2022. augusztus 12-én 10:47-kor egy amerikai, New York államban megrendezett irodalmi fesztiválon, amikor éppen felkonferálták a barátjával, Henry Reese-zel nyilvános beszélgetésre készülő Salman Rushdie-t, egy Hadi Matar nevű férfi felrohant a Chautauqua Intézet színpadára – amelyen Roosevelt elnök 1936-os, háborúellenes beszéde is elhangzott –, és mintegy 2000 néző szeme láttára ütlegelni kezdte, valamint késsel többször megszúrta az indiai születésű brit-amerikai írót. A 24 éves támadót Reese teperte le, miközben ő maga is megsebesült. Egy, a nézőtéren tartózkodó orvos, aki egyébként aznap a Hotel Athenaeumban Rushdie-val reggelizett, majd elsőként látta el a vérző írót, később úgy nyilatkozott, hogy annak életét Reese gyors közbeavatkozása mentette meg. A tucatnyi késszúrást elszenvedett Salman Rushdie-t súlyos ideg-, máj- és szemsérülésekkel vitték kórházba, ahol két napig lélegeztetőgépen volt, majd hat hetet töltött az egészségügyi intézményben, miközben utólagos elmondása szerint rémálmai és halálfélelme volt.
A sérülésekből nem épült fel teljesen, egyik szemére megvakult, és az egyik keze megbénult. Mindehhez poszttraumatikus stressz szindróma társult: ahogy David Remnicknek, a The New Yorker munkatársának elmondta, és mint az a lap 2023. február 13–20-i számában (az internetes kiadásban február 6-án) megjelent terjedelmes cikkből kiderül, sokáig képtelen volt például írni: nemcsak olyan értelemben, hogy nem érezte néhány ujjbegyét, hanem amikor ült a billentyűzet előtt, egyszerűen „nem történt semmi”. Amit pedig mégis leírt, azt később kitörölte, mert egyszerre érezte „üresnek és szemétnek”.
„Soha nem engedtem meg magamnak, hogy írói válságra gondoljak – mondta ezzel kapcsolatban Salman Rushdie. – Minden írónak vannak olyan pillanatai, amikor nincs a fejében semmi.” Majd hozzátette: abban reménykedett, hogy végeredményben 75 éves és megjelent 21 könyve, úgyhogy kellő kitartással előbb-utóbb valaminek „jönnie kell”. De ez csak mostanában látszik bekövetkezni, amiben egy terapeuta is a segítségére van.
Reese cikke majdnem pontosan a 34. évfordulóján jelent meg annak, hogy 1989-ben, éppen Valentin-napon Homeini ajatollah fatvát hirdetett Rushdie-ra. A történtek sokak számára ismertek: az iráni vallási vezető A sátáni versek című regénye miatt ítélte halálra az írót, mivel szerinte ebben a könyvében megsértette az iszlám vallást, a Koránt és Mohamed prófétát. Az akkor már hónapok óta tartó, éles hangokat sem nélkülöző polemizálás a regény körül a fatvával teljesedett ki. Az író onnantól bujkálására kényszerült – erről szól a Joseph Anton címmel megjelent önéletrajzi regénye, amely a titkosszolgálati konspirációk keretében használt álnevére (a személyét fedő kódra) utal, amit az Anton Csehov és Joseph Conrad iránti tiszteletből választott –, a halálos ítélet viszont nemcsak őt, hanem mindazokat érintette, akik az egyébként az identitásról és a migrációról szóló regény kiadásában közreműködtek. A könyv nem egy fordítóját és kiadóját atrocitások érték, japán fordítóját pedig meggyilkolták.
Rushdie az 1981-ben megjelent második, Az éjfél gyermekei című regényével lett igazán elismert és ismert író, arra azonban sem ő, sem más nem számított, hogy a köznapi (bulváros) értelemben vett világhírt a vérdíj hozza el neki.
Idővel az Egyesült Államokba költözött, és bizonyos biztonsági szabályok betartásával egyre többször jelent meg a nyilvánosság előtt. A fatvát azonban nem vonták vissza, sőt a vérdíjat többször megemelték. Az író tavalyi merénylője saját elmondása szerint csupán pár bekezdést olvasott A sátáni versekből, inkább internetes videókat nézett Rushdie-ról. Aki egyébként úgy véli, hogy annak idején Homeini se olvasta a könyvét. David Remnick hivatkozik Robin Wrightnak az ugyancsak a The New Yorkerben, két nappal a merénylet után megjelent cikkére, amely azt írja, hogy utóbbit az ajatollah fia is megerősítette. Az akkor már nagybeteg Homeini egyébként pár hónappal a fatva kihirdetése után meghalt. Nem sokkal a fatva előtt ért véget az Irán és Irak közötti, mindkét félnek súlyos veszteségeket hozó nyolcéves háború, a kényszerű tűzszünet nyomán pedig megrendülni látszott az 1979-ben létrejött iráni forradalmi rendszer ereje. Emiatt elemzők úgy vélik, hogy a fatva inkább politikai, mint teológiai ügy volt. Az még inkább döbbenetet keltett és a jövőre vonatkozóan különösen vészjóslónak bizonyult, hogy akkor hirdették ki, amikor az addigi kétpólusú világ megszűnőben volt, és a Szovjetunióban és a többi szocialista országban bekövetkező változások jobb idők eljövetelét ígérték.
A sátáni versek egy mágikus realista trilógia záródarabjának is tekinthető, ami Az éjfél gyermekeivel kezdődött, és az 1983-as Szégyennel folytatódott. Utóbbi Pakisztánban és Indiában okozott politikai indíttatású viharokat. Hasonlóra A sátáni versek esetében is számított Rushdie, ám úgy gondolta, hogy az ezzel kapcsolatos viták ebben az esetben is le fognak majd csillapodni, miután ő meg tudja védeni a művét.
„Abszurd az a gondolat, miszerint egy könyv zavargásokat okozhat” – nyilatkozta még A sátáni versek megjelenése előtt egy indiai újságírónak.
A The New Yorkerben megjelent cikkből az is kiderül, hogy Rushdie bizakodva várta legújabb, Victory City című regényének 2023. február 7-i megjelenését, amely egyébként a tizenhatodik könyve a fatva kihirdetése óta, és Rushdie írói világának megfelelően mitológiai előképekre épül. Egy fiatal lány története, aki égi hatalom birtokába jut, és egy, patriarchális uralomtól mentes metropoliszt hoz létre, amelyben a vallási tolerancia az egyik fő vezérelv – legalábbis egy ideig.
Rushdie nem akarta, hogy a fatva legyen a meghatározó elem az irodalmi pályáján, azt szerette volna, ha könyvei tőle függetlenül a saját útjukat járják. Ezt most kétségkívül megnehezítik a vele történtek, a tizenkét késszúrás, aminek következtében nem csupán ő maga került ismét a figyelem középpontjába, hanem a könyv megjelenésének tényét, fogadtatását és önállónak remélt életét is befolyásolja. Pedig – ahogy David Remnicknek megfogalmazta –, Rushdie mindig is törekedett arra, hogy ne álljon bele az áldozat szerepébe.
„Mindig úgy gondoltam, hogy a könyveim érdekesebbek, mint az életem. Sajnos, úgy látszik, a világ nem így gondolja.”
Az augusztusban történtek után az írónak át kell gondolnia, hogy mihez kezdjen és miben változtasson azt követően, hogy az elmúlt években részben föladta addigi rejtőzködő életmódját. Lábadozása alatt egyébként streameket nézett, de se A fehér lótusz című komédiaszéria, se a Harryról és Meghanről szóló dokumentumfilm-sorozat nem tetszett neki. A futball-vb viszont fellelkesítette, különösen a marokkóiak jó szereplése, valamint Messi és Mbappé játéka. Az új regénnyel kapcsolatos turné természetesen elmarad, de Rushdie letett a korábbi regényterveiről is, és most a Joseph Anton egyfajta folytatásán dolgozik. Ami viszont sokkal személyesebb lesz annál, nem azon a távolságtartó hangon fog szólni. „Amikor valaki beléd szúr egy kést – magyarázta Remnicknek Rushdie –, az egy első személyű éntörténet.”
A Victory City magyar kiadása jövőre várható. Salman Rushdie legutóbbi, magyar nyelven megjelent kötete egy esszégyűjtemény, amely Az igazság nyelvei címmel jelent meg a Helikon Kiadó gondozásában 2022 őszén. A kötet Rushdie-nak a 2003 és 2020 között írott esszéit tartalmazza, vagyis azokat, amelyek New York-i éveiben, a fatvát követő legnyugodtabb időszakában születtek. Akad közöttük önéletrajzi jellegű, írókról, könyvekről, illetve más művészeti ágakról és azok művelőiről szóló, vagy éppenséggel olykor filozofikus, máskor meg inkább a hétköznapokat (például a pandémia hétköznapjait) a középpontba állító darab egyaránt, de nyilvánosan elhangzott beszéd leirata is. Ennek a sokrétű, sokszínű összeállításnak egyetlen darabja sem nélkülözi ugyanakkor a személyességet, a vallomásos jelleget, és a mindenféle dogmatizmussal szembeni kiállást, amely egyébként Rushdie regényeiből is rendre visszaköszön. Az is kitűnik belőle, hogy Rushdie egyfajta híd szerepét töltheti be a Kelet és a Nyugat között, hiszen mindkét világot avatott, értő módon jeleníti meg a műveiben.
Ennek fényében különösen döbbenetes és tragikus a több mint három évtizeddel a fatva kihirdetése után elkövetett merénylet.
Amelyet egyébként az író ügynöke logikátlanságát és kiszámíthatatlanságát tekintve a John Lennon-gyilkossághoz hasonlított, és amely nyomán nehéz ezeket az esszéket úgy olvasnunk, hogy közben ne jutna eszünkbe az, hogy Salman Rushdie életének egy immáron sajnos lezárult, viszonylagos békében töltött időszakáról tudósítanak. A tizenkét késszúrás nem csupán az írónak okozott testi és lelki sebeket, hanem bennünket is emlékeztet arra, hogy világunk szédítő zuhanásban van.
