Megbocsájtható a gyilkosság? Összehasonlíthatóak a bűnök? Hogyan dolgozzuk fel a gyászt? Támaszt tud nyújtani a hit? Egy kegyetlen világban elég-e, ha olyan kemények vagyunk, mint Rocky? Megtörhetjük-e a generációs traumákat, és jobb szülővé válhatunk-e elődjeinknél? Ezeket a kérdéseket veti fel Lackfi János Rocky c. regényében, miközben egy zavart elméjű fiú gondolatvilágába enged betekintést és feltárja előttünk annak múltját, jelenét.
A legtöbbször előtérbe kerülő, névtelen nézőpontkarakter a fiú, aki névtelenségében lehet egy senki, vagy éppen a Szentháromság része – nagydarab, erős, mindene a boksz, kedvenc filmje a Rocky, ő is olyan akar lenni, mint Rocky, a karakter annyira uralja őt, hogy az első dolog, amit megtudunk róla, hozzá köthető: úgy fut, mint Rocky. Szülei helyett nagynénje, Zsoffa néni és annak férje, Pestabá neveli, a két felnőtt kapcsolata viharos, míg előbbi megértéssel, keresztényi szeretettel fordul a fiú felé, addig utóbbi indulatos, bántó humorú és türelmetlen. A fiú bokszoló, élvezi az edzéseket, a sport lehetővé teszi számára, hogy kiteljesedjen.
Mentális állapotát tekintve különböző orvosok több lehetséges diagnózist állítanak fel: a fiú skizoid, borderline szindrómás, autista, egyik sem, mindegyik – nem számít. A fiú más, Lackfi pedig hiánytalanul visszaadja ezt különleges asszociációs képeivel: „Jönnek érte, az egyik őr szatyorba rakosgatja a cuccait, a csuklójára bilincset kattint, piros nyoma lesz megint, mint a Kisbéka kezén a karkötőnek, annak a piros cérnának, amely az életét jelenti, meg a vért. Az a karkötő soha többé nem került elő az után a nap után, amikor a négy fiú bántotta a Kisbékát.”
Élete kisiklik, mikor bosszút áll azokon, akik bántották a barátját, tette miatt nyolc évet kap, de láthatjuk, hogy a börtön falai között sem veszíti el önmagát. A Zsoffa nénitől kapott imakönyv helyet kap börtöncellájában is, hite csak még erősebbé válik, Gergely atya sem hagyja magára. Bűne ellenére tiszteli az életet: minden meghalt legyet eltemet, Tibit, egy miatta lesérült rabtársát, gondozza. Kapcsolata a külvilággal megmarad, barátai, családja látogatja őt.
A történet egyik csúcspontja, mikor vérszerinti anyja megy be hozzá, aminek végén egyértelművé válik, hogy mennyire tisztában van saját állapotával a fiú, haragot érez anyja iránt, újra szembe kell néznie a megbocsájtás lehetetlen, de szükségszerű mivoltával. Kapcsolatuk nemcsak a vérben, de névtelenségük összetartozásában is megmutatkozik: a nő végig a fiú anyja marad.
Erős kontraszt van a börtön vad, erőszakos világa és a fiú hittel, zavarodottsággal teli lelkivilága között. Ahogy ellentétben áll a börtönön belüli és börtönön kívüli világ is – nemcsak a szabadság feltételezhető vagy éppen hamis jelenléte, illetve hiánya miatt, de az elbeszélés stílusa is ezt erősíti. Lackfi le sem tagadhatná lírai múltját (és itt nemcsak a különböző, lélekmegvilágító álomjelenetekre gondolok), a fiú szemszögéből olvasott benti jelenetek legjellemzőbb ismérve az ismétlés, mind az információk, mind a gondolatok szintjén, így hiába történnek vele is izgalmas események, a változatlanság, a megfagyott idő érzetét nyújtják ezek a részek.
Ezzel szemben a kinti történések, amiket látogatások alkalmával mesélnek el a fiúnak, mentesek ezektől a költői eszközöktől, folyékonyan haladnak előre, néhol pedig az addig felgyülemlett feszültséget is oldják – elég csak a Zsoffa néni által nyitott bolt névadásáról szóló fejezetére gondolnunk. De láthatjuk, hogy különbségeik ellenére a világok hasonlóak is: a tragédiák mindenhol utolérnek, a halálhírek a börtön falain is átjutnak, támaszt pedig a kinti és benti életben is a hit tud nyújtani.
Írhatnám, hogy a mellékszereplők kidolgozottak, de akkor azt a hamis érzetet kelteném, hogy másodrendűek a fiúhoz képest. Nem, ugyanolyan fontosak, s bár nem mindet ismerjük meg ugyanolyan mélységben, azt tisztán látjuk, hogy – csak úgy, mint a fiú – a szabadságukért küzdenek, miközben az élet által eléjük gördített tragédiákat próbálják átvészelni.
A Rocky teljes kört ír le: halállal kezdődik, születéssel ér véget, valaki jobb sorsra jut, mint ahol volt, valaki rosszabbra. Gyilkossággal nyit, a végén megmutatja, hogy minden élet számít. Semmi sem fekete és fehér – egy jámbor is lehet bűnös és egy bűnös is lehet jámbor, egy hívő hazug, egy hazug hívő. A megbocsájtás mindenkinek jár, ha kiérdemlik, és mindenkinek jár, hogy kiérdemelhessék.
Kiemelt kép: USA Today
