyiségének forrásait és mozgatórugóit, beleértve sötét ideológiájának alapjait és a Hitler iránti elvakult rajongását. Friedrich tisztában van vele, hogy „Spinoza arra az álláspontra helyezkedett, hogy akkor gyűrhetjük le a gyötrelmet és minden emberi indulatot, ha eljutunk a logikából szőtt világ megértéséhez”. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a Rosenberg által képviselt gyilkos eszmékben legföljebb fals és végletekig egyoldalú és egycélú logikát lehet találni, ilyenformán annak képviselői Spinozába mindig is problémaként fognak ütközni.
„Az ember jelleme a sorsa” – írja a mindentudó narrátor szerepében Irvin D. Yalom. A Spinoza-probléma mély bölcseleti regény egy nagy gondolkodó életművéről és a világra gyakorolt hatásáról.
Kiemelt kép: saját szerkesztés, Wikipédia
